Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Raniero Cantalamessa: A karácsony misztériuma című könyvből Varga László atya olvas fel. (24/16.)
0:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Marton Árpád
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
turisztikai magazin Kiskunfélegyháza - Ópusztaszer Skanzen - nyári emlékek Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Elérkeztünk az idei év utolsó Messzelátójához. Műsorunkban olyan felvételek közül válogatok, melyek idő hiányában egy-egy településhez kapcsolódóan, kimaradtak az elhangzó adásból. Két város választottam. Az első Kiskunfélegyháza, a vármegye talán legszebb virágos és zöld felületekkel beültetett belvárosával, összeboruló platánfa sugárútjával, szecessziós épületeivel nagyon lenyűgözött. A másik, a számomra megunhatatlan Ópusztaszer, ahol volt szerencsém a nyár talán legmelegebb napján 40 fokot súroló tikkasztó hőségben interjúkat készíteni. Próbálna az ember most visszaidézni belőle néhány fokot télre, de hát ez ugye nem megy. Viszont mindkét helyszínen olyan sok látnivaló akadt, hogy a beszélgetések egy részét eltettem, mondjuk úgy hűvösebb téli napokra, mint a mai is.
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Vendégünk Malek Miklós
Malek Miklós zeneszerzővel beszélgetünk annak apropóján, hogy nem rég a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (röviden a SZERZŐK egyesülete) díjjal ismerte el életművét. Malek Miklós zeneszerzői tevékenysége mind a populáris, mind a nagyzenekari hangszerelésekre kiterjed, az ezredfordulótól szinte kizárólag szimfonikus darabokat ír. A komponálás mellett hangszerelőként és karmesterként is dolgozik, művei számos nagylemezen és ötvennél több kislemezen hallhatók.
3:00
ismeretterjesztő műsorok
Ferenczfy-Kovács Attila, építőművész, dizájner, a Nemzet Művésze, 1. rész Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
3:30
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Társszerkesztő: Peresztegi Attila
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Faustina nővérrel, a római Villa Redemptoris Mater magyar zarándokház egyik szerzetesnő munkatársával beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
Aprószentek ** Mt 2,13-18 ** Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.' Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat' [Óz 11,1]. Akkor Heródes, látva, hogy kijátszották a bölcsek, nagy haragra lobbant, és megölette az összes fiúgyermeket Betlehemben és annak egész környékén kétévestől lefelé, annak az időnek megfelelően, amelyet megtudakolt a bölcsektől. Így beteljesedett az ige, amit Jeremiás próféta mondott: ,,Hang hallatszik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé,, [Jer 31,15].
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Raniero Cantalamessa: A karácsony misztériuma című könyvből Varga László atya olvas fel. (24/17.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Tóth János András
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a vasárnapi szentleckéről
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Újra indul az Organikus Pedagógia képzés februárban Szerkesztő: Hámori Kinga
Január 10-ig lehet jelentkezni a februárban induló Organikus Pedagógia képzésre, melyről Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutatóval, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola docensével Hámori Kinga beszélgetett. A programról további részleteket a főiskola honlapján az avkf.hu/kepzesek/szakiranyu-tovabbkepzes oldalon vagy az organikusegyesulet.hu oldalon találnak.
8:17
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Móra Ferenc: Mindenki Jánoskája Felolvassa: Schnell Ádám Hangmérnök: Biksza Levente Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (12/2.)
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Szikora József
9:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
"Aki háborúban óvodát épít, az hisz a békében és hisz a jövőben" - fogalmazott Nacsa Lőrinc, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a Beregszászhoz tartozó Búcsú községben, ahol egy új óvodát adott át 2025-ben Ukrajna EurópaiUniós integrációja a jogállamiságot és a nemzetiségi kisebbségek támogatását kell, hogy erősítse, fogalmazott Ferenc Viktória kárpátaljai származású Fideszes Európai Parlamenti képviselő a Határok Nélkülnek adott évértékelő interjújában Lelkileg is készülnek a télre az ugocsai görög katolikus anyák. A Kárpát-Medencei Családszervezetek Szövetsége támogatásával 250 édesanya imádságos hétvégén vett részt Máriapócson.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
portré- és riportműsorok
Kósa Klára kerámikusművész Szerkesztő: Gadácsi János
Kósa Klára keramikusművész Kecskeméten született 1947-ben. Az Ének-zenei Általános Iskolában maga Kodály Zoltán is tanította. A Néprajzi Akadémián 1970-ben végzett. Dolgozott a Mezőtúri Népművészeti Fazekas Szövetkezetben, Sárospatakon, Helyőszalontán és Lengyelországban is. Tahitótfaluban él, műhelye Szentendrén, a Kósa Reneszánsz Kerámia Stúdió. Rendszeres tart népművészeti előadásokat civil közösségeknek és egyetemeken itthon és a nagyvilágban is. Tárgyai azonnal azonosíthatóak, amelyeket Magyarország legfőbb méltóságai is szívesen adják ajándékba vendégeiknek és külföldi útjaikon. Kósa Klára, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Népművészet Mestere, Magyarország Érdemes Művésze.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
