Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/6.)
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
1:00
egyéb műsorok
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
A Magyar Kormány, karitatív-, és civil szervezetek is azon dolgoznak, hogy a kárpátaljai magyar közösség a háborús viszonyok között is megmaradjon, és fejlődni tudjon, hangsúlyozza Soltész Miklós államtitkár. A következő lépés az iskolakezdés, amelyet mások mellett a Katolikus Karitász is támogat. A Gustav Adolf Werk németországi jótékonysági szervezet közel 1000 tanszercsomagot adott át a Kárpátaljai Református Egyház gyülekezeteiben élő árva, félárva és hátrányos helyzetű gyermekek számára. Ősszel már a 7. évfolyamát fogja elindítani az MCC által szervezett Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző. A programra már lehet jelentkezni, a határidő szeptember 22-e. Ismét megrendezték a Keresztyén Balázs olvasótábort Kárpátalján. A nagyszőllősi író-költő nevét viselő táborban idén 13. alkalommal gyűltek össze a tehetséges irodalomkedvelő gyermekek.
2:00
portré- és riportműsorok

Kvaterka
(ism.)

Szerkesztő: Sályi András
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
egyéb kulturális műsorok
Szerkesztő: Pál Amanda
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
B év, évközi idő 22. vasárnap ** Mk 7,1-8.14-15.21-23 ** Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. Mert a farizeusok és általában a zsidók, hacsak kezüket gyakran nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományait. Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem fürdenek; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik szerint meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását. Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: ,,Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?'' Ő ezt felelte nekik: ,,Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: ,,Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak'' [Iz 29,13]. Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.'' Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: ,,Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.''
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/7.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
6:52
vallási műsorok
7:00
egyéb műsorok
Felépítésének 200 éves jubileumát ünnepelte a váli Hétfájdalmú Szűz templom Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
A váli Hétfájdalmú Szűz templom alapjait 1820-ban rakták le, majd az építményt 1824. augusztus 15-én áldották meg. Ürményi József Fejér megyei főispán Farkas Imre váli plébánossal, a későbbi székesfehérvári püspökkel összefogva építtette meg a klasszicista remekműnek számító templomot, amelynek jubileumát nagyszabású rendezvénnyel, püspöki szentmisével ünnepelték. A templom történetéről és jelentőségéről Szabó Évát, a Váli Faluszépítő és Védő Egyesület alelnökét és Spányi Antal püspököt Berta Kata kérdezte.
7:15
aktuális és hírműsorok
Civilek a pályán. A világi munkatársak nélkül Latin Amerikában az egyház képtelen lenne küldetését teljesíteni. A hondurasi helyzetről Pintér Gábor érseket, apostoli nunciust kérdeztük. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
8:00
aktuális és hírműsorok
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Vendégségben a gyémántmisés Korzenszky Richárdnál Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Hans Christian Andersen: Leves hurkapálcikából Felolvassa: Pápai Erika Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Rendező: Sáropataki Zsuzsanna Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából
9:30
zenei műsorok
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
vallási műsorok
közvetítés Kalocsáról a Nagyboldogasszony Székesegyházból. A Veni Sancte szentmisét bemutatja Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek. A MKR és az MTVA közösen közvetít.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
11:30
portré- és riportműsorok
Szüreti jelentés a pázmándi szőlőhegyről, az Aprókertektől Szerkesztő: Pesti Eszter
Kiemelkedően forró nyarunk van, de vajon ez hogyan befolyásolja a szőlőművelést egy bioszemlélettel gazdálkodó borászat életében? Meg lehet-e jósolni a borok minőségét, és merre tolódik a borok stílusa, a klímaváltozás függvényében? Többek között ezeket a kérdéseket boncolgatjuk Schubert Ádámmal, az Aprókertek borászat egyik borosgazdájával.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Marton Árpád
14:30
irodalmi és versműsorok
Fekete István: Vénül a nyár Felolvassa: Papp János Készítette: Horváth János, Dévény Mária és E. Román Kata
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház „Becsengetnek… Kezdődik az iskola” Szerkesztő: Magyar Kornél
16:30
zenei műsorok
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora KERINGŐ Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Összeállításunk e tánc sokarcúságát mutatja be, és azt is, hogy a Mozart és Schubert ikedvelt kis tánc-lejtéseiből miként jött létre a 19. század legnépszerűbb táncmuzsikája.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
aktuális és hírműsorok
USA-Magyar viszony 1942-1944. Kiugrási kisérlet, utolsó csatlósság, Kállay Miklós miniszterelnök megítélése. Borhi László történésszel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Hans Christian Andersen: Leves hurkapálcikából Felolvassa: Pápai Erika Hangmester: Gera Csilla Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Rendező: Sáropataki Zsuzsanna Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
zenei műsorok
Spanyolországban "barangolunk". Részletek csendülnek fel Manuel de Falla műveiből. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Fekete István: Vénül a nyár Felolvassa: Papp János Készítette: Horváth János, Dévény Mária és E. Román Kata
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora KERINGŐ Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Összeállításunk e tánc sokarcúságát mutatja be, és azt is, hogy a Mozart és Schubert ikedvelt kis tánc-lejtéseiből miként jött létre a 19. század legnépszerűbb táncmuzsikája.
23:00
aktuális és hírműsorok
USA-Magyar viszony 1942-1944. Kiugrási kisérlet, utolsó csatlósság, Kállay Miklós miniszterelnök megítélése. Borhi László történésszel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
23:30
zenei műsorok