Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/29.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
0:30
zenei műsorok
Musical-kalauz: Rómeó és Júlia Szerkesztő: Marton Árpád
1:00
egyéb műsorok

Trezor
(ism.)

válogatás rádiónk archívumából Dienes Valériára emlékezünk. A matematikus, filozófus, a katolikus gondolkodás kiemelkedő képviselője 146 esztendeje, 1879-ben e napon született.
1:30
portré- és riportműsorok
Aki versekkel is főz Szerkesztő: Nagy György András
Van úgy, hogy az ember a szinte közvetlen környezetében vesz észre valakit - és ha gasztronómiáról van szó, akkor például azért, mert a rádiós szerkesztő is időnként eljár ebédelni…Aztán van úgy, hogy a verseket író szakács azt mondja a felkérésre, én már szerepeltem a rádióban... Múlnak az esztendők és kiderül, nemrég megnyert egy olyan országos versenyt, ahol a költők saját alkotásukat szavalták el. Beszélgetőtársam Balázs-Záper Péter.
2:00
portré- és riportműsorok
közéleti elemző műsor Előtérben a háttér. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Vasárnap került sor XIV. Leó pápa ünnepélyes beiktatására a Vatikánban. Szentbeszédében kitért a háború kérdésére, valamint elődjére, Ferenc pápára emlékezett. Veres András győri megyéspüspökkel beszélgetünk. Szó lesz még az az Ír-Magyar Kulturális Napokról, illetve megújult a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának kápolnája. A Katolikus Karitász híreiről Zagyva Richárd országos igazgató számol be. A Türk Tanács csúcstalálkozójának Budapest adott otthont. Megszavazta az Országgyűlés, Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból. Budapest költségvetése .Lesti Árpád politikai elemzővel beszélgetünk. Mire jó az érettségi? A Tanuláskutató Intézet elemzését Setényi János igazgató ismerteti. Külpolitikai kitekintő: Donald Trump első 100 napja. Mi újság a Közép Keleten? Készülődés az MCC Fest-re. Papp Gergő szervező nyilatkozik.
3:00
portré- és riportműsorok
Haza, hit, hajrá! - Novotny '85 Szerkesztő: Gadácsi János
A héten ünnepli 85. születésnapját Novotny Zoltán a magyar rádiózás kiemelkedő alakja, aki 13 olimpiáról 27 aranyérmet közvetített. Vezette a Magyar Rádió Sportszerkesztőségét és a Petőfi Rádiónak is volt adófőszerkesztője. Elsősorben sportriporteként lett ismert, de szinte minden rádiós műfajban otthon érzi magát. Ő az akit ha hallgat az ember, szinte mindegy is, hogy mit mond, az magával ragad. Szép, egyéni hangja mit sem kopott az évtizedek alatt, mint ahogy éthető beszéde, tökéletes fizikai és szellemi állapota sem. Riporterek nemzedékei formálódtak a keze alatt, és ő az, akinek biztosan nincsenek haragosai, mert kedvességgel, szelídséggel és szeretettel vezetett, tanított. Igazi példakép, ma is aktív, nagybetűs RÁDIÓS, akivel természetesen élő adásban beszélgetünk.
