Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/17.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
0:30
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég a nemzetközi hírű, fiatal zongoraművész-zeneszerző: Vitéz Laura Szerkesztő: Balogh Tibor
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
Vendégeink: Lajtai György operatőr és felesége, Esztrehai Katalin írónő. Szerkesztő: Szabó Csilla
Tizenkétszer jelölték az Emmy-díjra Lajtai György operatőrt. Noha a Pécsi Körzeti Stúdióban kezdte pályáját, ezeket a sikereket már Kanadában érte el. Természetesen az emigráció állomásairól, okairól és hétköznapjairól is kérdezem Lajtai Györgyöt, de leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan tudott alkalmazkodni a változó feltételekhez, mi segítette idegenben megtalálni a számítását. Feleségét, Esztrehai Katalin újságírót, írót, dokumentumfilmest talán még nehezebb kihívások érték. Az Eszterházy család kitelepítésbe született sarjaként, sokszor oka volt az elkeseredésre. De ehelyett tudatosan az életet, az örömöt és a szeretetet választotta. Ennek az életszemléletnek köszönhetően nyerte vissza szeme világát, noha az orvosok már arra biztatták, hogy nyugodjon bele, hogy nem fog látni. Hogy valósították meg álmaikat? Erről is kérdezem a Kanadában élő, néhány hónapra Magyarországra látogató házaspárt. Na meg arról, hogy két alkotó, művész ember, hogyan alkot csapatot.
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Este a Fonóban - Egy bál, ahol a népzenéé a főszerep Eredet-kiállítás, Zene Show-ja, Eco Art – Kultúrmorzsák Egy regényíró a Regénytárban – Monodráma Ignácz Rózsáról
A bál szó a magyar nyelvben egy táncot jelentő idegen kifejezésből ered, és így a balett rokona. Mára kicsit elhomályosult jelentése szerint ez egy ünnepélyes, formális alkalom, amelyet valamilyen jeles, különleges nap alkalmából rendeznek, vagy például egy adott foglalkozás művelői számára tartanak meg. A Fonó népzenész bálja (február 8-án este 8 órától) például valóban lehetőség arra, hogy a szakma kiválóságai találkozzanak egymással, ugyanakkor korántsem zártkörű: hiszen a műfaj szerelmeseit is ide várják egy közös mulatságra. A Budai Zeneház művészeti vezetőjét, Zolnai Sárát Fülöp Tamás kérdezte. Újabb fejezettel gazdagodott a Katolikus rádió Regénytára. A 8 részes hangmontázs egy olyan művész mutat be, aki színésznőből lett íróvá. 1909-ben született és 1979-ben hunyt el. Ahogyan saját és családja élete, valamit pályafutása alakult, az különös tükörképe a magyar történelem sorfordító és- formáló eseményeinek. Makkai-Flóra Ágnes: Apám szemében című műve, a főhős: Ignácz Rózsa és fia, Makkai Ádám műveinek felhasználásával készült. Február 10-én, hétfőtől hallható a Katolikus rádióban, a Regénytárban minden nap délután fél 3-tól! Kultúrmorzsa: Egy különleges kiállítás a debreceni Modemeben: Eredet. Ha Danubia Zenekar, akkor Zene Showja, avagy a muzsika és az alkohol. Eco Art: művészet a környezettudatos gondolkodásért.
3:00
irodalmi és versműsorok
A szavak lázadása. Irodalom és politika Kazinczy börtönéveitől a Mozgó Világ-botrányig. - beszélgetés a kötet szerkesztőjével, Hörcher Ferenccel Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
3:30
zenei műsorok
Zenekari műhely Magyar zenekarok Mendelssohn-felvételeiből – a szerző születési évfordulója alkalmából. Szerkesztő-műsorvezető: Magyar Kornél
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Krisztuskereszt az erdőn Háromhuta és Jászszentandrás szakrális kis emlékei Kapcsolat Folytatjuk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat évértékelőjéről készült összeállításunkat. Összeállításunkat A nap imájával zárjuk. A mai összeállítás munkatársai: Tikovits Ernő, Grunda János, Somosvári Eszter Anna, Kovács Krisztina, Fehér József, Farkas Erzsébet
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
év, ** **
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/18.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Tóth János András
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Jávor Béla olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
egyéb műsorok
Jégmadár (Alcedo atthis) 2. rész Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A világ jégmadarai -- és a miénk természetvédelmi helyzete.
