Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/8.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
0:30
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Zolbert, a nemzetközi hírű szaxofonos-zeneszerző, a smooth jazz hazai nagykövete. Szerkesztő: Balogh Tibor
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
Abonyi kerámia műhely, festett ének-zene terem, helyi értéktár Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta A Magyar Pálos Rend budapesti konferenciája, valamint kirándulás és búcsúi szentmise a Pilisben; Építs nekem hajlékot! - Szubjektív zsinagógatúrák a Kárpát-medencében; Idén szeptemberben is Quasimodo Költőverseny Balatonfüreden
Szeptember 12-én és 13-án kerül sor a Magyar Pálos Rend budapesti konferenciájára a Damjanich utca 50. szám alatt található rendezvényközpontban. A számos előadás mellett zenei kísérőprogramok, valamint szeptember 15-én egy szakmai kirándulás hozza közelebb az érdeklődőkhöz az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend múltját, jelenét és jövőjét egyaránt. A sokszínű eseményről Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök atya beszélt Szentimrei Kristófnak. A konferencián a részvétel ingyenes, melyre regisztrálni a rendezveny@matine.hu e-mail címen lehet. "Építs nekem hajlékot!" - Szubjektív zsinagógatúrák a Kárpát-medencében címmel jelent meg a Magyar Művészeti Akadémia Kiadójának gondozásában az az album, mely számos kivételes értéket képviselő zsinagóga történetét meséli el, közel hozva az olvasóhoz az épített kincsek aprólékos részletei mellett azok történetét is. A kötet szerkesztői: Dr. Negyela László teológus, kulturális örökségvédelmi szakember, valamint Dr. Oszkó Ágnes Ivett művészettörténész, akik olyan úti albumot szerettek volna életre hívni, mely a történelmi Magyarország természeti kincseire is ráirányítja a figyelmet. Oszkó Ágnes Ivettet, aki 20 éve kutatja a zsinagógák építészetét, elsőként arról kérdezte Tóth Zsófia, milyen előzményekre tekint vissza a kötet. Költők versengenek Balatonfüreden szeptember 6-án és 7-én. Immár 32. alkalommal rendezik meg azt a költőversenyt, amely nevét a 20. század híres olasz költőjéről, Salvatore Quasimodoról kapta. Cserép László alapítóval, a balatonfüredi önkormányzat munkatársával Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
3:00
egyéb műsorok
Kerékpározó generációk Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Három vendég, három különböző korosztályból. A világháborús éveket is megélő Veteránoktól a lázadó X-eseken át a legfiatalabbakat képviselő Alfa generációig számos korcsoportot foglal egybe mai társadalmunk, a különböző generációk véleményét pedig olyan témákban igyekszünk összevetni, amelyek bármely korosztály számára érdekesek lehetnek. Mai témánk a kerékpározás, amelynek funkciója az egyszerű közlekedési eszköztől a profi sporttevékenységig terjedhet, miközben sokak számára jelent közösségi élményt, valamint a különböző tájak és települések egyedülálló felfedezési lehetőségét. Beszélgetőtársaim: - A Baby Boomerek korosztályát egy szenvedélyes hobbikerékpáros, Németh Nándor képviseli; - Az Y-generáció nevében egy profi versenyző, Kusztor Péter szólal meg; - A Z-generációtól pedig Szabó Bencét hallhatják, aki a sport űzése mellett az Eurosport kerékpárkommentátora.
3:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Magyar Kornél
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
páros év, évközi idő 22. hét, kedd ** Lk 4,31-37 ** Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: ,,Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.'' Jézus azonban megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle!'' Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: ,,Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?'' És a híre elterjedt a környék minden helyén.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/9.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Sarány István olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Piszkos munka - A munkaszolgálat és a keretlegények történetei a népbíróságon címmel jelent meg Veszprémy László Bernát történész legújabb könyve. A kötetről Vincze Gábor történésszel beszélgettünk. Riporter: Tráser László
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
egyéb közéleti műsorok
gyermekjogi rovat Irodalmi kitekintés - A Pinocchio és az Il Cuore nevelődéstörténeti üzenetei - beszélgetés Dr. Madarász Imre irodalomtörténésszel Szerkesztő: Erki-Szabóné Bognár Anna
Múlt heti beszélgetésünket folytatjuk Carlo Collodi Pinocchio, és Edmondo de Amicis Szív című regénye kapcsán. A magyar fordításban is elérhető olasz nevelődéstörténeti regények érdekes példákat sorakoztatnak a kor nevelési módszereinek tekintetében. A gyermek identitásának, nevelésének kérdéseiről Madarász Imre professzorral beszélgetünk. A műsor szakmai támogatója a Gyermekjogokért Egyesület.
