Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/33.)
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi rovat A szeretet és a szavak hatalma – interjú a Grétsy-díjas Bagdy Emőkével Sokkból is megárt a sok – jegyzet Játékunkban ismét egy szerzőt keresünk Szerkesztő: Nagy György András
Már megalapításakor beszámoltunk a díjról, amit Grétsy Lászlóról neveztek el. A létrehozó szervezet, az Anyanyelvi Kultúránkért Alapítvány elnöke, Blankó Miklós akkor elmondta tudatosan nem nyelvészeknek szól az elismerés. Azóta, ahogy arról a napi sajtó is hírt adott, a Piros Ildikó Kossuth-díjas színművész vezette kuratórium az ismeretterjesztés kategóriában Bagdy Emőkének ítélte a plakettet. A klinikai szakpszichológus a díjkiosztón egy a "tanár úrnak" címzett verssel mondott köszönetet: "Vajon ki vitte át fogában tartva, csodaszép nyelvünket a túlsó partra? Ha lenézel, majd meglátod, tovább visszük a földi lángot." Az oktatási kategóriában Kishalmi Edit tanítónő kapta a díjat. Amikor egy szó erejében, erőnek erejével bíznak, akkor lép színre H.Tóth Tibor. Kép: A Grétsy-díj (Kósa Klára keramikusművész alkotása)
1:00
egyéb közéleti műsorok
Szerkesztő: Szikora József
Értjük-e a mai társadalmi mozgásokat, tudjuk-e egyálalán, hogy mi történik? A közelmúltban jelent meg a Mértékadó magazinban Baranyai Béla tanulmánya Lehetőség megértésre címmel. A Magyar Kurír és az Új Ember vezető szerkesztőjével a fenti kérdésekről is beszélgetünk Carl Trueman A modern én felemelkedése és diadala című munkája kapcsán.
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
Véget ért a Rákóczi Szövetség által Sátoraljaújhelyen szervezett 5 hetes Téli Táboroztatás, amelynek keretében több turnusban összesen 700 ukrajnai magyar és ukrán diákot fogadtak a MOL és a Miniszterelnökség támogatásának köszönhetően. Folytatja szűréseit a Katolikus Karitász orvos missziója Kárpátalján. A misszió célja, hogy a magyar közösségekben és a szórványban született gyermekeknek is legyen esélyük arra, hogy egészséges felnőttekké váljanak. Sok helyen ugyanis hiányos az egészségügyi ellátás. Ezúttal az ungvári járási Nagydobronyban fogadták a pácienseket, ahol 130 gyermeket és 170 felnőttet vizsgáltak meg az orvosok. Kárpátalján már közel 50 alkalommal jártak A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében rendszeresen szerveznek olyan lelki gyakorlatokat és táborokat ahol a hívek, vagy egy adott közösség tagjai szűk körben mélyülhetnek el és töltődhetnek fel Isten igéje által. Bereg-vidéki falvakban tartott alapszervezeti közgyűléseket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Nagybereg az egyik legnagyobb, Kígyós az egyik legkisebb magyar falva a Beregszászi járásnak. Azonban mindkét településnek egyre nagyobb gondot jelent a magyar közösségek megtartása.
2:00
portré- és riportműsorok

Kvaterka
(ism.)

Kottán innen, színpadon túl - vendégünk a Harmónia-díjas Derzsi György színművész, énekes, zeneszerző Beszélgetőtárs: Ruff Béla
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
3:30
irodalmi és versműsorok
Lázár Csaba szépirodalmi félórája Nagy László születésének 100. évfordulójára
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
A Szószóló című műsorunkban Eger kulturális életéről, az önkormányzat terveiről és a hamarosan kezdődő Tavaszi Fesztiválról beszélgetünk elsőként, majd a 30 éve újjáalakult Egri Fertálymesteri Testület szakmai konferenciájáról jelentkezünk, végül pedig a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum évértékelőjét adjuk közre. Ezután Az Isteni irgalmasság üzenete következik: Fausztina Kowalska nővér naplójából olvas fel egy újabb részletet Dér Gabriella színművésznő. Munkatársak: Bérczessy András, Somosvári Eszter Anna, Bartók Beáta, Farkas Erzsébet
5:00
egyéb kulturális műsorok
Tóth Eszter Zsófia történésszel a szocializmus idején itt dolgozó vendégmunkásokról beszélgettünk Szerkesztő: Pál Amanda
Vietnámiak, afrikaiak, NDK-sok és kubaiak jöttek 40-50 évvel ezelőtt Magyarországra, mivel az akkori hazai iparnak több dolgozóra volt szüksége. Hogyan sikerült beilleszkedniük, mit gondoltak róluk a magyar kollégák, milyen körülmények között éltek?
