Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Babits Mihály versét Gábor Miklós előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
Michel Quoist: Jézus Krisztus randevút adott nekem című könyvből Nagy Imre olvas fel. (26/9.)
0:30
irodalmi és versműsorok
Karácsonyi ének Charles Dickens kisértethistóriáját Benedek Marcell fordította. Felolvasta: Hirtling István Hangmérnök: Varga Károly és Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (12/1.)
1:00
aktuális és hírműsorok
1:04
egyéb közéleti műsorok
A médiavilág erkölcséről Szerkesztő: Kövér Tamás Zenei szerkesztő: Bögös Henriett A sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu szinház vezetőinek ki kellett hívniuk a csendőrséget a centenáriumi előadásuk bemutatója ellen tiltakozó román nacionalista csoport eltávolítására.
1925-ben Márai Sándor A lélek és a halál címmel megkísérelte megfejteni az általa tapasztalt ellentmondásos jelenségeket egy francia tudós példája, és a körötte kialakult sajtópolémia nyomán. Meglehet, Önök talán első hallásra úgy fogják találni, hogy mindennek alig lehet köze a Sepsiszentgyörgyi román színházban történtekhez… Nos, ezt majd meglátjuk… Dan Tanasat hivatásos feljelentőként emlegeti az erdélyi magyar sajtó. Ő és az általa alapított álcivil szervezet az elmúlt négy évben több mint 160 pert indított székelyföldi önkormányzatok és közintézmények ellen székely és magyar szimbólumok használata, illetve magyar feliratozás miatt. A perek többségét megnyerte. Emil Hurezenau, Románia berlini nagykövete tette szóvá, hogy sértőnek tartja a német közszolgálati médiumok szóhasználatát: a dpa vezérigazgatójának írt leveléből kiderül, hogy leginkább az Anschluss (bekebelezés, elcsatolás) kifejezést sérelmezte. Emil Hurezenau inkább egyfajta "Fasiszta, vagy náci remineszcenciákat akart kelteni az Anschluss szóvátételével. A nagykövet mindenesetre leszögezte: az első világháború utáni teljes geopolitikai berendezkedést nem lehet "annektálások soraként" beállítani.
1:30
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

Hatodik alkalommal jelentette meg a Vas Népe és a Mediaworks a TOP 100 kiadványt, amely a megye legeredményesebb vállalatait rangsorolja egyebek mellett nettó árbevétel és foglalkoztatás szempontjából. A karácsonyt megelőző időszakban általában megnövekszik a lakástüzek gyakorisága. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjét, Balog Esztert kértük, adjon hallgatóinknak néhány hasznos tanácsot a megelőzésre. Magyarország természetes élőhelyeinek több mint felét veszélyeztetik olyan növények és állatok, amelyek kiszorítják az őshonos fajokat - hangzott el a Savaria Múzeumban rendezett előadóülésen. Az MTA Vas Megyei Tudományos Testületével közös rendezvényen a biológiai invázió térségünket érintő veszélyeiről is beszéltek a szakemberek.
2:00
aktuális és hírműsorok
2:04
portré- és riportműsorok
Magvetés Szerkesztő: Madocsai Bea Az Egyház jövője - a jövő Egyháza - beszélgetés Varga László kaposvári püspökkel
Műsorunk nyilvános felvétele a Háló Kulturális és Közösségi Központban, a Semmelweis utca 4-ben készült december 3-án, melyet most szerkesztett formában hallanak. Pozsgai Nórával az Egyház jövőjéről, a jövő egyházáról kérdezgettük Varga László kaposvári püspököt, akitől többek között azt tudakoltuk, vajon elavult dolog-e a hierarchia?
3:00
aktuális és hírműsorok
3:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
4:00
egyéb műsorok
Teljességre hangolva - beszélgetés Pál Ferivel Szerkesztő: Kozák Annamária
4:30
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Nagy Imre Sportsorsok - Szabó Tímea új könyve Sportteljesítmények - Radnóti László jegyzete
Sportsorsok 2. címmel Szabó Tímea újabb kötetet jelentetett meg melyet az elmúlt héten a Bálna rendezvénycentrumban mutattak be. A 21 élő rádióbeszélgetés kiemelkedő magyar sportolókkal, illetve sportvezetőkkel készült. "Szeretném bizonyítani, hogy szükség van a példaértékű emberek bemutatására, akiknek élettörténeteiből, akár sikereiből, akár kudarcaiból mindannyian okulhatunk, motivációt kaphatunk vagy éppen erőt meríthetünk" - írja a szerző Szabó Tímea. Néhányan a megszólat sportemberek közöl: Gurisatti Gréta, Késely Ajna, Monspart Sarolta, Szabó Csilla, Fodor Rajmund, Fábián László, Davide Lanzafame, Marco Rossi, Szabó László. A jobbnál-jobb sportteljesítmények produkálásában és annak hitelesítése érdekében nagyon sok eszközt, teljesítménymérő technikát alkalmaznak. Hová lehet ebben fejlődni, mi szükséges hozzá? - Radnóti László jegyzete.
