Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Fabio Rosini: Istennek semmi sem lehetetlen című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/10.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
0:30
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Krulik Zoltán, a Makám zenekar alapítója. Ezúttal Weöres Sándor megzenésített verseit halljuk tőle. Szerkesztő: Balogh Tibor
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
Kétegyháza helyi értékei Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Kétegyháza Békés vármegye DK-i részén, kunhalmokkal körülölelt település. Kastélya, főtere, ortodox temploma, román tájháza és a nyári pogácsafesztivál miatt sok látogató megfordul a községben. - Miért látható pogácsa Kétegyháza község címerében? - Művészeti alkotótáborok az Almássy kastély parkjában, ahová távoli városokból is érkeznek résztvevők. - Milyen módszerrel dolgoztak egykor a piktorok, s hogyan kerültek a színes sordíszek a szobák falára? - Beszélgetés a gyulai vár kovácsmesterével hivatásról és a szakma szeretetéről.
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta - A kockaház. Lakóház, életforma és annak reprezentációja a Kádár-korban - kiállítás a Skanzen Galériában - Pixel és folklór - a népi hagyományok mai ápolásának módjai a Hagyományok Háza fotókiállításán - Világraszóló kutyatörténeti gyűjtemény került a Magyar Nemzeti Múzeumhoz
A kockaházat építtetők és abban élők véleményét ütközteti az értelmiség kritikájával, a korszak politikájával a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum galériájában látható tárlat. A Kádár-korszak tipikus falusi lakóházát bemutató kiállítás nyár elején nyílt és november 10-ig látogatható. A helyszínen Gyarmathy Dóra járt, aki Sári Zsolt általános főigazgató-helyettessel, a kiállítás kurátorával beszélgetett. A népi hagyományok mai ápolásának módjai elevenednek meg azon a fotókiállításon, mely a Hagyományok Házában nyílt "Pixel és folklór - Magyar népművészet és fotográfia a 21. században" címmel. A december 18-ig megtekinthető tárlaton 24 elismert kortárs magyar fotós munkái láthatók, melyek a napjainkban jelenlévő tradíciókat mutatják be, bizonyítva, hogy azok most is velünk élnek. A fotók között olyan művészek képei is szerepelnek, mint Korniss Péter, Kása Béla, Farbaky Tamás vagy Mohos Zsófia. A kiállítás ötlete Czingel Szilviában, a Hagyományok Házához tartozó Magyar Népi Iparművészeti Múzeum vezetőjében fogalmazódott meg először. Vele beszélgetett Tóth Zsófia. Különleges kutyatörténeti gyűjteménnyel gazdagodott a nyár folyamán a Magyar Nemzeti Múzeum. A tavaly előkerült óriási anyagot Makó János kutyatörténeti kutató adományozta az intézménynek, vele beszélgetett Szentimrei Kristóf az úttörő felfedezésről.
3:00
egyéb műsorok
Generációk és a főzés-sütés Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Három vendég, három különböző korosztályból. A világháborús éveket is megélő Veteránoktól a lázadó X-eseken át a legfiatalabbakat képviselő Alfa generációig számos korcsoportot foglal egybe mai társadalmunk, a különböző generációk véleményét pedig olyan témákban igyekszünk összevetni, amelyek bármely korosztály számára érdekesek lehetnek. Mai beszélgetőtársaimmal a főzésről és a sütésről lesz szó, amely valakinek szükségszerű, valakinek hobbi, valakinek pedig akár egyfajta életérzés is lehet. Ráadásul elsősorban otthoni tevékenység révén lehetőséget nyit családon belül nemcsak a tudás, hanem a szenvedély átadására is a következő generációk számára. - A Baby Boomerek korosztályát Kiss Ferenc képviseli; - Az X-generáció nevében kollégám, Nagy György András szólal meg; - A Z-generációtól pedig Szűcs Lucát hallhatják.
3:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Magyar Kornél
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
páros év, évközi idő 30. hét, kedd ** Lk 13,18-21 ** Akkor így szólt: ,,Mihez hasonló az Isten országa, mihez hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott, és elvetett a kertjében. Azután felnövekedett és fává lett, úgyhogy az égi madarak az ágai közt fészkeltek'' [Dán 4,8k.18]. Aztán így folytatta: ,,Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet vett az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, amíg az egész meg nem kelt.''
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Fabio Rosini: Istennek semmi sem lehetetlen című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/11.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Sarány István olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Szikora József
Mária Út Zarándokpont nyílt a közelmúltban Budapesten, a Ferenciek terén, a ferences templom bejárata mellett. Az átadáson részt vett Rétvári Bence miniszterhelyettes és Nacsa Lőrinc miniszteri biztos is. A zarándokpont átadása után Szabó Tamást, a Mária Út Közhasznú Egyesület önkéntes elnökét Szikora József kérdezte.