11:30
egyéb kulturális műsorok
A mézeskalácsos Beliczay család története Szerkesztő: Pál Amanda
A kiscelli múzeumban látható kiállításon megismerhetjük egy sikeres, a minőséget minden körülmények között megőrző mézeskalácsos család történetét. Folytatjuk a korábbi műsorunkban elkezdett beszélgetést, amikor az egyik leszármazott, Beliczay Erzsébet mesélt nekünk a családáról, és természetesen a mézről, mézeskalácsokról.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Mai összeállításunkban Balogh Beáta klinikai szakpszichológus, a Rotary Club miskolci angyalok csoportjának soros elnöke lesz vendégünk, akivel egy stroke rendezvényről, elmúlt évről, tervekről, egy friss díjról és a másokon való segítés fontosságáról is beszélgetünk. Szerkesztő: Molnár András Ezután Fausztina Kovalska nővér naplójából olvas fel Dér Gabriella színművésznő. Szerkesztő: Somosvári Eszter Anna. Műsorvezető: Molnár András. zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi rovat Lehetséges-e az érthető hivatali nyelv - interjú Markáns vélemény a markánsról - jegyzet Játékunkban most ismét egy szerzőt keresünk Szerkesztő: Nagy György András
Grétsy László programként indult - Anyanyelvi füveskönyv lett belőle. A kötet szerzője egy teljesen más szakma képviselője. Ezt nem is rejti véka alá az alcímben: "Egy nem nyelvésztől, nem nyelvészeknek". Baksai Zoltánt régebben talán személyzetisnek mondták volna, de foglalkozik ügyfélkapcsolatokkal és adatvédelemmel is. Félig hivatalból, félig hobbiként pedig "bikkfát"magyarít. Határozott, kiemelkedő, szembeötlő, figyelemfelkeltő - egyszóval… de vajon kell egy szóval? H. Tóth Tibor mondja el karakteres véleményét. Kép: Blankó Miklós és Baksai Zoltán kötetbemutatón
14:30
irodalmi és versműsorok
Fodor Sándor: Fehér fenyő - Felolvassa: Kristán Attila A felvételt készítette: Horváth János hangmérnök és Dévény Mária zenei szerkesztő. Rendezte: E. Román Kata
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
portré- és riportműsorok
"Az egyetlen éneklő, élő Maczkó" - vendégünk a pályája 40. évfordulóját ünneplő Maczkó Mária népdalénekes, érdemes művész Beszélgetőtárs: Ruff Béla
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
16:30
irodalmi és versműsorok
Lázár Csaba szépirodalmi félórája Erdő Péter írásaiból 2/2.
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Házigazda: Juhász Előd Vendég: Veresegyházi Szentlélek-templom Vegyeskara Társszerkesztő: Bögös Henrietta
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
mezőgazdaság és környezetkultúra
szerkesztő: Gulyás Lóránt Emlékezünk, fejet hajtunk
Mai magazinunkban második felében az ország egyik legrégebbi horgászegyesületéről lesz szó, adásunkat pedig azzal kezdjük, hogy a napokban Kling József szobrászművész munkáiból nyílt emlékkiállítás a somogyi vármegyeszékhelyen.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Tóth János András
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Móra Ferenc: Mindenki Jánoskája Felolvassa: Schnell Ádám Hangmérnök: Biksza Levente Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendezte: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea (12/2.)
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
portré- és riportműsorok
közéleti elemző műsor Előtérben a háttér. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az elmúlt hónapok egy-egy eseményét elevenítjük fel: A Pécsi Egyházmegye férfitalálkozóit nagy érdeklődés övezi. Erről beszélgetünk Felföldi László megyéspüspökkel. Az Áttörés című mű angol nyelvű kiadása után nemrég magyarul is megjelent. Matthew Longo politológus könyve a kelet-európai rendszerváltozás egyik fontos eseményéről, a Páneurópai piknikről szól. Nagy Lászlóval, a Páneurópai Piknik egyik szervezőjével, a Páneurópai Piknik '89 Alapítvány titkárával beszélgetünk. Immunterápiáról Poller Imre onkológussal beszélgetünk. Az Európai Kiberbiztonsági Hónapról beszélgetünk Baracsi Katalin internetjogásszal. Az idei tanévet több, mint 7600 hallgatóval kezdte meg a Mathias Corvinus Collegium. Constantinovits Milánnal, az MCC szakmai és oktatás ügyekért felelős igazgatójával beszélgetünk. Az energiapolitikai tanulmányáról Petz Ernő címzetes egyetemi tanárral beszélgetünk. Aranyéremmel tértek haza a magyarok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpiáról. A versenyről Gulyás László csapatvezető, az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense számol be. Az energiapolitikai tanulmányáról Petz Ernő címzetes egyetemi tanárral beszélgetünk.
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Fodor Sándor: Fehér fenyő - Felolvassa: Kristán Attila A felvételt készítette: Horváth János hangmérnök és Dévény Mária zenei szerkesztő. Rendezte: E. Román Kata
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
zenei műsorok
Házigazda: Juhász Előd Vendég: Veresegyházi Szentlélek-templom Vegyeskara Társszerkesztő: Bögös Henrietta
23:00
mezőgazdaság és környezetkultúra
szerkesztő: Gulyás Lóránt Emlékezünk, fejet hajtunk
Mai magazinunkban második felében az ország egyik legrégebbi horgászegyesületéről lesz szó, adásunkat pedig azzal kezdjük, hogy a napokban Kling József szobrászművész munkáiból nyílt emlékkiállítás a somogyi vármegyeszékhelyen.
23:30
zenei műsorok