Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/20.)
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
1:00
egyéb műsorok
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
Az ugocsai Salánkon tartotta meg idei központi, ökumenikus istentisztelettel egybekötött tanévnyitó ünnepségét a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség. Kárpátalján minden magyar iskola megfelelt a biztonsági követelményeknek, rendelkezik óvóhellyel, így meg tudta nyitni kapuit. Idén több mint 1000 elsős kezdi meg tanulmányait magyar nyelven, Kárpátalján. Az ünnepélyes tanévnyitón a vidék szinte mindegyik magyar oktatási intézménye képviseltette magát. A Katolikus Karitász idén is jelentős támogatást nyújtott a hátrányos helyzetű kárpátaljai gyermekek tanévkezdéséhez. Nagyszőlősön 20 kerékpárt, magyar nyelvű tankönyveket, iskolatáskákat és tanfelszerelést adott át a segélyszervezet a Perényi Zsigmond Középiskolának, valamint a Nagyszőlősi Karitász támogatottjainak. További iskolatáskák kerülnek kiosztásra szeptember során a Felső-Tisza vidékén, Ungváron, Munkácson, Beregszászon és Tiszaújlakon is, ezzel összesen 150 magyar diákot segítve a háború által sújtott térségben. A Magyar Református Szeretetszolgálat a táskák és taneszközök után újabb iskolásoknak szánt adománnyal érkezett Kárpátaljára. Az Ungvári járás 6 oktatási intézmény számára hoztak számítógépeket tengerentúli támogatók felajánlásából. Első hivatalos kárpátaljai látogatásán személyes találkozót tartott Ferenc Viktória, a Fidesz-KDNP listájáról az Európai Parlamentbe bejutó kárpátaljai származású magyar képviselő a kárpátaljai magyar érdekvédelmi, társadalmi, szakmai és egyházi szervezetek vezetőivel.
1:50
szolgáltató és életviteli műsorok
A hit alapú civil szervezetek és lelkiségi mozgalmak hírei Szerkesztő: Pulai Zsolt, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom irodavezetője
2:00
portré- és riportműsorok

Kvaterka
(ism.)

Anton Bruckner szimfóniái IX/1. rész A Berlini Filharmonikus Zenekart Eugen Jochum vezényli. Szerkesztő: Magyar Kornél
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
egyéb kulturális műsorok
Lengyel menekültek Magyarországon a 2. világháború alatt Szerkesztő: Pál Amanda
Hogyan sikerült több tízezer - egyes források szerint akár több mint 140 ezer - lengyel menekültről gondoskodnia Magyarországnak a 2. világháború idején? Miért volt fontos számunkra? Milyen lehetőségeik voltak nálunk a menekülteknek? Egyebek mellett erről is beszélgettünk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának kutatójával, György Sándor történésszel.
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
B év, évközi idő 24. vasárnap ** Mk 8,27-35 ** Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartanak engem az emberek?'' Ők azt felelték neki: ,,Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.'' Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?'' Péter felelt neki: ,,Te vagy a Krisztus.'' Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: ,,Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.'' Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/21.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
egyéb műsorok
Megújult a piliscsabai Szűz Mária Szent Neve Templom Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Szilágyi Szabolcs plébános felkérésére Spányi Antal megyés püspök áldotta meg a kormányzati támogatással megújult piliscsabai Szűz Mária Szent Neve Templomot. Az ünnepség végén Tázer Pálné, a Piliscsabai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a beruházás koordinátora és Soltész Miklós a miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott beszédet. A helyszínesn Berta Kata készített összeállítást.
7:15
aktuális és hírműsorok
Szerzetesnővérek a nunciatúrákon. Pintés Gábor hondurasi nunciussal beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
8:00
aktuális és hírműsorok
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Szentévre készül Róma és a magyar zarándokházak is. Terdik Sebestyén zarándokházvezetővel és idegenvezetővel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Kormos István: Vackor világot lát Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince Hangmérnök: Biksza Levente és Horváth János Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (10/7.)
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából
9:30
zenei műsorok
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
vallási műsorok
közvetítés Püspökhatvanból a Szent Lőrinc templomból. A szentmisét bemutatja dr.Szederkényi László plébános.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
11:30
portré- és riportműsorok
Szerkesztő: Nagy György András
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
Bohémrapszódia, 3. rész Szerkesztő: Marton Árpád
14:30
irodalmi és versműsorok
Franz Kafka: A falusi tanító (Az óriásvakondok) Fordította: Tandori Dezső Felolvassa: Kaszás Gergő Készítette: Horváth János hangmérnök, Dévény Mária zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező (2/1.)
Franz Kafka 100 évvel ezelőtt, 1924. júniusában hunyt el.
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Lelkek és pasasok Bajor Andor szatirikus írásait rádióra alkalmazta és rendezte: Gáll Ernő Közreműködik: Papp Zoltán, Papp János, Seprődi Kiss Attila, Halmi Anett, Péter Ferenc András, Lázár Csaba, Borbély T. András, Nikl János, Tóth Zsófia Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna
16:30
zenei műsorok
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Dr. Székely György Reflektorfényben: Török Erzsi művészete 2. rész Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Folytatjuk a beszélgetést muzsikus-főorvos vendégünkkel a nagyhírű Török Erzsi művészetéről. Hallgatóink sok érdekes felvétellel, és háttér-történettel gazdagodhatnak.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
aktuális és hírműsorok
Gondolatban több közép-amerikai országba, így Nicaraguába, Costa Ricába, El Salvadorba és Panamába is ellátogatunk Pintér Gábor érsek, apostoli nuncius segítségével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Kormos István: Vackor világot lát Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince Hangmérnök: Biksza Levente és Horváth János Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (10/7.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Boros Attila
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Franz Kafka: A falusi tanító (Az óriásvakondok) Fordította: Tandori Dezső Felolvassa: Kaszás Gergő Készítette: Horváth János hangmérnök, Dévény Mária zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező (2/1.)
Franz Kafka 100 évvel ezelőtt, 1924. júniusában hunyt el.
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Dr. Székely György Reflektorfényben: Török Erzsi művészete 2. rész Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Folytatjuk a beszélgetést muzsikus-főorvos vendégünkkel a nagyhírű Török Erzsi művészetéről. Hallgatóink sok érdekes felvétellel, és háttér-történettel gazdagodhatnak.
23:00
aktuális és hírműsorok
Gondolatban több közép-amerikai országba, így Nicaraguába, Costa Ricába, El Salvadorba és Panamába is ellátogatunk Pintér Gábor érsek, apostoli nuncius segítségével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
23:30
zenei műsorok