Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Varró Dániel versét Mácsai Pál előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
Henri J.M.Nouwen: Szeretett vagy című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (68/49.)
0:30
irodalmi és versműsorok
Koportos Balázs József regényéből Kaszás Gergő olvas föl. Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata (9/1.)
1:00
aktuális és hírműsorok
1:04
egyéb közéleti műsorok
A médiavilág erkölcséről Szerkesztő: Kövér Tamás A varsói főpolgármester által meghirdetett, úgynevezett LMBT-chartában szereplő, a gyermekek szexuális nevelésére vonatkozó intézkedések visszavonását kéri szerdán kiadott nyilatkozatában a lengyel püspöki konferencia.
Előzőleg a lengyel kormánypárt is családellenesnek minősítette az intézkedéscsomagot. Márai San Diego-ban látott egy LMBT tüntetést, és leírja hogyan reagál a társadalom egy homoszexuális pár éttermi megjelenésére; Az érvelés és a szándékok tehát megjelentek az utcán – ahova napjainkban bármikor lehet, néhány – mint említették: maroktelefonnal – villámcsődületet „flashmobot” szervezni -, ezzel bejutni a tévéhiradók világába, s a szubjektv kategóriába tartozó véleményekből így kerül a törvényhozók elé már egy „objektív történésről szóló” híranyag.
1:30
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

A közelmúltban bejárta a sajtót a hír, hogy bajba került a szarvasi gyár, amely egy multicég kizárólagos gyártási megrendelésére építette a jövőjét - ennek érdekében jelentős fejlesztést is végrehajtottak, végül mégsem kapták meg a remélt megbízást. Több mint 200 dolgozót kellett elküldeniük. Az ügynek szombathelyi érintettjei is vannak. A szabadtéri tüzek szempontjából a tavasz a legveszélyesebb időszak, hiszen a jó időben egyre többen választanak szabadtéri programokat vagy kezdik meg a kerti munkálatokat. A veszélyt egyrészről a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz. Kockázatot jelenthet a gondatlanság is, a szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát emberek okozzák.
2:00
aktuális és hírműsorok
2:04
portré- és riportműsorok
Magvetés Szerkesztő: Madocsai Bea
3:00
aktuális és hírműsorok
3:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
4:00
egyéb műsorok
Teljességünk felé Szerkesztő: Csuth Judit
Párkapcsolatunk, házasságunk működése alapjaiban határozza meg mindennapjainkat, épp ezért a társunkkal kialakított viszonyunk mibenlétéről mindig érdemes újabb és újabb dolgokat megtanulni. Például, hogy az elvárásaink, miként befolyásolják kapcsolatunk alakulását. Vendégünk: Kozma-Vízkeleti Dániel pár- és családterapeuta, klinikai szakpszichológus.
4:30
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Nagy Imre EB-selejtezőn bizonyíthat a magyar futball válogatott Tour de Hongrie kerékpáros körverseny indul június közepén Legyen vagy ne legyan vasárnap fioci meccs?
- A labdarúgó Európai Bajnokság selejtezőjének E- csoportjában csütörtökön a magyar válogatott Szlovákia ellen lép pályára, vasárnap pedig Horvátország lesz az ellenfél a Groupama Arénában . Az esélyekről Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitányt kérdeztük. Siófoktól Balassagyarmaton, Hajdúszoboszlón, Kecskeméten át Székesfehérvárig 6 nap alatt 890 km-t tesznek meg a 2019-es Tour de Hongrie kerékpáros körverseny indulói június közepén. A sportág történetében másodszor lesz Magyarországon első kategóriájú viadal, amelyen neves, a legnagyobb kerékpárversenyeken is induló csapatok is részt vesznek a fiatal magyar tehetségek mellett. A június 11. és 16. közötti Tour de Hongrie múlt hétvégén rendezett útvonal bemutató gálája után a szervezőbizottság elnökével, Eisenkrammer Károllyal beszélgetett Gyarmathy Dóra. Az elmúlt évtizedekben már többször kezdtek vitát különféle civil szervezetek, sőt egyházak is arról hogy ne legyenek vasárnap futball mérkőzések. Úgy tűnik nem találtak hathatós érvet arra hogy a labdarúgó szövetségek nemzetközi szinten is foglalkozzanak a felvetéssel, hiszen azóta is zajlanak az összecsapások ezen a napon világszerte. Radnóti László jegyzete a témával kapcsolatban újabb érdekességeket vet fel.
5:00
aktuális és hírműsorok
A zalaegerszegi közgyűlés legutóbbi ülésén hozott döntésekről kérdezzük Balaicz Zoltán polgármestert Bővül Szombathely zöld szíve, elkezdődött a sportliget átalakítása.
5:30
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
6:00
egyéb műsorok
6:15
vallási műsorok
Henri J.M.Nouwen: Szeretett vagy című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel (68/50.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, sport, műsorajánló
7:50
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
A magyar kormányzat humanitárius kezdeményezéseit összefogó Hungary Helps program delegációja március elején Kongóba és Kenyába látogatott. Azbej Tristant, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program lebonyolításáért felelős államtitkárság vezetőjét Tóth János András kérdezte.