5:00
aktuális és hírműsorok
A karácsonyi ajándékbeszerzési láz forgatagában sem szabad megfeledkezni az alapvető vagyonbiztonsági szabályokról. Erre hívják fel a figyelmet a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei Vas megyeszerte a bevásárló központokban, vásárokban. Az értéktár bizottság legutóbbi ülésén fél tucat új dolog - köztük egy oktatási műhely - került be a város értékei közé. Többségét a Szombathelyi Szépítő Egyesület ajánlotta a döntéshozók figyelmébe. Műsorunk végén a Zalaegerszegi Tájékozódási Futóklub versenyeredményeiről beszélgetünk a klub elnökével, Fehér Ferenccel.
5:30
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
6:00
egyéb műsorok
6:15
vallási műsorok
Michel Quoist: Jézus Krisztus randevút adott nekem című könyvből Nagy Imre olvas fel. (26/10.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:48
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
7:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
8:23
aktuális és hírműsorok
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Kozák Annamária
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Szerkesztő: Csuth Judit
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Tanuljon idegen nyelvet a gyerek Szerkesztő: Varga Edit Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
aktuális és hírműsorok
szombathelyi összeállítás Szerkesztő: Perlaki Nóra Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Hóban, szélben, esőben, de közel 50 fokos hőségben is járt már, méghozzá kerékpárral Nagy Tamás, a világutazó bicajos. A Szombathelyi Katasztrófavédelem munkatársa hobbijának köszönhetően a világ számos országában megfordult és Perlaki Nórának arról is mesélt, milyen élményekkel gazdagodott, de összeállításunk végén megtudhatják, milyen a rizs, ha szeme van.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Berg Judit: Rumini Zúzmaragyarmaton Szövegkönyv: Berg Judit Zeneszerző: Csepregi György Hangmérnök: Liszkai Károly Zenei szerksztő: Bögös Henrietta Szerkesztő: Csuth Judit Rendezőasszisztensek: Varga Hedvig és Varga Zita Rendező: E. Román Kata (30/2.)
Rumini: Horváth Illés Balikó: Szatmári Attila Kapitány: Reviczky Gábor Negró: Csőre Gábor Dundi Bandi: Fesztbaum Béla Jégcsap Hubert: Vida Péter Zuzmó Alex: Tarján Péter
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
egyéb közéleti műsorok
ÉrtéKEK - Katolikus iránytű Szerkesztő: Sánta Anita
11:30
zenei műsorok
Slágertumix Szerkesztő: Csiba Lajos
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép Műsorvezető: Magyar Kornél
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai
Ma Berki Tamás, Sárik Péter, a Dave Brubeck Quartet, valamint a Binder-Borbély Quartet felvételei forognak.
13:30
irodalmi és versműsorok
Jennifer Worth: Hívják a bábát Fordította: Dobos Lídia 12/2. rész
Felolvassa: Györgyi Anna Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Szerkesztő, rendező: E. Román Kata
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb műsorok
Mester-fogás Szerkesztő: Pozsgai Nóra Amikor a némafilm megszólal, avagy az univerzum zenéje. Hit és tudomány. Az ELTE Atomfizikai Tanszékének adjunktusával, Raffai Péter asztrofizikussal beszélgetünk
A csillagászatnak sokáig csak szeme volt, néhány év óta azonban már a világegyetem zenéjét is hallja, s ez az új érzékszerv forradalmasítja a megfigyelést. A kozmosz gravitációs hullámainak érzékelése új távlatokat nyit például az univerzum keletkezésének kutatásában. S nekünk magyaroknak külön öröm, hogy mindebben a mi kutatóink is komoly sikereket könyvelhettek el. Gravitációs hullámokról, a csillagászat nyitott kérdéseiről, valamint hit és tudomány kapcsolatáról beszélgetünk. Fotók: két fekete lyuk összeolvadása (forrás: MTA); Raffai Péter (forrás: ELTE)
15:30
aktuális és hírműsorok
- Hamarosan elkészül a Debrecent elkerülő M35-ös autópálya újabb szakasza - Két püspök beszélgetett egymással úti élményeikről - Színesnek ígérkezik a Karácsonyi Forgatag Kalocsán - Fokozott figyelmet fordít a rendőrség az ittas vezetők kiszűrésére Bács-Kiskun megyében
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Akadémiai barangolások A lélek rejtelmei. Test és lélek kölcsönhatásai.Egészséges lélek-egészséges élet című konferenicán készült riport Tringer László professzorral a hit és az elme gyógyító erejéről és Benvin Sebastian verbita szerzetessel, a test és lélek harmóniájáról Szerkesztő: Kékesi Enikő
16:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Bogdáni József Lemezbemutató sorozatunkban a Szent Ferenc Kisnővérei, 2015-ben kiadott Jubileumi albumáról, valamint a Kormorán együttes 2007-ben megjelentetett, Játék Karácsonykor című korongjáról válogatunk. 2. rész.
