Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Fabio Rosini: Istennek semmi sem lehetetlen című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/46.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről József Attila: Öngyilkosság?
0:30
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Ma folytatódik a zenés beszélgetés Bese Lászlóval, a magyar rocktörténet szakértőjével, a magyar rocktörténeti zenei gyűjtemény elnökségi tagjával. Szerkesztő: Balogh Tibor
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
Elindultak a Székesfehérvári Püspökség és Székesfehérvár Önkormányzata adventi programjai Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
A Székesfehérvári Püspökség és Székesfehérvár Önkormányzata ebben az esztendőben is közösen ajándékozzák meg adventi programokkal a fehérváriakat és a városba látogatókat. A Püspökségen jelentették be a 2024-es Fehérvári Advent programjait. A karácsonyváró készülődésben idén is lesz tér és lehetőség az elcsendesedésre a Püspöki palota megnyílt Adventi Udvarában. Az igényesen és gazdagon feldíszített udvaron, a karácsonyi faházakban elkezdődött a kézművesvásár és helyet kaptak a jótékonysági vásárok, a Katolikus Karitász adománygyűjtő akciói is.
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta - Magyar Építőművészek Székháza: A növekedés körgyűrűi - A bécsi Ringtől a budapesti Nagykörútig - Próféta Galéria: A mesterséges intelligencia és az új kreativitás - Újbudai Örmény Katolikus Közösség: Kortárszenei koncert Szikora Borbála fuvolaművész és Tóth Viktor zongoraművész előadásában
Szerkesztő: Tóth János András, zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
3:00
egyéb műsorok
Egy nagy játékos szerepei. In memoriam Mészöly Dezső műfordító, költő, író, dramaturg, egyetemi tanár. Stúdióvendég: Albert Zsuzsa költő, irodalomtörténész, rádiós szerkesztő. Szerkesztő: Liptay Katalin
Mészöly Dezső megpróbálkozott a színészettel, apja kívánságára teológiát végzett, járt a Képzőművészeti Akadémiára is, majd a bölcsészettudománynál kötött ki, és végül a műfordítás lett az élete, hivatása. Magyarította Villon egész költői termését, zseniálisan fordított Molière-t, de a legtartósabb, legnagyobb szerelme Shakespeare volt. Ma is az ő fordításában játsszák a nagy Erzsébet-kori angol drámaíró nem egy darabját. Mi a titka? Vérbeli színházi emberként szerepeket, karaktereket fordított, nem könyvdrámának fogta föl a színdarabokat. Saját költői termése is figyelemre méltó, brilliáns esszéi, tanulmányai, naplói, kommentárjai pedig úgy tanítanak, hogy közben gyönyörködtetnek is. Mint hiteles mestertől érdemes tanulgatnunk tőle az irodalom élvezetét.
3:30
zenei műsorok

Neuma
(ism.)

a Szent István Rádió egyházzenei műsora
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
advent 1. hét, szerda ** Mt 15,29-37 ** Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. Nagy tömeg jött oda hozzá, velük együtt sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a bénákat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. Ezután Jézus magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: ,,Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton.'' A tanítványok ezt felelték neki: ,,Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?'' Jézus megkérdezte tőlük: ,,Hány kenyeretek van?'' Azt felelték: ,,Hét, és néhány apró halunk.'' Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megszegte, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Ettek mindannyian, és jóllaktak. A megmaradt darabokat felszedték, hét tele kosárral.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Fabio Rosini: Istennek semmi sem lehetetlen című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (54/47.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Korgó valóság - a Néprajzi Múzeum új kiállítása az éhezésről és az ellene való küzdelemről Nagy Dóra kurátorral beszélgetünk Szerkesztő: Pozsgai Nóra
8:17
egyéb műsorok
Goldmark Péter Károly-díjat kapott Spányi Antal püspök, a Katolikus Rádió vezérigazgatója Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Spányi Antal székesfehérvári püspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója és Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiaszolgáltatási és médiafelügyeleti igazgatója vehette át a Goldmark Péter Károly-díjat a média és a műsorszórás területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. A díjakat Koltay András, a médiahatóság elnöke, adta át az NMHH székházában. A díjátadón Koltay András elnököt és Spányi Antal székesfehérvári püspököt Berta Kata kérdezte.
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
A 110 éve született Petri Gábor sebészprofesszorra konferenciával emlékezik december 7-én a Petri Tanítványok Baráti Köre. Dr. Gervai Mihállyal, a Szegedi Orvostudomány Egyetem emeritusával beszélgettünk. Riporter: Tráser László
8:52
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Az online gyermekvédelem, az internetes pornográfia veszélyei. Vendégeink: Dobszay Benedek OFM, az Emberi Méltóság Stratégia szakmai vezetője, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola gyermekvédelmi képzésszervezője és Filemon Norbert, az Axioma Központ kutatási vezetője. Szerkesztő: Szabó Csilla
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
aktuális és hírműsorok
Korgó valóság - a Néprajzi Múzeum új kiállítása az éhezésről és az ellene való küzdelemről Nagy Dóra kurátorral beszélgetünk Szerkesztő: Pozsgai Nóra
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Szergej Tyimofejevics Akszakov: A bíborszínű virág Felolvassa: Bencze Ilona Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező. E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (3/2.)
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Itt élünk című műsorban ma Mezőkövesdet, Nyíregyházát és Tibolddarócot vesszük utunkba.
Az összeállítás munkatársai: Papp Péter, Bartók Beáta, Molnár András.
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
A Zian Jazz Planet-ről beszélgetünk a formáció 2 tagjával, Jéger Dorottyával és Tóth Zsigmonddal Szerkesztő: Csuth Judit
14:30
irodalmi és versműsorok
Boldog halál szekere Gárdonyi Géza novellájából Borbiczki Ferenc olvas fel. Zenei szerkesztő: Bolla Milán Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Varga Andrea Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna (3/3.)
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Hegyvidéki Kulturális Szalon decemberi programjai; Hagyományok Háza: Ünnepi Forgatag; Rádiós Regénytár: Történetek a Jóistenről - Egy nélkülözhetetlen egyesület története
A budai 12. kerület zarándokhelye a Kulturális Szalon decemberben is nagyszerű programokkal várja a Hegyvidék lakóit. "Császárok és fáraók - Egyiptom a római korban" címmel a Szalonegyetem műsorára, "A legendás Hegyvidék" címmel könyvbemutatóra, a templomos lovagok peréről, vagy "Irodalom és számítástechnika a maláj tigris földjén" című előadásra várják az érdeklődőket. Az önkormányzat galériájában pedig 17 művész alkotásaiból nyílt kiállítás. Kövesdy Zsuzsa járt a helyszínen. A Hagyományok Háza életében a karácsonyi ünnepvárás az év legmeghittebb időszaka. Az idén december 6. és 8. között megrendezésre kerülő Ünnepváró Forgatag koncertekkel, bábelőadássokkal, ajándékkészítő műhelyekkel, mesével, gyerektáncházzal, kézműves vásárral és mesterségbemutatókkal, valamint kedvezményes kiadvány árusítással várja a látogatókat. Legeza Mártával, a Hagyományok Háza szakmai munkatársával Fülöp Tamás beszélgetett. Bibliai ihletésű legendákkal indul Rilke elbeszélés-sorozata Történetek a Jóistenről. Egy-egy felnőtt barátnak, ismerősnek mondja el meséit Rilke. Érett és kezdő olvasóhoz éppúgy eltalálnak ezek a történetek, mert a megértő alázat hangján mindenkihez szólnak, a nagy irodalom törvénye szerint. Rádiós Regénytárunkban ezekből a történetekből választotta az Egy nélkülözhetetlen egyesület történetét a rendező Sárospataki Zsuzsanna. December 5-én Nagy György András olvassa fel Rilke felnőttekhez szóló meséjét.
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
egyéb kulturális műsorok
Szerkesztő: Ungváry Judit
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Huber Szebasztián politikai elemzővel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Varga Mihályt választotta jegybankelnöknek a magyar kormányfő. Többek között erről beszélgetünk Huber Szebasztián politikai elemzővel.
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával az Ünnepváró forgatagról és decemberi rendezvényeikről beszélgetünk. Szerkesztő: Sallai Éva
A Hagyományok Háza életében a karácsonyi ünnepvárás az év legmeghittebb időszaka. Az idén december 6. és 8. között megrendezésre kerülő Ünnepváró forgatag koncertekkel, bábelőadássokkal, ajándékkészítő műhelyekkel, mesével, gyerektáncházzal, kézműves vásárral és mesterségbemutatókkal várja a látogatókat. A különleges, minden korosztályt megszólító programsorozat kapcsán Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával beszélgetünk. Véleménye szerint: "Az ünnepvárás egyfajta ritmust ad az évnek, keretet ad a mindennapoknak, és alkalmat biztosít arra, hogy közösen éljük meg az ünnepet. A közös előkészületek, a hagyományos keretek összekovácsolják a családot, a barátokat." Az Ünnepváró forgatag programjairól bővebb információ található a Hagyományok Háza honlapján. (fotók: https://hagyomanyokhaza.hu/hu)
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
ismeretterjesztő műsorok
Ferenc pápa szombaton kreálja bíborossá Német László belgrádi érseket. Vele beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Jámbor Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Szergej Tyimofejevics Akszakov: A bíborszínű virág Felolvassa: Bencze Ilona Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező. E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (3/2.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szabó Lőrinc: Ima és Bill Viola: Találkozások videóinstallációja
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Szikora József olvassa fel írását
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Boldog halál szekere Gárdonyi Géza novellájából Borbiczki Ferenc olvas fel. Zenei szerkesztő: Bolla Milán Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Varga Andrea Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna (3/3.)
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
egyéb közéleti műsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Huber Szebasztián politikai elemzővel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Varga Mihályt választotta jegybankelnöknek a magyar kormányfő. Többek között erről beszélgetünk Huber Szebasztián politikai elemzővel.
22:30
aktuális és hírműsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával az Ünnepváró forgatagról és decemberi rendezvényeikről beszélgetünk. Szerkesztő: Sallai Éva
A Hagyományok Háza életében a karácsonyi ünnepvárás az év legmeghittebb időszaka. Az idén december 6. és 8. között megrendezésre kerülő Ünnepváró forgatag koncertekkel, bábelőadássokkal, ajándékkészítő műhelyekkel, mesével, gyerektáncházzal, kézműves vásárral és mesterségbemutatókkal várja a látogatókat. A különleges, minden korosztályt megszólító programsorozat kapcsán Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával beszélgetünk. Véleménye szerint: "Az ünnepvárás egyfajta ritmust ad az évnek, keretet ad a mindennapoknak, és alkalmat biztosít arra, hogy közösen éljük meg az ünnepet. A közös előkészületek, a hagyományos keretek összekovácsolják a családot, a barátokat." Az Ünnepváró forgatag programjairól bővebb információ található a Hagyományok Háza honlapján. (fotók: https://hagyomanyokhaza.hu/hu)
23:00
ismeretterjesztő műsorok

Anzix
(ism.)

Ferenc pápa szombaton kreálja bíborossá Német László belgrádi érseket. Vele beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
23:30
zenei műsorok