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Otthon ízei A lekvár és jam befőzéséről beszélgetünk Sülye Károlyné Klárikával. Közelkép A 19. Ecsédi Motoros Búcsú szentmiséje után szólítottuk meg Portik-Lukács Loránd ferences szerzetest. Összeállításunkat A nap imájával zárjuk. Munkatársak: Kónya Éva, Hajdú Mária, Somosvári Eszter Anna, Túri Sarolta, Molnár András
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
húsvéti idő 6. hét, hétfő ** Jn 15,26 - 16,4 ** Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok. Azért mondtam nektek mindezt, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek. Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/30.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Horváth Pál olvassa fel írását Beda Venerabilis, a tudósok védőszentje
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Mi köze lehet egy mesének az élelmiszerpazarlás megelőzéséhez? Lippai Laurát, a Nébih Maradék nélkül programjának munkatársát kérdezzük. Szerkesztő: Balázs Zsanett
Elsőre talán meglepő a kapcsolat, de a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal éppen a gyerekek képzeletére épít, hogy játékosan és kreatívan hívja fel a figyelmet a tudatos étkezés fontosságára. A "Maradék nélkül" program keretében meghirdetett országos meseíró pályázat célja, hogy már a legfiatalabbak is megtanulják: az étel érték. A "Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül" pályázatra 2025. június 1-jéig várják az alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás diákok alkotásait. A legjobb mesék egy különleges kiadványban is megjelennek, ezzel is segítve a szemléletformálást a legkisebbek körében.
8:17
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
zenei műsorok
Szerkesztő: Magyar Kornél
8:52
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Szajol Helyi Értéktár - Tűzoltószertár kiállítóhely Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
A Házunk táján mai adásában ellátogatunk a szajoli faluházba; szó lesz a helyi értéktár elemekről, többek között a Hegedűs család meghatározó szerepéről, az egykori Zoltán Mozgóról, a Tűzoltó egylet emlékekről és a Tisza parti település ízes csemegéiről, a Szajoli Grillázstortákról és Rozi néni hájas tésztájáról.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
aktuális és hírműsorok
Mi köze lehet egy mesének az élelmiszerpazarlás megelőzéséhez? Lippai Laurát, a Nébih Maradék nélkül programjának munkatársát kérdezzük. Szerkesztő: Balázs Zsanett
Elsőre talán meglepő a kapcsolat, de a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal éppen a gyerekek képzeletére épít, hogy játékosan és kreatívan hívja fel a figyelmet a tudatos étkezés fontosságára. A "Maradék nélkül" program keretében meghirdetett országos meseíró pályázat célja, hogy már a legfiatalabbak is megtanulják: az étel érték. A "Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül" pályázatra 2025. június 1-jéig várják az alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás diákok alkotásait. A legjobb mesék egy különleges kiadványban is megjelennek, ezzel is segítve a szemléletformálást a legkisebbek körében.
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér Felolvassa: Rudolf Péter Rendezte: E. Román Kata (17/15.)
Hangmérnök: Liszkai Károly és Horváth János Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince Szerkesztette: Varga Andrea
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
vallási műsorok
a Szociális Testvérek podcast-sorozata Bűn helyett boldogság A 800 évvel ezelőtt született Aquinói Szent Tamás emberképéről beszélget Szabó Ráhel domonkos szerzetesnővel Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia.
Aquinói Szent Tamás a mai napig meghatározó alakja a katolikus teológiának, nélküle az Egyház ma nem lenne az, ami. Ehhez képest hajlamosak vagyunk alapvetően félreérteni őt. Szent Tamás az erkölcsteológiáját az ember boldogságvágyával kezdi, ám későbbi évszázadok ezt alaposan eltorzították, és ma sokak fejében él az a kép, hogy Tamás a bűnbeesésre, a bűnökre és a kárhozatra helyezi a hangsúlyt. Pedig a valóságban Tamás sokkal többet foglalkozik az erényekkel, mint a bűnökkel. Amíg a modern pszichológia atyja Sigmund Freud valóban azt nézte, hogy milyen mélyre tud az ember süllyedni, addig Aquinói Szent Tamás azt, hogy milyen magasra tud emelkedni, hogy az Isten segítségével mennyire jóvá tudja magát kinőni. Szabó Ráhel domonkosrendi szerzetesnő arra is ad módszert, hogy laikusként miként lehet a legjobban megközelíteni az időnként meglehetősen nehéz és bonyolult tamási szövegeket.