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.1.Az elmúlt hetek közéleti és politikai eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget. 2. Vendégünk Halmos Monika "Arany diplomás" gasztronómus, az ehető virágok szakértője, akivel a Kecelen december 7-8-9-én megrendezett 32. FLORA Virágfesztiválról és az adventi időszak örömeiről beszélget Sallai Éva. (foto: www.rozsakunyho.hu)
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Tanuljon idegen nyelvet a gyerek Szerkesztő: Varga Edit Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
18:30
aktuális és hírműsorok
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Berg Judit: Rumini Zúzmaragyarmaton Szövegkönyv: Berg Judit Zeneszerző: Csepregi György Hangmérnök: Liszkai Károly Zenei szerksztő: Bögös Henrietta Szerkesztő: Csuth Judit Rendezőasszisztensek: Varga Hedvig és Varga Zita Rendező: E. Román Kata (30/2.)
Rumini: Horváth Illés Balikó: Szatmári Attila Kapitány: Reviczky Gábor Negró: Csőre Gábor Dundi Bandi: Fesztbaum Béla Jégcsap Hubert: Vida Péter Zuzmó Alex: Tarján Péter
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szabó András műsora
20:15
aktuális és hírműsorok
20:20
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Szikora József olvassa fel írását
20:30
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Szerkesztő: Csuth Judit
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
egyéb műsorok
Mester-fogás Szerkesztő: Pozsgai Nóra Amikor a némafilm megszólal, avagy az univerzum zenéje. Hit és tudomány. Az ELTE Atomfizikai Tanszékének adjunktusával, Raffai Péter asztrofizikussal beszélgetünk
A csillagászatnak sokáig csak szeme volt, néhány év óta azonban már a világegyetem zenéjét is hallja, s ez az új érzékszerv forradalmasítja a megfigyelést. A kozmosz gravitációs hullámainak érzékelése új távlatokat nyit például az univerzum keletkezésének kutatásában. S nekünk magyaroknak külön öröm, hogy mindebben a mi kutatóink is komoly sikereket könyvelhettek el. Gravitációs hullámokról, a csillagászat nyitott kérdéseiről, valamint hit és tudomány kapcsolatáról beszélgetünk. Fotók: két fekete lyuk összeolvadása (forrás: MTA); Raffai Péter (forrás: ELTE)
21:30
irodalmi és versműsorok
Jennifer Worth: Hívják a bábát Fordította: Dobos Lídia 12/2. rész
Felolvassa: Györgyi Anna Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Szerkesztő, rendező: E. Román Kata
22:00
22:20
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
22:30
aktuális és hírműsorok
22:34
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1.1.Az elmúlt hetek közéleti és politikai eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel Pécsi Krisztina beszélget. 2. Vendégünk Halmos Monika "Arany diplomás" gasztronómus, az ehető virágok szakértője, akivel a Kecelen december 7-8-9-én megrendezett 32. FLORA Virágfesztiválról és az adventi időszak örömeiről beszélget Sallai Éva. (foto: www.rozsakunyho.hu)
23:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Marton Árpád
Ma este Jean-Pierre Rampal játszik a hatvanas évek fuvolára szerzett francia muzsikájából. Elsőként a Francia Rádió és Televízió Zenekarával, André Girard vezényletével mutatják be az 1905 és 1987 között élt Paul Arma Első koncertdivertimentóját, négy tételben. Habár a szerzemény műfaját tekintve a virtuóz romantikus pódiumdarabok hagyományaihoz kapcsolódik, hangvétele a modern zenei eszményekben gyökerezik. Számunkra, magyar hallgatók számára pedig egyenesen Bartók és Kodály hatása nyilvánul meg a második tételben. Paul Arma koncertdivertimentója után Jean-Pierre Rampal Jean-Michel Damase triójából mutatja be az első két tételt Pierre Pierlot oboaművésszel, a zongoránál magával az 1928 és 2013 között élt komponistával.