Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/24.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Kányádi Sándor: Valami készül
0:30
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Bese László rocktörténész. Bemutatjuk a P.Mobil együttes felvételeit. Totóra, Mareczky Istvánra a kiváló dobosra emlékezünk. Szerkesztő: Balogh Tibor
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
Házas Hétvégék. Három házaspár és egy pap előadásaival. Nincs csoportos megbeszélés. Nem krízisbe jutott házaspároknak szól, hanem azoknak, akik együtt szeretnének teljesebb közösségben élni. Miért hasznos egy Házas Hétvégén részt venni? Erről is kérdezem az 40 éves program vezetőit. Szerkesztő: Szabó Csilla
Vendégeim: a Házas Hétvégeket Magyarországon meghonosító Csanády Márta és Mihály valamint, a programot most vezető Körmendi Gábor és Zsófi. A Hétvégekre érkező családokat a kapcsolatuk feltöltésében házaspárok és egy pap segíti. Sőt, a Házas Hétvégékre papok is érkeznek, akiket hivatásuk megújításában, a házas hívek problémáinak, életének jobb megismerésében segít az együtt töltött három nap.
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Ilosfai Krisztián kiállítása, Work in Progress: megújul a Gizella-kápolna Veszprémben, Kulturmorzsák
Egy olyan művész, festőművész műhelyébe látogatunk el, aki saját munkásságán kívül fontos szerepet tölt be azon a településrészen, ahol él, szeretettel segíti művész kortársait, ápolja a múlt idők nagy festőinek emlékét, és nem utolsó sorban a fiatalok, gyermekek bevonásával közösséget teremt, mintegy hajlékot az eljövendő idők számára. Ilosvai Krisztián példaadó életébe Kövesdy Zsuzsa mikrofonja enged bepillantást. Több évszázados falképeket és kőfaragványokat restaurálnak a szakemberek a veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb épületében, a kalandos múltú Gizella Kápolnában. A 13. századi, kétszintes palotakápolna 2025 nyarára teljes egészében megújul. Dr. Nagy Veronika művészettörténésszel, a Veszprémi Érsekség Múzeumának igazgatójával, a veszprémi várnegyed megújulását bemutató Work in Progress programsorozat kurátorával Tóth Zsófia beszélget.
3:00
egyéb kulturális műsorok
Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével II. évad 1. szám: A rendezői elemző munka
Beszélgetőtársaink: Nagy Viktor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára, a Magyar Színház igazgatója, valamint Molnár Kristóf, az SZFE Vidnyánszky Attila osztályának negyedéves rendezőszakos hallgatója Munkatársaink: Fülöp Csaba, Peresztegi Attila, Tóth János András, Veres Ádám
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
páros év, évközi idő 24. hét, csütörtök ** Lk 7, 36-50 ** Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: ,,Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.'' Jézus ezt válaszolta neki: ,,Simon! Mondanék neked valamit.'' Az így szólt: ,,Mester, szólj!'' ,,Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?'' Simon ezt felelte: ,,Úgy vélem, az, akinek többet engedett el.'' Ő pedig ezt mondta neki: ,,Helyesen ítéltél.'' Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: ,,Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.'' Aztán így szólt az asszonyhoz: ,,Bocsánatot nyertek bűneid.'' Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: ,,Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?'' Ő pedig így szólt az asszonyhoz: ,,A hited megszabadított téged; menj békével.''
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Costanza Miriano: Menj hozzá és élj érte! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/25.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Nagy György András
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Iancu Laura olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nemrég bővítette népszerű lejárati útmutatóját, amely segít eligazodni a különböző élelmiszerek minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idejében. dr. Nemes Imrét, a Nébih elnökét kérdeztük. Szerkesztő: Balázs Zsanett
A frissítés során új termékkategóriák kerültek be, például a tojás, margarin, kolbász és kávéital, hogy a fogyasztók jobban megértsék, mikor biztonságos még a termékek fogyasztása. A kezdeményezés célja, hogy csökkentse az élelmiszer-pazarlást, és támogassa a lakosság tudatos fogyasztói szokásait.
