2025. 04. 27. 01:00 24 perc egyéb műsorok

Őrtüzek

(ism.)
„Inkluzív” és „Nyugat-konform” kormányzási törekvések Szíriában
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
„Inkluzív” és „Nyugat-konform” kormányt akar megvalósítani Szíriában a Hay'at Tahrir al-Sham (HTS). Emellett a Nyugatnak sem érdeke, hogy a mostani helyzetben megbukjon a szíriai kormány, mert ha elveszíti az uralmat az ország egy jelentős része felett, nem lesz központi hatalom, menekültek indulhatnak meg újra a környező országok, akár Európa irányába is. Ennek legnagyobb kárvallottjai pedig a keresztény közösségek lennének, mert ők nem militarizáltak, és szétszórva élnek – mondta rádiónknak dr. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Az új kormány tevékenységére Törökország és az Egyesült Államok is áldását adta. Annál is inkább, mert Törökország 2028-ban választásokra készül, így Erdoğan török elnöknek szüksége van a törökországi kurdok, így a Kurd Munkáspárt támogatására is. Törökország ennek érdekében kiegyezett a kurdokkal. Az amerikaiak így közvetlen befolyást szerezhetnek Damaszkuszban. Ez is szavatolhatja a kormány „legitimitását”, Nyugat-konformitását.

Emellett nyugati egyetemeken szerzett diplomával rendelkező egykori szíriai ellenzéki politikusok kaptak helyet az új szír kormányban, amely új alkotmányában a kisebbségek védelmét is biztosítja majd. Ezen kívül a korábbi an-Nuszra Front szíriai iszlamista szervezet, mely az Al-Kaidához kötődött, 2016-ban megszakította kapcsolatát a nemzetközi dzsihádot hirdető szervezetekkel, majd Hay'at Tahrir al-Sham néven politikai céljait Szíria határain belül fogalmazta meg.

Dr. Sayfo Omarral, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjével, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatójával beszélgettünk.

A fenti adás szomszédai időrendben

2025. 05. 24.
szombat
9:04

Őrtüzek

Három nemzet együttélése Fiumében
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 05. 10.
szombat
9:04

Őrtüzek

"Flying Fortress"
A Zalaszántón 1945-ben lezuhant bombázórepülőgép roncsairól és személyzetéről
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 04. 27. 01:00
Épp ennek az adásnak az adatait látod fent.
2025. 04. 26.
szombat
9:04

Őrtüzek

"Inkluzív" és "Nyugat-konform" kormányzási törekvések Szíriában
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 04. 12.
szombat
9:04

Őrtüzek

A szlovák nyelv elsajátításának megítélése a magyar közvéleményben a 19. században
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 03. 29.
szombat
9:04

Őrtüzek

Végjáték a sivatagban
Dr. Kemény Gyula (1884-1938) ezredorvos palesztinai naplója
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 03. 15.
szombat
9:04

Őrtüzek

A Felföld Trianon után
Jókai Mór születésének 200. évfordulóján
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 03. 01.
szombat
9:04

Őrtüzek

A Felföld a 19. században
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 02. 15.
szombat
9:04

Őrtüzek

Az új Szíria az Európai Unió, az Egyesült Államok és Törökország perspektívájából
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 02. 01.
szombat
9:04

Őrtüzek

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 01. 18.
szombat
9:04

Őrtüzek

Szíria etnikai és vallási csoportjai
A szíriai keresztények sorsa az Aszad-rezsim bukása után
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 01. 04.
szombat
9:04

Őrtüzek

Vízkereszt ünnepe és kultúrtörténeti jelentősége
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2024. 12. 21.
szombat
9:04

Őrtüzek

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet