Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Herbert Madinger: Térj vissza! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (36/26.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
0:30
zenei műsorok
Mai vendég Dr. Kollár Attila fuvolista és zeneszerző, a Solaris, illetve az Invocatio Musicalis zenekarok alapítója. Szerkesztő: Balogh Tibor
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
A 6 évesek szülei már tudják, hogy gyermekük melyik iskolában kezdi szeptemberben a tanulást. A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat munkatársaival arról beszélgetünk, hogy mi az iskolaérettség, ki dönt felőle és kell-e készülni az iskolára. Szerkesztő: Szabó Csilla
Vendégeink: Dombóvári Ildikó Szilvia A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgató-helyettese és Csathó Valéria pszichológus.
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér Domonkos László új kötete K. Kovács István monográfiája Hubay Miklósról Ajánló: Legkedvesebb könyveim Riesz Domonkos atya
Domonkos László író, újságíró életét, egész munkásságát, több mint 40 kötetét jellemezhetnénk azzal az alcímmel, amit az 1956-ban átállt orosz katonákról írt könyvének adott: "Tények és legendák." Pontosan ettől olyan izgalmas minden írása, amely a régmúlt időkbe vezet. Új, ezúttal végre életrajzi elemekkel megvilágított kötetéről Kövesdy Zsuzsa faggatja. "Ez volt a legnagyobb megpróbáltatás: a kézirataival összezárkózó író társtalansága, egyedül vállalt félelmetes felelőssége. Ez az, ami egy életen át igénybe vett. A kézirat sunyi türelemmel hagyja magát alakítani. Szinte kínálkozik: törölj! korrigálj! dobd el az egészet! Mindig legyen úgy, ahogy az író akarja." Hubay Miklós Végtelen napjaim című naplójának idézete elég pontosan körberajzolja a drámaíró életművét. K. Kovács István azonban arra vállalkozott, hogy életrajzi kötetében ennél is továbbmenve, felfedi a Hubay életmű mögötti alkotót. A monográfia szerzőjét Fazekas Gyöngyvér kérdezi. Az olvasás talán a legkönnyebben és legnehezebben elérhető kikapcsolódások egyike. A könyvek hol mosolygásra, hol könnyekre fakasztanak, hol gondolkodásra sarkallnak. Riesz Domonkos atya, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja mesél kedvenc olvasmányairól Legkedvesebb Könyveim című műsorunkban Fazekas Gyöngyvérnek.
3:00
egyéb kulturális műsorok
Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A passiójáték
Beszélgetőtársak: Nagy Viktor rendező, a Magyar Színház igazgatója, valamint Lukácsy György író, forgatókönyvíró, rendező, a Nemzeti Színház irodalmi munkatársa.
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Itt élünk - a vidék hangja Mai műsorunkból megismerhetik Takács Norbertet Mezőkövesd alpolgármeterét, aki amatőr színjátszó és felolvasó a Jézus Szíve templomban, ezenkívül beszélgetünk a nagyecsedi csárdás verseny győzteseivel.
A műsor készítője Papp Péter. A zenei szerkesztő Turi Sarolta. A bemondó Molnár András. A szerkesztő Bartók Beáta.
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
nagyböjt Nagycsütörtök, az Oltáriszentség alapítása ** Jn 13,1-15 ** A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: ,,Uram, te mosod meg az én lábamat?'' Jézus azt felelte neki: ,,Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.'' Péter erre így szólt: ,,Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.'' Akkor Simon Péter ezt mondta: ,,Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!'' Jézus azt felelte: ,,Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.'' Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: ,,Nem vagytok tiszták mindnyájan.'' Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: ,,Mester'' és ,,Uram'', és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Herbert Madinger: Térj vissza! című könyvéből Kékesi Enikő olvas fel. (36/27.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
Roska Péter atya nagycsütörtöki elmélkedése
A szent három nap reggelén Roska Péter atya elmélkedés-sorozatának szerkesztett változatát hallgathatják meg, amelyet márciusban a Káposztásmegyeri templom nagyböjti triduumán mondott el.
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Iancu Laura olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
A Szent Három Nap zenei szolgálatáról Kaposi Brúnó orgonaművészt, a Jézus Szíve templom egyházzenei igazgatóját kérdezzük. Szerkesztő: Balázs Zsanett
A mai napon megkezdődik a keresztény egyház legmélyebb időszaka, a Szent Három Nap. Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára emlékezünk - az Eucharisztia alapítására, a közösség, a szolgálat és az önátadás misztériumára.A zene ebben a liturgikus térben nemcsak kísér, hanem imádkozik is. Hogyan készül egy egyházzenész, egy kántor ezekre a napokra? Milyen belső úton kíséri végig a híveket a zene a templomban?