8:17
szolgáltató és életviteli műsorok
egyházi programajánló Szerkesztő: Hámori Kinga
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
Magzatok keresztútja - egy erdélyi példa nyomán Riporter: Hámori Kinga
Országos összefogással nagyszabású életpárti séta és közös ünneplés lesz MINDENKI SZÜLETÉSNAPJA elnevezéssel szeptember 21-én szombaton. 14 órakor indul a menet Budapesten az Erzsébet térről és a Lánchídon keresztül haladva a Tabánba érkezik. Családbarát alkalom lesz ismert felszólalókkal, művészekkel, a végén rengeteg születésnapi tortával. "Ez a délután is életet menthet…"- vallják a szervezők. A rendezvényről a www.mindenkiszuletesnapja.hu oldalon tájékozódhatnak. Hasonló példát hallhatnak Erdélyből. A megfogant életek védelmezése a célja a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis Magzatvédő Társaságnak is. Dr. Kovács Zita a Társaság elnöke a családjától örökölt telken álmodta meg és váltotta valóra a Magzatok keresztútjának állomásait, ahol életvédőtársaival hetente imádkoznak.
8:52
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
NOE. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete negyven éves tapasztalattal segíti tagjai életét az apró-cseprő ügyektől az életfontosságúakig. Milyen krisztusi közösség formálódhat a sorstárs nagycsaládok között? Kiket és miért várnak maguk közé? Szerkesztő: Szabó Csilla
Erről is beszélgetünk a nemrég megválasztott elnökkel, Herbert Gáborral és a NOE elnökségének másik tagjával, Takács-Kapot Ildikóval.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
aktuális és hírműsorok
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nemrég bővítette népszerű lejárati útmutatóját, amely segít eligazodni a különböző élelmiszerek minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idejében. dr. Nemes Imrét, a Nébih elnökét kérdeztük. Szerkesztő: Balázs Zsanett
A frissítés során új termékkategóriák kerültek be, például a tojás, margarin, kolbász és kávéital, hogy a fogyasztók jobban megértsék, mikor biztonságos még a termékek fogyasztása. A kezdeményezés célja, hogy csökkentse az élelmiszer-pazarlást, és támogassa a lakosság tudatos fogyasztói szokásait.
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom A kék madár francia mese Felolvassa: Kiss Mari Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: Varga Andrea Szerkesztő: Varga Andrea (3/1.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
egyéb közéleti műsorok
Sorozat a BKIK támogatásával és együttműködésével - 12.- rész A Turizmus Világnapja Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Mai beszélgető társaink: - Medzai Anikó Idegenvezető, az idei világnap programtervezője - Szabó Attila, a Pesti Vigadó közönségszervezési és turisztikai csoportjának vezetője - Nagy Zsombor a Pesti Vigadó ügyvezetője - Lesti Árpád, a Pesti Vigadó kommunikációs igazgatója - Szatmáry-Jähl Angéla, a BKIK turisztikai és kereskedelmi tagozatának elnöke
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Dr. Kovács László, a Moiras Records igazgatója. Bemutatjuk az Atlasz együttes nagylemezét. Szerkesztő: Balogh Tibor
14:30
irodalmi és versműsorok
A kőszívű ember fiai - A másik kettő Jókai Mór regényéből Lázár Csaba olvas fel. Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Lázár Csaba (20/3.)
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Közös élményekből közös tárlat - egy szobrász és egy festőnő házassága A 4 elem a könyvtárakban – Olvasás, játék, közösségi élmény: egy különleges héten át Trónfosztás előtt Tihanyban - IV. Károly emlékkiállítása a Bencés Galériában
Nem gyakori, hogy férj és feleség közösen állítson ki, az pedig még ritkább, hogy negyedszázadnyi házasság után először tegyék ezt meg. A megrendítő nyugalomcímű tárlaton a Hegyvidéki Galériában (Budapest, XII., Királyhágó tér 10.) most együtt láthatók (október 4-ig) Kő Virág festő és Gálhidy Péter szobrász alkotásai. Zsoldos Szilvia felvételén először Nagy Bence megnyitóbeszédét hallják, majd kollégánk a művészekkel beszélgetett kertjükben. "Jó szóval oktasd, játszani is engedd..." - Az Országos Könyvtári Napok szervezői ezt a József Attila idézetet kapcsolták a szeptember 30-án kezdődő (és október 6-ig tartó) programsorozathoz. A csaknem 20 éves hagyományra visszatekintő rendezvény alapcélja, hogy megmutassa milyen sokszínű lehet maga az olvasás és még mennyi minden kapcsolódhat hozzá. Idén például a tűz, a víz, a levegő és a föld. Nagy György András vendége a Katolikus rádió stúdiójában Tőzsér Istvánné az Informatikai és Könyvtári szövetség elnöke volt. "Én a felségekkel csak érkezésükkor és távozásukkor találkoztam, amikor úgyszólván csak néma kézfogásból állt az érintkezésünk. De érkezésük után, amint megebédeltek, hívattak, igen kegyesen fogadtak…" Ezeket a sorokat Halbik Ciprián apát írta IV. Károly és Zita királyné kényszerű tihanyi tartózkodásáról. Erre az eseményre is emlékezve rendezett kiállítást a Habsburg Ottó Alapítvány és az Apátság a Bencés Galériában. A boldoggá avatás 20. évfordulója alkalmából kezdeményezett, november elejéig megtekinthető tárlat címe: "A tőlünk telhető legjobbat" abból az írásból származik, amelyben az "utolsó trónörökös" emlékezett meg édesapjáról. Szerdahelyi Csongor összeállítása a megnyitón készült.
