A Zenei Kincsestárban a romantikus zongorairodalom egyik csúcsteljesítményét, Liszt h-moll szonátáját hallhatjuk Martha Argerich felvételéről. A zongora művészete Beethoven után végképp eljegyezte magát a nagyszabású, filozófiai mélységű, mélységesen személyes szerzői közlés szándékával. Az olyan komponisták, mint Chopin, Schumann vagy Liszt, akik saját előadásban mutatták be szerzeményeiket, a zongorafantáziák és nagy szonáták műfajában mintegy a szellemi és a fizikai teljesítmény közös csodáját valósították meg. Amikor az alkotó lépett pódiumra egy nagyobb időtartamú szerzeménnyel, a közönség mintegy beavatást nyert a zenei gondolatok születésébe, burjánzásába, építkezésébe. A szólózongora e nagy alkotásai tehát voltaképpen a szerző-előadók apoteózisát jelentették a XIX. század szemében. Jellemző, hogy a szerzők egymást igyekeztek felülmúlni eredetiségben és monumentalitásban. Liszt a h-moll szonátával Schumann neki ajánlott C-dúr fantáziáját igyekezett viszonozni. A mű 1854-ben látott napvilágot nyomtatásban, bemutatása pedig Hans von Bülow érdeme.