8:52
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Formálódjon ki bennünk, amit Isten elgondolt rólunk. – A Veni Sancte szentmisékkel megkezdődött az egyházmegye katolikus iskoláinak új tanéve Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Az egyháznak fontos szerepe van a tanításban, amely erős szellemi oktatást, de lelki nevelést is jelent egyaránt. A hit, az életet és a kultúrát szolgálja és meg is tartja azt. A katolikus iskolákban ez a legfontos pedagógiai cél. Spányi Antal püspök a székesfehérvári egyházmegye katolikus iskoláinak tartott szentmisében azt hangsúlyozta: minden iskolai év próbatétel és feladat, helytállásra hív minden pedagógust és diákot, de a családot, a szülőket is. Az örömmel végzett rendszeres és kitartó munka az Istentől kapott tehetséget kibontakoztatja, hogy az az ember formálódjon ki bennünk, amit az Isten rólunk elgondolt.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
aktuális és hírműsorok
Piszkos munka - A munkaszolgálat és a keretlegények történetei a népbíróságon címmel jelent meg Veszprémy László Bernát történész legújabb könyve. A kötetről Vincze Gábor történésszel beszélgettünk. Riporter: Tráser László
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Erich Kastner: Till Eulenspiegel kalandjai Felolvassa: Rudolf Péter Hangmérnök: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (3/2.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Ma folytatódik a zenés beszélgetés Zolberttel, a smooth-jazz hazai nagykövetével, a kiváló szaxofonos-zeneszerzővel. Szerkesztő: Balogh Tibor
14:30
irodalmi és versműsorok
Bródy Sándor: Erzsébet dajka Felolvassa: Szervét Tibor Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/2.)
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta A múlt hétfőn elhunyt Jászai Mari-díjas színművészre, Mihályi Győzőre emlékezünk
Mihályi Győző 1954. augusztus 19-én született Tiszanánán. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1976-ban végzett Szinetár Miklós osztályában, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához szerződött. A művész 1979-től a kecskeméti Katona József Színház, 1980-tól a miskolci Nemzeti Színház, 1988-tól a Radnóti Színház, 1989-től a Nemzeti Színház tagja, 1992 és 94 között a Nyitott Színház művészeti vezetője, 1991-től a József Attila Színház tagja volt. Ezt követően, 1998-tól ismét a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház művészeként tevékenykedett, 2011-től a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, 2014-től elnöke volt. A sokoldalú művészt többek közt láthattuk Rómeó, Oidipusz, Brutus, Antonio, Valmont vicomte, Higgins és Liliom szerepében is. Játszott a Szomszédok, a Kisváros, Az Éretlenek, a Munkaügyek és a Keresztanyu című tévésorozatokban. Számos színpadi és televíziós szereplése mellett a szinkronszínészet tette ismertté. Jellegzetes hangját számos olyan világsztárnak kölcsönözte, mint például Armand Assante, Patrick Swayze, Jean-Claude Van Damme és Christopher Walken. A felejthetetlen orgánumú művész rádiónk stúdiójában is többször járt, legutóbb egy éve, amikor a Színészlegendák sorozatában Hevesi Sándor naplójából olvasott fel. S persze korábban is jó néhányszor mikrofon elé kértük, ezekkel a felvételeinkkel, illetve riport-részleteinkkel emlékezünk adásunkban Mihályi Győzőre. Szerkesztő: Tóth János András, zenei szerkesztő: Varga Ramona Kép: Színházi Dolgozók Szakszervezete
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
egyéb közéleti műsorok
A Szent István park Szerkesztő: Hámori Kinga
Mai pesti mesénk a főváros egyik legszebb helyén található Szent István parkról szól, mely 1936-óta ékessége Budapestnek. Változatos színekben pompázó kertje, a fák alatt megbúvó játszótere és sétaösvénye több korosztály számára nyújt kikapcsolódást. A park történetét Szávai Tamás kutatja, aki igazi lokálpatriótája ennek a helynek. Ő lesz kalauzunk a parkban tett sétánk során.
