Boldog, áldásokban gazdag Újesztendőt kívánunk a Zenei Kincsestár Kedves Hallgatóinak! Szűz Mária istenanyaságának ünnepestéjén az európai egyházzene egyik sarokkövét, Claudio Monteverdi a Boldogságos Szűzanya tiszteletére szerzett vecsernyéjét idézzük meg Konrad Junghänel együttese, a Cantus Cölln előadásában. Az 1610-ben keletkezett, nagyszabású vesperás első ízben vállalkozott arra, hogy elszakadva mind a gregorián himnusztónusok, mind a reneszánsz kóruspolifóna kötöttségeitől, a szöveg érzelmi üzenete felől közelítsen a Mária-himnuszokhoz. Bár a gregorián és a többszólamú egyházi ének öröksége is tetten érhető a műben, de kifejező, olvadékony szövegformálásával és a hangszerek érzelemfestő szerepével Monteverdi évszázadokra utat mutatott a vallási érzület zenei kifejezésére. Aligha véletlen, hogy minderre a zenetörténet első igazi operaszerzője vállalkozott. Felvételünk művészei pedig mindent elkövettek azért, hogy a 420 évvel ezelőtti hangzást idézzék meg mind az apparátus létszámát, mind a hangszerek megszólaltatásmódját illetőleg. Kedves Hallgatóink! Imádkozzák végig emelkedett lélekkel Claudio Monteverdi Szűz Mária-vecsernyéjének Magnificatját és a bevezető, ünnepélyes imát: Sancta Maria, ora pro nobis.