Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Arany János versét Sinkovits Imre előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
Anselm Grün: Minden napunk út a boldogsághoz c. könyvéből Zanati Zsófia olvas fel (24/7.)
0:30
irodalmi és versműsorok
Fekete István: Tüskevár Fölolvassa: Rátóti Zoltán (30/12.)
1:00
aktuális és hírműsorok
1:04
egyéb műsorok
Teljességre hangolva - beszélgetés Pál Ferivel Szerkesztő: Kozák Annamária
1:30
egyéb közéleti műsorok
A médiavilág erkölcséről Szerkesztő: Kövér Tamás Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta A médiavilág erkölcsi helyzetét nyomon követve, foglalkoznunk kell mindazzal, ami köröttünk történik. A helyzetértékelésekkel is.
Ebben a helyzetben érdemes azt vizsgálni, mi is hát az az elem, - s miféle múltra támaszkodik az az igény, amely "nemzetek feletti európaiságot" tűzött a zászlajára. Márai Sándor minderről az "Egy polgár vallomásai" című önéletrajzi regényében írt, 1934-ben. A következő részletet innen választottam. Miként látta az író, az első világháború utáni, önmagát kissé kozmopolitának feltételező akkori Németországot? Minden új embert ebből a szemszögből vizsgáltam: szerettem volna megtudni, él-e már azon európai ember, - valahol egy lengyel szalónban, vagy dán egyetemen, szónokol-e már az a fajta európai, aki elsősorban az, s csak azután dán, vagy lengyel? Néha azt hittem, elém dob az élet - vagy az irodalom - egy ilyen európait. De legtöbbször csak csavargók voltak, vagy kalandorok, akiket vonzott a gazdag város. Az EU establishment úgy tekint az orbáni politikát megszavazó masszív felhatalmazásra, mint a saját életstílusát fenyegető kihívásra. Mindezt Frank Furedi írta: Magyarország: Az EU rosszfiúja címmel.
2:00
portré- és riportműsorok
Magvetés Szerkesztő: Madocsai Bea Sarlós Boldogasszony búcsúján Újlakon Lelkigyakorlatok a nyárra (Laczkó István) Megújít-lak (Egyházközségi nővérek)
3:00
aktuális és hírműsorok
3:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
4:00
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

Az ELTE Savaria Egyetemi Központban mutatták be az intézmény oktatójának, Székely Klárának vallási turizmusról szóló könyvét. "Szombathely Oktatásügyéért-díj" adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával segítette a város oktatásügyének fejlődését. Az elismerést ebben az évben Kiss Péter, a Dési-iskola intézményvezetője kapta.
4:30
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Nagy Imre Lesz-e magyar érem a junior női kézilabda világbajnokságon? A TV a szem rágógumija- Radnóti László jegyzete. Magyarok Világkupája Örkényben.
Véget ért a csoportkör a Debrecenben zajló női junior kézilabda világbajnokságon. A magyar válogatott (képünkön: Forrás: Magyar kézilabda-válogatott/Facebook ) mind az öt mérkőzését megnyerte ezzel csoport első lett - következik a nyolcad döntőben kedden Szlovénia, már egyenes kiesési szakaszban.- Horváth Zoltán riportja. A Tv a szem rágógumija címmel- Radnóti László jegyzetét hallják, melyből az is kiderül a magyar sportrajongók igencsak kiváltságos helyzetben vannak az által hogy a közszolgálati csatornákon sok sportközvetítést hallhatnak-láthatnak. Stúdióvendégünk Lusták István 25.éve szervez kispályás futball tornákat,2000 óta a Magyarok Világkupája néven Örkényben minden évben találkoznak Erdély, Felvidék, Kárpátalja , Délvidék és a határon belülről érkezett csapatok. A hétvégi háromnapos rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes.
5:00
aktuális és hírműsorok
Puskás Tivadar polgármester számol be az elmúlt hét fontosabb szombathelyi eseményeiről. Megjelent a Pannon Tükör című folyóirat legfrissebb száma.
5:30
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
6:00
egyéb műsorok
6:01
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Anselm Grün: Minden napunk út a boldogsághoz c. könyvéből Zanati Zsófia olvas fel (24/8.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
7:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Aradi-Beöthy Péter
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
A Hello Wood hazánk nemzetközileg is elismert oktatási, kutatás-fejlesztési építészeti platformja. A Csóromföldén július 7. és 15. között zajló építészfesztiválról és nyári egyetemről Pozsár Péterrel, a Hello Wood alapítójával beszélgetett Kotroczó Dóra.
