A Zenei Kincsestárban Wagner zenedrámáiból hallunk három részletet korunk egyik legnevesebb Wagner-tenorja, Jonas Kaufmann előadásában, a Berlini Deutschen Oper Zenekarának közreműködésével, Donnald Runnickles vezényletével. Amióta csak megteremtette a német mitológia talaján álló totális zenés színházát, Wagner életműve viták kereszttüzében áll. Rajongói és ellenzői a kezdetek kezdetétől fogva hajlamosak vérre menni azon vitatkozván, Wagner végeláthatatlan dallamkígyói, delejező hangfolyama a legmagasabb szellemiség gigászi csúcsteljesítménye vagy inkább arcátlan hatásvadászat. Wagner maga is sokat tett azért, hogy személye és alkotása a legszélsőségesebb nézeteket váltsa ki. Tolsztoj például lesújtó véleményt formál róla Mi a művészet? című esszéjében: „a király sokoldalú támogatásával élve nagy hozzáértéssel használta fel a művészethamisításnak hosszú gyakorlása során kidolgozott összes eszközeit, és mintaszerű hamisított műalkotást hozott létre. (…) Ez a zene eltér minden korábban elfogadott törvénytől, s teljesen váratlan és teljesen új modulációk jelennek meg benne – ami nagyon könnyű és teljesen lehetséges az olyan zenében, amelynek nincs belső törvényszerűsége. (…) Nyilvánvalóan nem tudja, mi az igazi művészi alkotás. (…) Mindez annyira ostoba, vásári, hogy az ember azon csodálkozik, hogy hét éven felüli emberek hogyan tudják komolyan végignézni.” Tolsztoj nézete mindenesetre nem kezdte ki Wagner kultuszát, mint az oly gyakorta megesik ellentétes álláspontot elfoglaló alkotók halhatatlansága esetén. Elsőként szólaljon meg Tannhäuser Római elbeszélése a 3. felvonásból. Wolfram szerepében Markus Brück.
2. Jonas Kaufmann második Wagner-részlete Walter dala A nürnbergi mesterdalnokok 1. felvonásából.
3. Befejezésül Lohengrin Grál-elbeszélése szólal meg a zenedráma 3. felvonásából. Markus Brück ezúttal a Király szerepében jelenik meg a címszereplő Jonas Kaufmann mellett.