8:17
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
Szili András plébános embermentő szolgálatáért Raul Wallenberg díjban részesült. Vele beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
8:52
egyéb közéleti műsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
turisztikai magazin Lábatlan - a Duna-mente ökoturisztikai értékei, kiránduló és programlehetőségek Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Lábatlan központjában az egykori fogadó és postakocsi épületben 2020-ban nyitották meg a Dunamente Ökocentrumot, mely az oktatási és szemléletformáló tevékenység mellett turisztikai feladatokat is ellát. Érkezzünk a városba vonattal, hajóval, vagy közúton, az intézmény lehet túránk kiindulópontja. Termeiben izgalmas feladatokkal, filmvetítéssel az épület mögött elterülő Gerenday kertben szabadtéri programokkal, kertbejárással várják az egyéni és csoportban érkező vendégeket. A tárlat többek között bemutatja a Gerecse természeti értékeit, a Duna jellemzőit és foglalkozik a klimatikus változások káros hatásaival is.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
egyéb műsorok
Jégmadár (Alcedo atthis) 2. rész Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A világ jégmadarai -- és a miénk természetvédelmi helyzete.
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom 1.) Fésűs Éva: A palacsintás király Felolvassa: Seress Zoltán Zenéjét szerezte: Tóth Benedek Hangmérnök: Horváth János Rendezőasszisztens: Varga Andrea Rendező: E. Román Kata (12/4.)
2.) Fecske László: A templom egere Felolvassa: Fehér Tibor Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Közélet című műsorunk témái: - Vámos Zoltán Csabát nevezték ki az Eger Termál Kft. ügyvezetőjének; - Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe és a megszentelt élet világnapja alkalmából Pawel Cebula minorita atyával beszélgetünk. A mai összeállítás munkatársai: Sinkovics Andrea, Bartók Beáta, Berecz Renáta.
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
A lezser zseni. Rossini szerzeményeiből Szerkesztő: Marton Árpád
14:30
irodalmi és versműsorok
SZÍNÉSZLEGENDÁK II. - a XIX-XX. század színi világából Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész 9. rész Csortos Gyula és Rátkai Márton Közreműködik: Reviczky Gábor és Rátóti Zoltán Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Művészeti vezető: Rátóti Zoltán
Szerkesztő: Varga Andrea Munkatárs: Paróczai Csilla Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából.
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Kolostor, kastély, múzeum vagy kaszárnya? A Kiscelli Múzeum épülettörténete 1. rész Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Maczó Balázs történésszel, muzeológussal beszélgetünk.
16:30
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Társszerkesztő: Peresztegi Attila
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Jogsegély Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A Jogsegélyben a Ptk. szerkezetéről és alapelveiről lesz szó. .Szalay Kornél Géza jogásszal beszélgettünk Kérdéseiket várjuk mindennap a 255-33-76-os telefonszámon, illetve a szalaykg@gmail.com címen. Kérjük hagyják meg elérhetőségüket és jogi szakértőnk visszahívja Önöket.