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
Az emberi kapcsolatok elértéktelenedése, egyfajta izoláció figyelhető meg főként a fiatalabb generációk körében. Dr. Tóth János társadalomkutatót, a Szegedi Tudományegyetem habilitált egyetemi docensét kérdeztük. Riporter: Tráser László
A mobiltelefon megjelenése robbanásszerű változást hozott az emberek életébe. Közösségeket szétszaggatva az egyének magányos burokba zárultak. A jelenlegi helyzet aggasztó, a jövőbeli következmények szinte beláthatatlanok.
8:52
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Hetvenéves fennállását ünnepelte az Országos Papi Otthon Székesfehérváron Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Gazdag programokkal, konferenciával, szentmisével és koncerttel ünnepelték a székesfehérvári Országos Papi Otthon hetvenéves fennállását. Történészek elevenítették fel az épület sokszínű múltját és szakemberek beszéltek arról, hogy az intézményben mára méltó otthonra találhatnak a szolgálatban meggyengült papok.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Szikora József
Mária Út Zarándokpont nyílt a közelmúltban Budapesten, a Ferenciek terén, a ferences templom bejárata mellett. Az átadáson részt vett Rétvári Bence miniszterhelyettes és Nacsa Lőrinc miniszteri biztos is. A zarándokpont átadása után Szabó Tamást, a Mária Út Közhasznú Egyesület önkéntes elnökét Szikora József kérdezte.
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Tündér Erzsébet magyar népmese, Kriza János gyűjtéséből Felolvassa: Kristán Attila Hangmérnök: Horváth János Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Kávéház Bősze Ádám zenetörténésszel beszélget Farkas Éva.
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Folytatódik a zenés beszélgetés Krulik Zoltán zeneszerző-gitáros-énekessel, a Makám zenekar vezetőjével. Ma a 9 Colinda című album dalai szólnak. Szerkesztő: Balogh Tibor
14:30
irodalmi és versműsorok
Azon a boldog reggelen Albert Gábor elbeszélését Nagy György András olvassa fel. Készítette: Liszkai Károly hangmester, Keceli Zsuzsa zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta - Néprajzi Múzeum: Székelyek – Örökség-mintázatok - BOK Csarnok: Claude Monet - Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth János András, zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
egyéb közéleti műsorok
Budapest közlekedik. A főváros közösségi közlekedésének 150 éve Szerkesztő: Hámori Kinga
A 150 évvel ezelőtt született világvárossal együtt a különböző közlekedési eszközök az elsők között jelentek meg Budapest utcáin Európában és a világon is. De hogyan lehet összefoglalni a főváros közösségi közlekedésének másfél évszázados történetét mindössze két teremnyi kiállításon? Erre láthatnak példát Budapest Főváros Levéltára Teve utcai székházának aulájában. Kiss-Huszár Renáta és Somorjai Szabolcs levéltárosok, a kiállítás kurátorai kalauzolnak el a járművek valamint azok mérnökeiről és utasairól szóló történetei között az 1860-as évektől 2010-ig terjedő időszakból válogatva.
16:30
zenei műsorok
a Szent István Rádió egyházzenei műsora
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
Neves konzervatív politikusokat "zavartak ki" a Hiltonból Berlinben - Bauer Bence mondta el mindezt a meghírdetett -, a szólásszabadságot is érintő konferenciáról Hiába marad távol valaki a közösségi médiától, a támadások megmaradnak - erre figyelmeztetett összefoglalójában a Telex hírportál. "A cyberbullying nem egy légüres térben létezik, tartozik hozzá egy technológiai világ, amelyet szintén meg kell értenünk" - mondta Pongó Tamás, az SZTE jogi karának adjunktusa Szegeden, a digitális környezetben történő bántalmazást tárgyaló előadásán. Történelmi kalauzolást Márai Sándor első amerikai útjának tapasztalásaiból merítünk - hátha ma is használható tanulságokat olvashatunk az író és felesége, Lola párhuzamosan összeszerkesztett naplóiból. Állásfoglalást tett közzé a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete a mesterséges intelligencia alapú eszközök használatáról a médiában. Ajánljuk, hogy a mesterséges intelligencia alapú eszközök által generált tartalmakat elsősorban alapinformációként használják az újságírók, ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy ezek pontatlanok vagy hamisak - írták. Október 25-én kezdte meg a munkát az újmédia-pedagógia képzés második évfolyama. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésének célja, hogy a felvételt nyert résztvevők a fiatalok és a családok médiaértését, digitális tudatosságát támogató szakemberekké váljanak.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Tündér Erzsébet magyar népmese, Kriza János gyűjtéséből Felolvassa: Kristán Attila Hangmérnök: Horváth János Rendező: E.Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (2/2.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről József Attila: Levegőt!
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Sarány István olvassa fel írását
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Azon a boldog reggelen Albert Gábor elbeszélését Nagy György András olvassa fel. Készítette: Liszkai Károly hangmester, Keceli Zsuzsa zenei szerkesztő és Sárospataki Zsuzsanna rendező
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
egyéb közéleti műsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
22:30
aktuális és hírműsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
23:00

23:30
zenei műsorok