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
8:23
aktuális és hírműsorok
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
szerkesztő: Kozák Annamária A virágok királynője - így nevezte Szappho rózsát, azt a növényt, amely a világ minden mérsékelt és szubtrópusi területén megtalálható volt. A rózsa történetéről Megyesi Éva kertészmérnök mesél.
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú 8 éve működik a Hangraforgó együttes. Nyíri Kata összeállítása.
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos vendégek: Wächterné Orosz Adrienne (Petőfi Művészeti Liget - Dunaújváros), Horváth Péter író és Veress Kinga (a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kurátora)
A mai Akvarellben: 1. Dunaújvárosba látogatunk el, ahol egy szabadtéri programsorozatot, a Petőfi Művészeti Ligetet mutatjuk be (vendég: Wächterné Orosz Adrienne, főszervező) 2. Horváth Péter íróval, Getnó című, legújabb, a könyvhéten megjelent könyve kapcsán beszélgetünk 3. Időszaki kiállítást ajánlunk a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, melynek címe "Mit vásárolt Jucika", és a szocializmus időszakának rekláméletét mutatja be (vendég: Veress Kinga, kurátor)
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
Gyerekek közötti agresszió családi magazin Szerkesztő: Varga Edit Zenei szerkesztő: Elek Judit
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
aktuális és hírműsorok
szombathelyi összeállítás Szerkesztő: Perlaki Nóra Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A közönség is nyomoz a Kőszegi Várszínházban, ahol idén is számos kulturális programmal egészülnek ki a színházi esték. A programról Pócza Zoltán igazgató beszélt Perlaki Nórának.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Az elátkozott királyfiak, olasz mese Felolvassa: Györgyi Anna Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
egyéb közéleti műsorok
Történelem dióhéjban 24/17. Kultúra, művelődés, szórakozás a Horthy-korszakban Szerkesztő: Bödők Gergely és Tálas Tünde
11:30
zenei műsorok
Slágerturmix Szerkesztő: Csiba Lajos
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép Műsorvezető: Magyar Kornél
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai
Ma a Deep Purple, a Korál, a Uriah Heep, az Omega és az eredeti Locomotiv GT felvételei forognak.
13:30
irodalmi és versműsorok
Gárdonyi Géza: Ida regénye Felolvassa: Soleczki Janka Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő-rendező: Tar Éva (30/2.)
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb műsorok
Mester-fogás Szerkesztő: Pozsgai Nóra Nuncius -- Egyházi diplomácia egykor és ma
Mióta vannak nunciusok? Miért van szükség rájuk? Mit is csinálnak tulajdonképpen? Megismerkedünk a 20. századi egyházi diplomácia legizgalmasabb alakjaival, megtudjuk, mit tehetett a Szentszéki diplomácia egykor a kommunista Magyarországon és mi a legnagyobb kihívás ma egy nuncius számára. Megszólal a téma történész szakértője, Dr. Fejérdy András (képünkön), a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, és a világ első Magyarországon püspökké szentelt apostli nunciusa, Dr. Pintér Gábor (képünkön).
15:30
aktuális és hírműsorok
- Mozgalmasan telik a július a kiskőrösi Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeumban - Két csodálatos képet restaurált a Viski Károly Múzeum, amelynek a végső otthonául a Kalocsai Képtár szolgál majd - Három egyetemi klasztert akkreditáltak - Nyári gyerekprogramok a Megtestesülés templomban
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Távolkép Szerkesztő: Sályi András
Első témánk: agyműtét robottal. Megszólal a beteg, aki Parkinson-kórban szenved. Olyan erős kézremegéssel küszködött, hogy a kávéscsészét kilötykölte, az unokája pedig séta közben szólt, hogy "nagypapa, ne rángasd a kezem!". A műtét során egy úgynevezett agyi pacemakert helyeztek el, melynek köszönhetően a kézremegés gyakorlatilag megszűnt. Mindezt - először Magyarországon - egy robot segítségével.
16:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Bogdáni József Lemezbemutató sorozatunkban Tóth Zoltán András: A Bolhapiac Tündérei című korongjáról, valamint az Omega együttes, Tízezer lépés című albumáról válogatunk. 03. Rész.