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Dr. Agócs Gergely folklorista, népzenésszel, a Hagyományok Háza főtanácsadójával, annak kapcsán beszélgettünk, hogy a csárdás felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára. Szerkesztő: Sallai Éva
A Hagyományok Háza színháztermében január 23-án ünnepi esemény keretében adták át a Paraguayban odaítélt bejegyzési dokumentumot, amely szerint a csárdás felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, ezzel is bizonyítva Magyarország gazdag és sokszínű népművészeti hagyományainak nemzetközi jelentőségét. "Ha valami élő hagyomány a mi tánckultúránkból, a csárdás biztosan az."- fogalmazott az örömteli eseményen dr. Agócs Gergely, a felterjesztésben aktív részt vállaló Hagyományok Háza főigazgatói főtanácsadója. A csárdás a magyar néptánc egyik szimbóluma, amely generációkon átívelő hagyományként él tovább, Magyarország különböző régióinak jellegzetes vonásait hordozza, és a mai napig a közösségi élet szerves részét képezi. Dr. Agócs Gergellyel az ünnepi eseményt követően beszélgettünk. (fotók: https://hagyomanyokhaza.hu)
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
egyéb műsorok
Élő tót hagyomány Csömörön A Tót Hagyományaink Házába látogatunk Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Nem múzeum, nem skanzen, több annál: nagyanyáink hagyományait őrző, és újjáélesztő, pezsgő kulturális központ, ahol táncolnak, befőznek, sütnek és disznót vágnak, ahol fiatal és idős tanulhat és közösségben lehet. Télen kocsonya, disznótoros, mézeskalács és hajtogatott hájastészta, nyáron eper-és kajszilekvár, ősszel szilvalekvár és savanyúság készül. Kalauzunk a Tót Hagyományaink Háza vezetője, háziasszonya, Szabó Erzsébet, a szlovák nemzetiségi önkormányzat és a díjnyertes Furmicska Néptáncegyüttes elnöke.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Tóth János András
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom 1.) Fésűs Éva: A palacsintás király Felolvassa: Seress Zoltán Zenéjét szerezte: Tóth Benedek Hangmérnök: Horváth János Rendezőasszisztens: Varga Andrea Rendező: E. Román Kata (12/4.)
2.) Fecske László: A templom egere Felolvassa: Fehér Tibor Hangmester: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Jávor Béla olvassa fel írását
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
SZÍNÉSZLEGENDÁK II. - a XIX-XX. század színi világából Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész 9. rész Csortos Gyula és Rátkai Márton Közreműködik: Reviczky Gábor és Rátóti Zoltán Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Művészeti vezető: Rátóti Zoltán
Szerkesztő: Varga Andrea Munkatárs: Paróczai Csilla Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna Felelős szerkesztő: Pozsgai Nóra Készült a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából.
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
egyéb közéleti műsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Jogsegély Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A Jogsegélyben a Ptk. szerkezetéről és alapelveiről lesz szó. .Szalay Kornél Géza jogásszal beszélgettünk Kérdéseiket várjuk mindennap a 255-33-76-os telefonszámon, illetve a szalaykg@gmail.com címen. Kérjük hagyják meg elérhetőségüket és jogi szakértőnk visszahívja Önöket.
22:30
aktuális és hírműsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Dr. Agócs Gergely folklorista, népzenésszel, a Hagyományok Háza főtanácsadójával, annak kapcsán beszélgettünk, hogy a csárdás felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára. Szerkesztő: Sallai Éva
A Hagyományok Háza színháztermében január 23-án ünnepi esemény keretében adták át a Paraguayban odaítélt bejegyzési dokumentumot, amely szerint a csárdás felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, ezzel is bizonyítva Magyarország gazdag és sokszínű népművészeti hagyományainak nemzetközi jelentőségét. "Ha valami élő hagyomány a mi tánckultúránkból, a csárdás biztosan az."- fogalmazott az örömteli eseményen dr. Agócs Gergely, a felterjesztésben aktív részt vállaló Hagyományok Háza főigazgatói főtanácsadója. A csárdás a magyar néptánc egyik szimbóluma, amely generációkon átívelő hagyományként él tovább, Magyarország különböző régióinak jellegzetes vonásait hordozza, és a mai napig a közösségi élet szerves részét képezi. Dr. Agócs Gergellyel az ünnepi eseményt követően beszélgettünk. (fotók: https://hagyomanyokhaza.hu)
23:00

23:30
zenei műsorok