Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Tóth Krisztina versét a szerző előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
Böjte Csaba testvér: Hiszek a szeretet végső győzelmében c. könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (25/8.)
0:30
irodalmi és versműsorok
Öregurak Kosztolányi Dezső novellája Felolvassa: Szacsvay László Szerkesztő: E. Román Kata Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (3/1.)
1:00
aktuális és hírműsorok
1:04
egyéb műsorok
Rongyszőnyeg Szerkesztő: Madocsai Bea - Különleges találkozás (Laczkó István plébániai kormányzó) - Váltósáv (Mészáros Mercédesz szakmai vezető) - Egyetemista közösségi programok (Pákozdi István egyetemi lelkész)
1. Alan Ames lelki napja, szeptember 1-én, szombaton Gödöllőn, a Szentháromság templomban lesz, a Szent Imre utca 15. szám alatt , délután fél háromkor kezdődik. Másnap, szeptember 2-án, vasárnap Szombathelyen már 13 órakor elkezdődik a lelki nap a Batthyány-Strattmann László és Fatimai Szűz Mária templomban a Kodály Zoltán utca 32-ben. Ezekre a délutánokra nem szükséges előre jelentkezni, minden érkezőt szeretettel fogadnak. 2. Van, akinek sikerül megváltoztatnia az életét, másoknak ez segítség nélkül nem megy. Főképp azok vannak nehéz helyzetben, akik börtönből szabadulnak. A Váltósáv Alapítvány az újrakezdést, visszailleszkedést igyekszik támogatni. Mészáros Mercédesz szakmai vezetőnek Kozák Annamária teszi föl kérdéseit. 3. Szeptember 9-én Budán, a Petőfi híd lábánál, a Magyar Szentek templomában este 7 órakor lesz a tanévnyitó Veni Sancte mise, amire Pákozdi István egyetemi lelkész minden diákot vár.
1:30
egyéb közéleti műsorok
Kiútkeresők Szerkesztő: Sánta Anita
Műsorunkban Horváth Kristóffal, művésznevén Színész Bobbal, beszélgetünk a Reziliencia és Verset írok című dalokról. A két zene különlegessége, hogy gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek, fiatalok készítették el azokat. A kezdeményezés támogatói és megálmodói voltak az Életreveló Egyesület és az Északi Támpont Egyesület, továbbá a Tudás6alom csoport is részt vett a közös munkában.
2:00
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
3:00
aktuális és hírműsorok
3:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
4:00
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

4:30
ismeretterjesztő műsorok
Látóhatár Korsós Zoltánnal a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatójával beszélgetünk. Szerkesztő: Szabó Csilla Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
5:00
aktuális és hírműsorok
5:30
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
6:00
egyéb műsorok
6:01
vallási műsorok
szemelvények a ferences vértanúk, a vértanúság lelkiségéről 84/46. Kiss Szaléz atya - 6. rész Szaléz atya gondolatait Sótonyi Gergely olvassa fel.
6:15
vallási műsorok
Böjte Csaba testvér: Hiszek a szeretet végső győzelmében c. könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (25/9.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:48
publicisztika
Jánosi Dalma olvassa fel írását
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
7:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Egy egykori tanár emlékezete. Páldeák Szabolcs ferences augusztus 23-án mutatta be a pesti ferenceseknél vasmiséjét. A 65 éve szentelt paptanárra egykori diákjai emlékeznek, a vasmisét követő agapén. Szerdahelyi Csongor riportja.
8:17
szolgáltató és életviteli műsorok
egyházi programajánló szerkesztő: Lengyel Ákos
8:23
aktuális és hírműsorok
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
egyéb közéleti műsorok
külpolitikai összefoglaló
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú Múlt héten nyílt meg a Magyar Természettudományi Múzeumban az OKINAWA MI AMOR - SZERELMEM OKINAWA címmel dr. Korsós Zoltánnak, a Magyar Természettudományi Múzeum zoológusának, jelenlegi főigazgatójának fotókiállítása. Balla Ferenc járt a megnyitón.