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
év, ** **
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (60/34.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
egyéb műsorok
Böjttel a testi-lelki egészségért Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Közeledik a böjti idő, amikor méginkább megtapasztaljuk, hogy a kísértések egyike éppen az emberi éhségre épül. Dr Schattmann Kinga gasztroenterológus szerint a keresztény böjtölés, az ételről való lemondás inkább nyitottságot jelent a változtatásra, eszköze lehet az Isten felé fordulásunknak. Milyen hatással lehet testi-lelki egészségünkre a böjt? A gasztroenterológus szakembert Berta Kata kérdezte.
7:15
aktuális és hírműsorok
Sajgó Szabolcs a Hit Pajzsa idei kitüntetettjeiről Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
8:00
aktuális és hírműsorok
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Wilhelm és Jakob Grimm: A táncos-dalos kispacsirta Felolvassa: Pápai Erika Hangmérnök: Biksza Levente Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából
9:30
zenei műsorok
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
vallási műsorok
közvetítés Nagykovácsiból a Nagyboldogasszony templomból. A szentmisét bemutatja Kemenes Gábor plébános.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
11:30
portré- és riportműsorok
Zalai finomságok két Nagykanizsa környékén élő "főzőasszony" konyhájából. Szerkesztő: Pál Amanda
Máthéné Marika és Lakatos Teri néni nemcsak a családjuk, de a saját maguk őrömére is évtizedek óta sütnek, főznek, konyhájukban nemcsak helyi, tradicionális zalai ételek készülnek. Meséltek régi esküvőkről, közös sütésekről és eltűnőben lévő ízekről.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Évezredek asztalánál Február 22-én, szombaton Alsózsolcán Toros napot tartottak. A rendezvény előtt: Csirke Róbert polgármester, és a rendezvény gasztronómiai versenyinek zsűri elnökei Szabó Jánosné és Orosz Tibor csalogatta a rendezvényre az érdeklődőket. Közelkép Csiszér Lászlóval a zenei szolgálat kihívásairól beszélgetünk. Összeállításunkat a Nap imájával zárjuk. A mai összeállítás munkatársai: Hajdu Mária, Bartók Beáta, Farkas Erzsébet
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
Péter Ferenc egykori összeállításaiból válogat Bögös Henrietta
14:30
irodalmi és versműsorok
SZÍNÉSZLEGENDÁK III. 1945-2002 10/6. rész Gondolatok, emlékezések, naplójegyzetek, életképek a XX. század színi világából. Latinovits Zoltán és Őze Lajos emlékei Közreműködik: Oberfrank Pál és Mécs Károly
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész Művészeti vezető: Rátóti Zoltán Szerkesztő, rendezőasszisztens: Pozsgai Nóra és Varga Andrea Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta és Peresztegi Attila Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna Készült a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a Magyar Katolikus Rádióban 2021-ben.
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház "Hozzád kiáltok!"- ez mai műsorunk alcíme. Mi a közös Bach és Mahler műveiben, Babists Mihály és Kányádi Sándor verseiben? Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Részletek csendülnek fel Bach műveiből. Babits Mihály, Kányádi Sándor, Ratkó József és Képes Géza egy-egy versét hallják. "Halál, ki győzöl mindeneken, most téged is legyőztek!". Mahler II. c-moll "FELTÁMADÁS" szimfóniájának III, IV, és V. tétele hangzik el.
16:30
zenei műsorok
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Kiss Róbert Richárd egyetemi tanár, turisztika szakértő Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Világjáró és tudósító vendégünkkel berepültük a fél glóbuszt - érdekes zenékkel, sztorikkal...
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
aktuális és hírműsorok
A várpalotai Trianon Múzeumban Apor Attila szakmai vezetővel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Wilhelm és Jakob Grimm: A táncos-dalos kispacsirta Felolvassa: Pápai Erika Hangmérnök: Biksza Levente Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata Szerkesztő: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
zenei műsorok
Fricsay Ferenc karmester legszebb felvételeivel Szerkesztő: Magyar Kornél
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
SZÍNÉSZLEGENDÁK III. 1945-2002 10/6. rész Gondolatok, emlékezések, naplójegyzetek, életképek a XX. század színi világából. Latinovits Zoltán és Őze Lajos emlékei Közreműködik: Oberfrank Pál és Mécs Károly
Válogatta: Gajdó Tamás színháztörténész Művészeti vezető: Rátóti Zoltán Szerkesztő, rendezőasszisztens: Pozsgai Nóra és Varga Andrea Hangmester: Gera Csilla és Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta és Peresztegi Attila Rendezte: Sárospataki Zsuzsanna Készült a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a Magyar Katolikus Rádióban 2021-ben.
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Kiss Róbert Richárd egyetemi tanár, turisztika szakértő Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Világjáró- és tudósító vendégünkkel berepültük a fél glóbuszt - érdekes zenékkel, sztorikkal... (Fotó: veres Ádám)
23:00
aktuális és hírműsorok
A várpalotai Trianon Múzeumban Apor Attila szakmai vezetővel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
23:30
zenei műsorok