8:17
szolgáltató és életviteli műsorok
egyházi programajánló Szerkesztő: Hámori Kinga
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
Bódi M. Magdolna tisztelete a veszprémi egyházmegyében Riporter: Hámori Kinga
Ferenc pápa 2024. májusában tette közzé a dekrétumot, hogy idén boldoggá avatják Isten szolgálója Bódi Mária Magdolnát, az 1945-ben - hitből fogadott tisztasága védelmében - vértanúhalált halt szent életű munkáslányt. Azóta országszerte konferenciák és előadások, lelkinapok és lelkigyakorlatok témája az ő élete és vértanúhalála. A veszprémi egyházmegyében azonban már nagyon régóta ismerik Bódi Mária Magdolna életét és őrzik emlékét. Csernai Balázs veszprémi plébános, pasztorális referenstől is erről érdeklődött Hámori Kinga. A boldoggá avatás április 26-án 11 órakor lesz a Veszprém Arénánál.
8:52
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Juhász Árpád geológus, televíziós ismeretterjesztő, tudományos szakíró és utazó munkásságát március végén Magyar Örökség Díjjal ismerték el. Méltatója, szintén Magyar Örökség-díjas tanítványa, Kubassek János geográfus. Pályájukról beszélgetünk a stúdióban. Szerkesztő: Szabó Csilla
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
aktuális és hírműsorok
A Szent Három Nap zenei szolgálatáról Kaposi Brúnó orgonaművészt, a Jézus Szíve templom egyházzenei igazgatóját kérdezzük. Szerkesztő: Balázs Zsanett
A mai napon megkezdődik a keresztény egyház legmélyebb időszaka, a Szent Három Nap. Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára emlékezünk - az Eucharisztia alapítására, a közösség, a szolgálat és az önátadás misztériumára.A zene ebben a liturgikus térben nemcsak kísér, hanem imádkozik is. Hogyan készül egy egyházzenész, egy kántor ezekre a napokra? Milyen belső úton kíséri végig a híveket a zene a templomban?
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom 1.) Kindelmann Győző: A tizenkét kosár Felolvassa: Lajos András Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező és szerkesztő: Varga Andrea
2.) Kindelmann Győző: A pillangó Felolvassa: Kiss Mari Hangmérnök: Horváth János Rendező: Varga Andrea
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Közélet című műsorunkban a kántorböjtről és a nagyböjti alamizsna adás kapcsán az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről beszélgetünk vendégünkkel, Kormos Csaba atyával. Az összeállítást a Nap imájával zárjuk.
Munkatársak: Sinkovics Andrea, Somosvári Eszter Anna, Bartók Beáta, Berecz Renáta
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
J.S. Bach: János passió (BWV 245) a Deák téri evangélikus templomban április 19-én Szerkesztő: Csuth Judit
14:30
irodalmi és versműsorok
Ajándék és titok Epizódok II. János Pál pápa életéből. (34/24.)
A Szentatya önéletrajzi írásából Szélyes Imre olvas fel. Közreműködik: Jónás Gabriella és Péter Ferenc Munkatárs: Koncz Éva Az összeállítást Horváth János, Bolla Milán, Poór Tünde és Sárospataki Zsuzsanna készítette. A sorozatot Szent II. János Pál pápa halálának huszadik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta szerkesztő: Nagy György András Színek szonátái – egy különleges képi világú festő tárlata Színház és jótékonyság - Operettsorozat Húsvét a művészetben; Képek egy palackpostából; Koreai hímzések – ünnepi programajánló
"Az ellentétek jelen vannak, de kibékülnek egymással, összehangolódnak. A kép muzsikálni kezd. Ezt elérni nehéz, hosszadalmas út." - írta mintegy önvallomásként alkotásairól Kontraszty László. Az 1906-ban született és 1994-ben elhunyt képzőművész munkássága - bizonyos értelemben- búvópatakhoz hasonlítható. A budapesti Bibliamúzeumban nem rég nyílt kiállítás fő célja éppen az, hogy minden láthatóvá váljék. A július közepéig megtekinthető kiállítás kurátorával: Horváth Gyulával, valamint a Ráday utcai intézmény vezetőjével: Timár Gabriella Ullával Nagy György András beszélgetett a helyszínen. A Hófehérkével lett teljes az Budapesti Operettszínház repertoárja - jelentette ki a teátrum főigazgatója Kiss-B. Attila a múlt hétvégi premier után. Arról is szólt, hogy Családok Évadának legjobban várt előadásához hasonlót eddig még nem láthatott a nagyközönség a Nagymező utcai falak között. Kocsák