A Zenei Kincsestárban a régizene hatalmas botanikus kertjének egy ritkán látogatott pagonyába, a holland kamarazene világába látogatunk. Ritkán esik szó arról, hogy a Németalföld már a reneszánsz idején is jelentős muzsikusokat adott Európának. A flamand Josquin Desprez vagy Adriaen Willaert művei csakúgy meghódították a világ zenei fővárosát, Rómát, mint a barokk jeles mesterének, Sweelincknek szerzeményei. Pietro Locatelli pedig azon olasz muzsikusok legnevesebbike, akik Amszterdamban működtek. Az Amszterdami Barokk Együttes és Ton Koopman által megidézett mai két szerző a holland aranykor két elfeledett képviselője. Az 1753 és 1826 között élt Christian Friedrich Ruppe harántfuvolára és csembalóra szerzett szonátája a klasszika némiképp későn szárba szökkent hajtása.
Következzék az 1721 és 1799 között élt Tartini-növendék, Pieter Hellendaal műfajában ugyancsak kései, d-moll kíséretes hegedűszonátája.