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
irodalmi és versműsorok
Játék és Végzet - Válogatás Hubay Miklós drámáiból: az összeállító-szerkesztő, Ács Margittal beszélgetünk Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Hubay Miklós vérbeli színpadi szerző volt, ki tudta aknázni a színpad nyújtotta sajátos lehetőségeket. Ugyanakkor a dialógusok és a monológok nyelvi megformáltsága, szellemessége és a megjelenített konfliktusok mély emberi tartalma folytán olvasva is teljes értékű irodalmi alkotások. Nem csoda tehát, hogy egyaránt hálás és terhes feladat volt egy átfogó válogatást létrehozni műveiből. Erre vállalkozott Ács Margit, Kossuth és Prima Primissima-díjas író, műkritikus. Fazekas Gyöngyvér beszélget vele a kötetről, a játékról, a végzetről és Hubay Miklósról.
16:30
zenei műsorok
Zenekari műhely Marton Éva OperaStúdió megnyitó Szerkesztő-műsorvezető: Magyar Kornél
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
portré- és riportműsorok
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből A hit kiárusítása című dokumentumfilmről és a Mentsük meg a templomainkat! kezdeményezésről beszél Somogyi Viktória, a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársa. II/2.rész Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
17:30
aktuális és hírműsorok
külpolitikai beszélgetések 1. Békességszerzők. Magyar szerepvállalás az örmény–azeri rendezésben 2. Rettenthetetlen. Újabb merényletkísérlet a republikánus amerikai elnökjelölt ellen Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Már zajlanak a kétoldalú azeri-örmény béketárgylások. Miért annyira fontos a világnak ez a térség? Milyen kulcsszerepet játszhat Magyarország a békefolyamatban? Vendégünk Kránitz Péter Pál, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. 2. Lezajlott a második-első televíziós vita az amerikai elnökjelöltek között, és újabb merényletet kíséreltek meg Donald Trump ellen: Csizmazia Gáborral, a Nemzeti közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársával beszélgetünk.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Nagy György András
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom A kék madár francia mese Felolvassa: Kiss Mari Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: Varga Andrea Szerkesztő: Varga Andrea (3/1.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Stendhal: Vörös és fekete
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Iancu Laura olvassa fel írását
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
A kőszívű ember fiai - A másik kettő Jókai Mór regényéből Lázár Csaba olvas fel. Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Lázár Csaba (20/3.)
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
portré- és riportműsorok
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből A hit kiárusítása című dokumentumfilmről és a Mentsük meg a templomainkat! kezdeményezésről beszél Somogyi Viktória, a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársa. II/2.rész Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
22:30
aktuális és hírműsorok

Kerengő
(ism.)

külpolitikai beszélgetések 1. Békességszerzők. Magyar szerepvállalás az örmény–azeri rendezésben 2. Rettenthetetlen. Újabb merényletkísérlet a republikánus amerikai elnökjelölt ellen Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Már zajlanak a kétoldalú azeri-örmény béketárgylások. Miért annyira fontos a világnak ez a térség? Milyen kulcsszerepet játszhat Magyarország a békefolyamatban? Vendégünk Kránitz Péter Pál, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. 2. Lezajlott a második-első televíziós vita az amerikai elnökjelöltek között, és újabb merényletet kíséreltek meg Donald Trump ellen: Csizmazia Gáborral, a Nemzeti közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársával beszélgetünk.
23:00
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa
23:30
zenei műsorok