Tibor és ifj. Harangozó Gyula táncjátéka (műsoron: áprilisban és júniusban) más szempontból is különleges, hiszen a bemutatót szponzor is segítette; ráadásul a támogató nem a versenyszféra egyik szereplője volt, hanem a "Pro Filii" Alapítvány. A jótékonysági szervezet főtitkárát, Kelemen Krisztinát Ungvári Judit kérdezte. Húsvéti kulturális programok: Április 19-én, nagyszombaton és április 22-én kedden este 6 órától A húsvét a művészetben című angol képzőművészeti filmet vetítik a Várkert Bazár Ybl Miklós tér 4. alatt található Testőrpalotájának vetítőtermében. "Utazásaim a Duna mentén - képek egy palackpostából" címmel nézhetik meg Nagy Gábor fotós, idegenvezető kiállítását Budapesten, a Scruton közösségi térben. Július 3-ig látogatható a hagyományos koreai hímzés művészetével megismertető, április elején nyílt tárlat a budapesti Koreai Kulturális Központban. Kép: Horváth Gyula kurátor a Kontraszty-kiállítás egyik festménye előtt
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
irodalmi és versműsorok
Riesz Domonkos atya, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Az olvasás talán a legkönnyebben és legnehezebben elérhető kikapcsolódások egyike. A könyvek hol mosolygásra, hol könnyekre fakasztanak, hol gondolkodásra sarkallnak. Riesz Domonkos atya, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja mesél kedvenc olvasmányairól Fazekas Gyöngyvérnek.
16:30
zenei műsorok
"Emeljük fel szívünket!" Részleteket hallanak Liszt Ferenc: Zarándokévek című ciklusából, valamint Reményik Sándor és Dsida Jenő verseiből. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Mai összeállításunkban Liszt Ferenc, Reményik Sándor és Dsida Jenő segít nekünk közelebb kerülni Istenhez, magunkhoz, és egymáshoz.
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
portré- és riportműsorok
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből Sokszoros termést hoz - Bódi Mária Magdolna élete címmel jelent meg a vértanúról szóló könyv. Vendégünk: Varga Tibor László történész. Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
17:30
egyéb közéleti műsorok
A Szent Korona nyomában -ünnepségek Kőszegen és Velemben Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa
Nagy László, a Magyar Szent Koronaőrök Alapítványának helyettes elnöke, Szabó Zoltán, Velem polgármestere, Matthaus Maislinger, Mattsee volt polgármestere, valamint a koronaőr-családból származó id. Kolláth Ferenc koronaőr beszél Velemben az önnepségsorozatról, amelynek címe: "A Szent Korona nyomában"...
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
vallási műsorok
közvetítés a Budai Ciszterci Szent Imre templomból A szentmisét bemutatja Szkaliczki Csaba Örs O.Cist. plébános.
19:30
aktuális és hírműsorok
19:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Jan Twardowski: Könyörgés
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Iancu Laura olvassa fel írását
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Ajándék és titok Epizódok II. János Pál pápa életéből. (34/24.)
A Szentatya önéletrajzi írásából Szélyes Imre olvas fel. Közreműködik: Jónás Gabriella és Péter Ferenc Munkatárs: Koncz Éva Az összeállítást Horváth János, Bolla Milán, Poór Tünde és Sárospataki Zsuzsanna készítette. A sorozatot Szent II. János Pál pápa halálának huszadik évfordulója alkalmából tűztük műsorra.
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
portré- és riportműsorok
fejezetek a Magyar Katolikus Egyház életéből Sokszoros termést hoz - Bódi Mária Magdolna élete címmel jelent meg a vértanúról szóló könyv. Vendégünk: Varga Tibor László történész. Szerkesztő: Soós Viktor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
22:30
egyéb közéleti műsorok
A Szent Korona nyomában -ünnepségek Kőszegen és Velemben Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa
Nagy László, a Magyar Szent Koronaőrök Alapítványának helyettes elnöke, Szabó Zoltán, Velem polgármestere, Matthaus Maislinger, Mattsee volt polgármestere, valamint a koronaőr-családból származó id. Kolláth Ferenc koronaőr beszél Velemben az önnepségsorozatról, amelynek címe: "A Szent Korona nyomában"...
23:00
egyéb műsorok
Jeremiás próféta siralmainak kórusfeldolgozásai
23:30
zenei műsorok