12:00
egyéb műsorok
12:01
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Mesterségem címere, Mustármag és a Nap imája című műsoraink
Mai összeállításunkban először Mesterségem címere című műsorunkat hallják, melyben közeledve a gyermeknaphoz - Zabari Judit kazincbarcikai pedagógussal beszélget életéről és a természet szeretetéről az adás szerkesztője, Farkas Erzsébet. Ezután Mustármag című műsorunk következik, melyben Machovits Lászlóval az ecsédi motoros búcsús élményeiről beszélgetünk. Szerkesztő: Pap Ildikó Végül a Nap imája hangzik el. Műsorvezető: Farkas Erzsébet Zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég nemzetközi hírű smooth-jazz szaxofonosunk: Zolbert Szerkesztő: Balogh Tibor
14:30
irodalmi és versműsorok
Móra Ferenc: Aranykoporsó (39/14.)
Felolvassa: Cseke Péter Hangmérnök: Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta szerkesztő: Szentimrei Kristóf Témáink: Arcus Temporum fesztivál, A nagymama című előadás bemutatója, Karády és a magyar James Bond
zenei szerkesztő: Peresztegi Attila Arcus Temporum címmel már 21. alkalommal tartanak egyedi hangulatú művészeti fesztivált augusztusban, a Pannonhalmi Főapátságban. A rendezvény programjai a monostor éves témájára épülnek, ezúttal pedig a Kert lesz a fókuszban. Zenei művészeti vezetőként Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművész házaspár fogja össze a koncerteket, míg az irodalmi tematikájú alkalmakon Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas író, költő munkásságát ismerhetjük meg. Emellett lesznek képzőművészeti programok, valamint fotókiállítás is várja az érdeklődőket augusztus 22. és 24. között. Dejcsics Konrád, a főapátság kulturális igazgatója arról is beszélt Tóth Zsófiának, mit jelent a monostor számára az Arcus Temporum fesztivál. A részletes programról a www.arcustemporum.com oldalon találhatnak bővebb információt. Csiky Gergely: A nagymama című színházi darabja Fényes Szabolcs zenéjével a magyar zenés műfaj egyik gyöngyszeme. A Csákváron 2020-ban megalakult Rátonyi Róbert Színház május 17-én mutatta be a nagysikerű darabot Kállay Borival a címszerepben, aki ezzel az előadással ünnepli pályafutásának 60 éves jubileumát. A bemutató után pár nappal a Katolikus Rádió stúdiójának vendége volt a színház színész-igazgatója, Teremi Trixi, valamint Kállay Bori színművésznő, akiket Kovács Éva Rebecca kérdezett. Az előadást legközelebb július 4-én a Fertőrákosi Barlangszínházban láthatják az érdeklődők. "Karády és a szerelem - Ujszászy és a világ" - ezzel a címmel mutatja be új darabját az Udvari Kamaraszínház, amely egy második világháborús kémtörténeten keresztül tárja a közönség elé a magyar James Bond és a kor ünnepelt színész- és sanzonénekesnőjének szerelmi kapcsolatát. A két felvonásos előadásban kémek, politikusok és művészek sorsai keresztezik egymást, miközben felcsendülnek a korszak legismertebb dallamai a Karády Katalint megformáló Orbán Bori révén. Vele, valamint a Jászai-díjas Andrási Attilával, a darab rendezőjével Szentimrei Kristóf beszélget. Az előadás legközelebb május 30-án, pénteken 19 órakor lesz látható Budapesten, az Udvari Kamaraszínházban.