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
8:23
aktuális és hírműsorok
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Kozák Annamária Tavasszal is gyűjtötték a műanyag palackokat a PET kalózok.
8:52
aktuális és hírműsorok
napi interjú Ebben az esztendőben százéves a XX.sz. tán legtovább ható művészeti kezdeményezése, iskolája a Bauhaus. Az óbudai Vasarely Múzeumban kortárs művészeink valamiképpen hozzá kapcsolható 2-2 alkotása látható. Balla Ferenc járt a megnyitón.
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit Naomi Devil kiállítása a Műcsarnokban "Nézz a versbe és lásd magad" - irodalomterápia Kultúrmorzsák
A barokk és a klasszikus korok mestereit is újraértelmezi festészetet és digitális technikát ötvöző munkáiban Naomi Devil – a Műcsarnokban látható kiállításról beszélgetünk az alkotóval. "Nézz a versbe és lásd magad" mottóval különleges költészetterápiára invitálják azokat, akik a verseken keresztül szeretnének utazást tenni lelkük ismeretlen tájaira. A Kultúrmorzsákban könyvbemutatót, irodalmi estet és koncerteket is ajánlunk.
9:30
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Madarak, harmonikaszó és baba koncert Szerkesztő: Szentirmai Ágnes Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
- Karvaj, gyurgyalag és halászsas - ismerkedés a költöző és áttelelő madarakkal. - Miért kezd el valaki harmonikákat gyűjteni, felújítani és természetesen muzsikálni is rajtuk? - Baba koncert Érden, négykezes zongora dallamok kíséretében.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
aktuális és hírműsorok
szombathelyi összeállítás Szerkesztő: Perlaki Nóra Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai adnak tanácsokat, hogy hogyan előzhetjük meg a lakástüzeket, illetve a szabadtéren mire kell figyelnünk. A régióban az elmúlt időszakban számos beavatkozást hajtottak végre a tűzoltók, részletek a Körképben.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Krúdy Gyula: 1848 - Nagy idők nagy hősei Felolvassa: Borbiczki Ferenc Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Rendező: Varga Andrea (4/3.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
egyéb közéleti műsorok
ÉrtéKEK - Katolikus iránytű Szerkesztő: Sánta Anita
11:30
zenei műsorok
melódia és ritmus Szerkesztő: Csiba Lajos
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
12:30
zenei műsorok
zenei közelkép Műsorvezető: Máry Szabó Eszter.
12:45
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai
Ma a Rumblin Orchestra, a Gandharvák zenekar és az After Crying együttes felvételei forognak.
13:30
irodalmi és versműsorok
Boldog Margit Kodolányi János regényének rádió változata Felolvassa: Kubik Anna Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Énekel: Simon Zsuzsi Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (30/7.)
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb műsorok
Teljességünk felé Szerkesztő: Csuth Judit
Párkapcsolatunk, házasságunk működése alapjaiban határozza meg mindennapjainkat, épp ezért a társunkkal kialakított viszonyunk mibenlétéről mindig érdemes újabb és újabb dolgokat megtanulni. Például, hogy az elvárásaink, miként befolyásolják kapcsolatunk alakulását. Vendégünk: Kozma-Vízkeleti Dániel pár- és családterapeuta, klinikai szakpszichológus.
15:30
aktuális és hírműsorok
- Megnyitott a hétvégén a debreceni Vidámpark - Debrecen továbbra is a második legnagyobb magyar város - Dr. Nagy István agrárminiszter tett látogatást Kalocsán, jelentős anyagi támogatásra számíthat a fűszerpaprika ágazat - Humor és szerelem címmel tart könyvbemutatót Tumó István fajszi szerző
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Távolkép Szerkesztő: Sályi András
Feldúlt, kiégett város, romhalmaz. Ilyen volt Buda a török kiűzése után, 1686 szeptemberében. Kik lettek az új városlakók, milyen elvek szerint próbálták újraindítani az életet Mátyás király egykori városában? Erről hallhatnak Buda városához kötődő történelmi sorozatunk második részében. Szakértőnk Géra Eleonóra történész-levéltáros, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docense.
16:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Bogdáni József Lemezbemutató sorozatunkban a Chrome Rt zenekar 2018-ban kiadott Valami vár című korongjáról, valamint a Deep Purple együttes 2017-es Infinite - Végtelen című Deluxe albumáról válogatunk, amely négy bónusz kompozíciót tartalmaz az eredeti lemezhez képest. 1. rész
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Az elmúlt hetek belpolitikai eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politológusokkal Pécsi Krisztina beszélget. 2. Konrad Sutarski Budapesten élő lengyel író, költő, publicista, műfordító, gyakran foglalkozik történelmi kérdésekkel verseiben, írásaiban, tanulmányköteteiben (Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal, Lengyelország és Magyarország a keresztény Európa védőbástyái a múltban és jelenben), március 9-én, a Térszínházban tartott A láthatatlan szélén című verses estjének a mottója az volt: Hova rohansz Európa ebben az iszonyatos zűrzavarban. Konrad Sutarskival a lengyel és magyar vonatkozású történelmi kérdésekről a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmával Sallai Éva beszélget.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
szolgáltató és életviteli műsorok
családi magazin Szerkesztő: Varga Edit Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Krúdy Gyula: 1848 - Nagy idők nagy hősei Felolvassa: Borbiczki Ferenc Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Rendező: Varga Andrea (4/3.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szabó András műsora
Márciusi versek
20:15
aktuális és hírműsorok
20:20
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Szikora József olvassa fel írását
20:30
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Szerkesztő: Ungvári Judit Naomi Devil kiállítása a Műcsarnokban "Nézz a versbe és lásd magad" - irodalomterápia Kultúrmorzsák
A barokk és a klasszikus korok mestereit is újraértelmezi festészetet és digitális technikát ötvöző munkáiban Naomi Devil – a Műcsarnokban látható kiállításról beszélgetünk az alkotóval. "Nézz a versbe és lásd magad" mottóval különleges költészetterápiára invitálják azokat, akik a verseken keresztül szeretnének utazást tenni lelkük ismeretlen tájaira. A Kultúrmorzsákban könyvbemutatót, irodalmi estet és koncerteket is ajánlunk.
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
egyéb műsorok
Koszorúk "Az Uránia szerzőinek boldogságot!" 250 éve született Kármán József Stúdióvendég: Szilágyi Márton irodalomtörténész Szerkesztő: Liptay Katalin Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter Hangmester: Urbán Péter Gyártásvezető: Varga Zita
Fanni hagyományai. A felvilágosodás irodalmát szenvedélyesen szerető és jól ismerő huszadik századi írónő: Szabó Magda alkalmazta színpadra az elfelejtett művet, amelyet sikerrel játszottak az 1970-es években. A szentimentális naplóregény, a magyar Werther szerzője: Kármán József Uránia címmel 1794-ben folyóiratot alapított, amelyet csaknem teljes egészében ő maga és szerkesztőtársa: Pajor Gáspár írt tele. De Csokonai Vitéz Mihály és Verseghy Ferenc is publikált a lapban. Itt jelent meg A nemzet tsinosodásáról írt, programadó Kármán-tanulmány is. A rövid életű lap fontos szerepet játszott a magyar művelődéstörténetben, az itt közölt regény pedig igazi csemege az irodalomkedvelőknek, ma is lebilincselő olvasmány.
21:30
irodalmi és versműsorok
Boldog Margit Kodolányi János regényének rádió változata Felolvassa: Kubik Anna Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Énekel: Simon Zsuzsi Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (30/7.)
22:00
22:20
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
22:30
aktuális és hírműsorok
22:34
portré- és riportműsorok
Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. Az elmúlt hetek belpolitikai eseményeiről Huber Szebasztián és Lesti Árpád politológusokkal Pécsi Krisztina beszélget. 2. Konrad Sutarski Budapesten élő lengyel író, költő, publicista, műfordító, gyakran foglalkozik történelmi kérdésekkel verseiben, írásaiban, tanulmányköteteiben (Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal, Lengyelország és Magyarország a keresztény Európa védőbástyái a múltban és jelenben), március 9-én, a Térszínházban tartott A láthatatlan szélén című verses estjének a mottója az volt: Hova rohansz Európa ebben az iszonyatos zűrzavarban. Konrad Sutarskival a lengyel és magyar vonatkozású történelmi kérdésekről a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmával Sallai Éva beszélget.
23:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Marton Árpád
Ma este ritkán hallható dalokban gyönyörködhetnek a Zenei Kincsestárban. A legendás muzsikusházaspár, Galina Visnyevszkaja és Msztiszlav Rosztropovics közösen vette lemezre az orosz romantikus dalirodalom remekeit, Glinka, Dargomizskij, Muszorgszkij, Borogyin és Csajkovszkij rövidke remekeit. A szerzők ismert, hatalmas alkotásai mellett úgy bújnak meg ezek a dalok, mint borostyánok a sziklák árnyékában. Finomra csiszolt, lágy formáikban egész világok, az orosz lélek rejtelmei tárulnak elénk. Már csak annál is inkább, mivel olyan kiválóságok verseire íródtak, mint Nyekraszov, Alekszej Tolsztoj vagy Puskin. Lássuk először a Muszorgszkij-dalok címeit: Kalisztratuska, A látomás, Elfeledve, A lélek lágyan a mennybe száll, A szerelem szavai, Növekedő gombák. Galina Visnyevszkaja és Msztiszlav Rosztropovics a következőkben Alekszandr Borogyin három dalát szólaltatja meg. Az alvó hercegnő és A tengeri hercegnő című dal szövegét maga Borogyin írta. Befejezésül egy Puskin-verset hallunk Borogyin zenéjével: A messzi szülőföld partjaihoz.