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.1. Az elmúlt hetek aktuális eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget. 2. Vendégünk Gódor Lajosné, Dány község polgármestere és dr. Márai Géza egyetemi docens, a Tájgazda Minőségtanúsítási Programtanács elnöke. Beszélgetésünk témája, hogy közösségi összefogással, a helyi hagyományok őrzésével, ápolásával, hogyan segíthető elő a környezettudatos gazdálkodás, az élelmiszerek minőségének, a környezet és a táj állapotának összhangja.Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Gyerekek közötti agresszió családi magazin Szerkesztő: Varga Edit Zenei szerkesztő: Elek Judit
18:30
aktuális és hírműsorok
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Az elátkozott királyfiak, olasz mese Felolvassa: Györgyi Anna Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szabó András műsora
Vári Fábián László
20:15
aktuális és hírműsorok
20:30
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos vendégek: Wächterné Orosz Adrienne (Petőfi Művészeti Liget - Dunaújváros), Horváth Péter író és Veress Kinga (a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kurátora)
A mai Akvarellben: 1. Dunaújvárosba látogatunk el, ahol egy szabadtéri programsorozatot, a Petőfi Művészeti Ligetet mutatjuk be (vendég: Wächterné Orosz Adrienne, főszervező) 2. Horváth Péter íróval, Getnó című, legújabb, a könyvhéten megjelent könyve kapcsán beszélgetünk 3. Időszaki kiállítást ajánlunk a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, melynek címe "Mit vásárolt Jucika", és a szocializmus időszakának rekláméletét mutatja be (vendég: Veress Kinga, kurátor)
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
egyéb műsorok
Mester-fogás Szerkesztő: Pozsgai Nóra Nuncius -- Egyházi diplomácia egykor és ma
Mióta vannak nunciusok? Miért van szükség rájuk? Mit is csinálnak tulajdonképpen? Megismerkedünk a 20. századi egyházi diplomácia legizgalmasabb alakjaival, megtudjuk, mit tehetett a Szentszéki diplomácia egykor a kommunista Magyarországon és mi a legnagyobb kihívás ma egy nuncius számára. Megszólal a téma történész szakértője, Dr. Fejérdy András (képünkön), a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, és a világ első Magyarországon püspökké szentelt apostli nunciusa, Dr. Pintér Gábor (képünkön).
21:30
irodalmi és versműsorok
Gárdonyi Géza: Ida regénye Felolvassa: Soleczki Janka Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő-rendező: Tar Éva (30/2.)
22:00
22:20
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
22:30
aktuális és hírműsorok
22:34
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.1. Az elmúlt hetek aktuális eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget. 2. Vendégünk Gódor Lajosné, Dány község polgármestere és dr. Márai Géza egyetemi docens, a Tájgazda Minőségtanúsítási Programtanács elnöke. Beszélgetésünk témája, hogy közösségi összefogással, a helyi hagyományok őrzésével, ápolásával, hogyan segíthető elő a környezettudatos gazdálkodás, az élelmiszerek minőségének, a környezet és a táj állapotának összhangja.Szerkesztő-műsorvezető: Sallai Éva.
23:30
zenei műsorok
szerkesztő: Marton Árpád
A Zenei Kincsestárban ma este mini Mozart-fesztivál részesei lehetünk, méghozzá Mozart örök múzsái, csillogó szopránok igézetében. Mozartot, miden idők egyik legnagyobb színházi muzsikusát egész életén végigkísérte az énekhang és az énekesnők bűvölete. Felesége mellett három sógornője közül kettő is jelentékeny Mozart- szerepek ihletője és első életre keltője volt, és akkor még nem szóltunk a mannheimi utazás, a fiatalkori müncheni operabemutatók, a prágai turnék és a Bécsben vendégeskedő operatruppok körében szerzett tapasztalatokról. Először Edith Mathis énekel két fiatalkori Mozart-áriát. A Drágám, ha feledtetnéd kínjaim kezdetű szopránária formás megoldásairól aligha mondaná meg bárki is, hogy egy 11 éves kisfiú alkotása. A "Hű szíve van önnek" kezdetű ária egy Goldoni-darab salzburgi előadására keletkezett, és a szerző még mindig csupán 19 esztendős. A salzburgi Mozarteum Zenekarának élén Leopold Hager. A következő két remeklés bécsi éveinek elején keletkezett Mozart tollán. Minthogy egy Anfossi-opera alkalmi kiegészítéseképpen íródtak, egyelőre csupán jelzik a nagy drámai zeneszerzőt. Edita Gruberova az "Istenem, hadd mondom el" illetve a "Nem, nem, ha nem bírod" kezdetű áriát énekli Leopold Hager salzburgi zenekarával.