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin Zenei szerkesztő: Elek Judit Székesfehérvár díszpolgára lett Spányi Antal megyés püspök
Székesfehérvár Díszpolgára címmel tüntették ki Spányi Antal megyés püspököt, aki 2003 óta, tizenöt éve főpásztora Székesfehérvárnak.Spányi Antal megértéssel fordul az emberekhez, igyekszik mindenkivel szót érteni, szót váltani. -hangzott el a laudációban. Mint a Katolikus Karitász elnöke, irányítja az Egyház országos szociális és karitatív szolgálatát; továbbá nagy hangsúlyt fektet a keresztény magyar kultúra őrzésére és magyar nyelv ápolására. Küldetésének tekinti, hogy Szent István városában kegyelettel ápolják a magyar államiság kezdeti időszakának emlékeit. A nagy elődök hitét és szellemi erejét viszi tovább, mint Prohászka Ottokár. A főpásztorral a díszpolgári cím átvétele után beszélgettem.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
aktuális és hírműsorok
szombathelyi összeállítás Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Szombathelyi Polgári Esték rendezvénysorozatának egyik vendége pedig Petró János volt, aki 1960-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Két évvel később alapította meg a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart, amelynek 1991-ig zeneigazgatója és vezető karmestere volt. Neki is köszönhető, hogy a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál Szombathelyre költözött, és nevéhez fűződik számos ősbemutató, operaelőadás és külföldi koncertsiker. Petró Jánost munkája elismeréseként Liszt-, Bartók-, Pásztory- és Prima díjjal jutalmazták. Életének történetét maga eleveníti fel aműsorban.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Kormos István: Vackor világot lát Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince Hangmérnök: Biksza Levente és Horváth János Rendező: E. Román Kata (10/7.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
egyéb közéleti műsorok
Glóbuszmorzsák Szerkesztő: Radnóti László Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
11:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Csuth Judit
A Nagy János trió Jazz de Lune Debussy 100 című nagylemezét ismerhetik meg.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép Műsorvezető: Magyar Kornél
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Szerkesztő: Csuth Judit
A Lélekzuhany Gospel Kórus második lemezéről beszélgetünk, melynek címe: Kezdd el tenni a jót!
13:30
irodalmi és versműsorok
Sumonyi Zoltán: Panel-halom - részletek (5/4.) A hétköznapok örömei, fájadalmai Felolvassa: Egri Bálint Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb műsorok
Hit-vallás "Szent Kereszt fája egész világ téged áld..." kezdetű himnuszról Sztankó Attila műsora Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
15:30
aktuális és hírműsorok
- Üvegművészek alkotásaiból nyílik kiállítás Kiskőrösön - Eseménydúsan teltek a Szüreti napok a Kecelen - Áremelkedés várható a debreceni lakásárakban - Tanévkezdő püspöki szentmise és szavak
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
portré- és riportműsorok
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből Téma: Az Egri Egyházmegye a XVII.sz.utolsó harmadában Vendég: Mihalik Béla Vilmos történész Szerkesztő: Soós Viktor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
16:30
zenei műsorok
Sztárok és történetek Bradányi Ivánnal
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
portré- és riportműsorok
Törzsasztal Szerkesztő: Sediánszky János
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin Zenei szerkesztő: Elek Judit Székesfehérvár díszpolgára lett Spányi Antal megyés püspök
Székesfehérvár Díszpolgára címmel tüntették ki Spányi Antal megyés püspököt, aki 2003 óta, tizenöt éve főpásztora Székesfehérvárnak.Spányi Antal megértéssel fordul az emberekhez, igyekszik mindenkivel szót érteni, szót váltani. -hangzott el a laudációban. Mint a Katolikus Karitász elnöke, irányítja az Egyház országos szociális és karitatív szolgálatát; továbbá nagy hangsúlyt fektet a keresztény magyar kultúra őrzésére és magyar nyelv ápolására. Küldetésének tekinti, hogy Szent István városában kegyelettel ápolják a magyar államiság kezdeti időszakának emlékeit. A nagy elődök hitét és szellemi erejét viszi tovább, mint Prohászka Ottokár. A főpásztorral a díszpolgári cím átvétele után beszélgettem.
18:30
aktuális és hírműsorok
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Kormos István: Vackor világot lát Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince Hangmérnök: Biksza Levente és Horváth János Rendező: E. Román Kata (10/7.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szabó András műsora
Lázár Ervin: A valóság íze
20:15
aktuális és hírműsorok
20:20
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Jánosi Dalma olvassa fel írását
20:30
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
egyéb műsorok
Hit-vallás "Szent Kereszt fája egész világ téged áld..." kezdetű himnuszról Sztankó Attila műsora Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
21:30
irodalmi és versműsorok
Sumonyi Zoltán: Panel-halom - részletek (5/4.) A hétköznapok örömei, fájadalmai Felolvassa: Egri Bálint Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
22:00
22:20
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
22:30
aktuális és hírműsorok
22:34
portré- és riportműsorok
Törzsasztal Szerkesztő: Sediánszky János
23:30
zenei műsorok
szerkesztő: Szakács Emese
Válogatás Szepes András csembalóművész felvételeiből A műsorban Georg Anton Benda cseh zeneszerző C-dúr és G-dúr szonátáját idézzük fel.