16:30
zenei műsorok
a Szent István Rádió egyházzenei műsora
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Az "élet minősége". Nem mindegy, hogy milyen. Szerkesztő: Sályi András
2000-ben mérték fel utoljára, hogy milyen a magyar lakosság egészsége. És most, 2025-ben. Közel negyedszázad telt el a két mérés között, ami alkalmas hosszabb távú következtetések levonására is. Az "élet szép", de nem mindegy milyen az élet minősége. De mit tehet az egyes ember, hogy élete utolsó évei ne a betegségek jegyében teljen? Vendégem dr. Inotai András, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértekelő és Elemzési Központ egyetemi docense, a kutatás vezetője. fotó: semmelweis.hu
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Az olaj. Ami nélkül megáll az élet. Szerkesztő: Sályi András
Az orosz-ukrán háború kitörése óta állandóan ott szerepel a hírek között a magyarországi olajellátás kérdése. Lezárják az ukránok az országukon keresztül haladó vezetékeket, vagy nem zárják le? A háború okozta energiaválság legsúlyosabb vesztese Európa. Legnagyobb nyertese pedig az Egyesült Államok? De van itt még más is: az olaj kereskedelme hagyományosan dollárban zajlik. Vagy zajlott ezidáig. Mintha változnának az idők? Az olaj kereskedelme is részese annak a világtörténelmi átalakulásnak, mely napjainkban zajlik. A kérdés: megtarhatja-e hegemón szerepét az USA? Vagy inkább: meddig tarthatja meg? Vendégem Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet (MCC) vezető kutatója.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
egyéb közéleti műsorok
Kereszttűzben a kereszt Szerkesztő: Kövér Tamás
Manapság a kereszt puszta látványa is vad indulatokat gerjeszt, áthatja a napi politika. Ezt példázza a felújítás alatt álló Gellért-hegyi Citadella Szabadság szobra talapzatára a terv szerint elhelyezendő óriás kereszt körül kibontakozó vita. A szerző kiemeli: Nem duhajkodó, éretlen vandál kamaszok, hanem megfontolt, színjózan baloldali értelmiségiek háborodnak fel és tiltakoznak a kereszténység szimbóluma ellen. Ma a muszlim szélsőségesek és a baloldali ideológiák élharcosai veszik célba a kereszténység eszméjéhez ragaszkodókat. Nálunk manapság az a kérdés, hogy Karácsony Gergely a Margit hídi letört keresztek pótlásáig a Kétfarkú Kutya Párttal terhelten miként és meddig képes cipelni a maga keresztjét a Fővárosi Közgyűlésben? A tihanyi Tranzit fesztiválon, Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke vitázott Ligeti Miklóssal, a Transparency International Magyarország jogi igazgatójával. "Amit ti csináltok, azt ott, Amerikában nem csinálhatnátok, vagy ha csinálnátok, be kellene jelentkeznetek regisztrált külföldi ügynökként -, ez lenne a ti titulusotok, és annak mindenféle jogi következményei vannak, viselni kellene ezt a billogot" - mondta vitapartnerének Lánczi Tamás. A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke kiemelte, mindenkinek lehet véleménye -, de ha azt külföldi pénzekből erősítik fel, s abból médianyilvánosságot vásárolnak, dezinformációkat terjesztenek, az közügy, ez ellen minden államnak fel kell lépnie. A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke kiemelte, mindenkinek lehet véleménye, de ha azt külföldi pénzekből erősítik fel, s abból médianyilvánosságot vásárolnak, dezinformációkat terjesztenek, az közügy, ez ellen minden államnak fel kell lépnie. Az áthallásoknál tartva -, lapoztam fel történelmi kalauzunk Márai Sándor eddig közzé nem tett naplóinak egy részletét. Az 50-es években az emigrációba kényszerült író, a következőket írta az itáliai Salernoban amikor nevelt fiát ott iskolába adta... Robert F. Kennedy csatlakozott Donald Trump kampányához...
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Erich Kastner: Till Eulenspiegel kalandjai Felolvassa: Rudolf Péter Hangmérnök: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (3/2.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Radnóti Miklós: Pontos vers az alkonyatról
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Sarány István olvassa fel írását
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Bródy Sándor: Erzsébet dajka Felolvassa: Szervét Tibor Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta Rendező: Sárospataki Zsuzsanna (2/2.)
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
egyéb közéleti műsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Az "élet minősége". Nem mindegy, hogy milyen. Szerkesztő: Sályi András
2000-ben mérték fel utoljára, hogy milyen a magyar lakosság egészsége. És most, 2025-ben. Közel negyedszázad telt el a két mérés között, ami alkalmas hosszabb távú következtetések levonására is. Az "élet szép", de nem mindegy milyen az élet minősége. De mit tehet az egyes ember, hogy élete utolsó évei ne a betegségek jegyében teljen? Vendégem dr. Inotai András, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértekelő és Elemzési Központ egyetemi docense, a kutatás vezetője. fotó: semmelweis.hu
22:30
aktuális és hírműsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Az olaj. Ami nélkül megáll az élet. Szerkesztő: Sályi András
Az orosz-ukrán háború kitörése óta állandóan ott szerepel a hírek között a magyarországi olajellátás kérdése. Lezárják az ukránok az országukon keresztül haladó vezetékeket, vagy nem zárják le? A háború okozta energiaválság legsúlyosabb vesztese Európa. Legnagyobb nyertese pedig az Egyesült Államok? De van itt még más is: az olaj kereskedelme hagyományosan dollárban zajlik. Vagy zajlott ezidáig. Mintha változnának az idők? Az olaj kereskedelme is részese annak a világtörténelmi átalakulásnak, mely napjainkban zajlik. A kérdés: megtarhatja-e hegemón szerepét az USA? Vagy inkább: meddig tarthatja meg? Vendégem Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet (MCC) vezető kutatója.
23:00

23:30
zenei műsorok