A Prédikátor így tanít: Mindennek megvan a maga ideje,
és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében:
Ideje van a születésnek és ideje a halálnak,
ideje az ültetésnek, és ideje a betakarításnak.
Ideje van az ölésnek, és ideje a gyógyításnak,
ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek,
ideje a gyásznak, és ideje a táncnak.
Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének,
ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak.
Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek,
ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak.
Ideje van az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak,
ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretetnek, és ideje van a gyűlölködésnek,
ideje a háborúnak, és ideje a békének.
Mi haszna van az embernek a fáradtságából?
Figyeltem azt a vesződséget,
amelyet Isten az emberek fiainak adott,
hogy bajlódjanak vele.
Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében.
Isten a világot átadta az embernek, hogy kutassa azt,
de az ember nem tudja teljesen kifürkészni Isten művét,
amelyet ő kezdettől fogva végbevisz.
Lk 9,18-22
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek tartanak engem az emberek? Ők így válaszoltak: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.
Ő tovább kérdezte: Hát ti kinek tartotok engem? Péter válaszolt: Az Isten Fölkentjének.
Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.