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
portré- és riportműsorok
Tömörkény kiadatlan írásai dr. Apró Ferenc szerkesztésében Szerkesztő: Marton Árpád
16:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Magyar Kornél
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
vallási műsorok
hitéletünk krónikája Április 23. Boldog Apor Vilmos vértanú püspök emléknapja Szerkesztő: Kékesi Enikő
- Április 23. Boldog Apor Vilmos vértanú püspök emléknapja. E liturgikus nap, újratemetésének dátuma. Boldog Apor Vilmos győri megyéspüspök 1945. április 2-án, húsvéthétfő hajnalban halt vértanú halált. A győri püspökvárban bújtatott nők, asszonyok védelmében kiálló főpásztor egész életében elkötelezett volt az elesettek, az üldözöttek, a nehéz sorsban élők felé. Vértanúsága nem egy véletlen baleset volt. Tudatosan vállalta a megpróbáltatást, a szenvedést. Hősiesen viselte a rá váró fájdalmakat, mindent egyházmegyéjéért, papjaiért és híveiért ajánlotta fel. 1945-ben a karmelita templomba helyezték örök nyugalomra, majd 1986. május 23-án, teljes titokban került sor az újratemetésre és helyezték el Apor Vilmost a győri Nagyboldogasszony Székesegyház Héderváry-kápolnájában. A vértanú püspököt II. János Pál pápa 1997. november 9-én avatta boldoggá. Boldog Apor Vilmos emléknapjára emlékezve Veres András győri megyéspüspököt kérdezzük. A győri székeskáptalan középkori számadáskönyve a magyar középkortudomány egyik legbecsesebb forrása, amelyből több mint egy évszázada történész generációk merítenek adatokat, de kiadása mindezidáig váratott magára. A forrás a győri székeskáptalan és általa a késő középkori egyházi középréteg mindennapjaiba enged bepillantást példátlan részletességgel.A kötet szerzője, Nemes Gábor, a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ vezetője, munkája során nagyban támaszkodott Házi Jenő történész-levéltárosnak a számadáskönyvről készített kiadatlan kéziratára, így e kötet az ő életműve előtt is tiszteleg. Nemes Gáborral beszélgetünk A győri székeskáptalan középkori számadáskönyvéről, mely harminc évet ölel fel, 1495-1528 között.
17:30
egyéb műsorok
Az ima eléri az elérhetetlent Szerkesztő: Kékesi Enikő
"Éltem már meg lelki sivárságot, hát hogyne. Ami igazán ki tudott hozni ebből az állapotból és vissza tudott rántani Istenhez, az a közösség és az ima megtartó ereje volt. Van olyan helyzet, amikor csak azt kell mondani, hogy most leülök vagy letérdelek, és csak úgy elkezdek imádkozni, még akkor is, ha nem élem meg imaként, mert egyszerűen visszahangol Istenre. Olyan, mint a böjt. Ha egyszer túl tettük magunkat azon, hogy a böjt teher, akkor már sokkal egyszerűbb azt jól megélni. Például mondhatjuk azt, hogy a gyomrunk minden kordulásánál a Jóistenre gondolunk." A lélek sötét éjszakáját és a kísértést már átélte Kiss-Cziráki Attila és Tóth Mihály. A két gimnazista enged bepillantás életébe, gondolkodásába.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
egyéb műsorok
Vendégünk Fogarasiné Pusztai Virág mentálhigiénés segítő, téma: a párkapcsolat életciklusai - 1.rész Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
A megismerkedéstől az idős korig vesszük sorra a párkapcsolatot érő kihívásokat és a velük való sikeres megküzdési lehetőségeket, az élet különböző szakaszaiban.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér Felolvassa: Rudolf Péter Rendezte: E. Román Kata (17/15.)
Hangmérnök: Liszkai Károly és Horváth János Zeneszerző: Laczó Zoltán Vince Szerkesztette: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Horváth Pál olvassa fel írását Beda Venerabilis, a tudósok védőszentje
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Móra Ferenc: Aranykoporsó (39/14.)
Felolvassa: Cseke Péter Hangmérnök: Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
vallási műsorok
hitéletünk krónikája Április 23. Boldog Apor Vilmos vértanú püspök emléknapja Szerkesztő: Kékesi Enikő
- Április 23. Boldog Apor Vilmos vértanú püspök emléknapja. E liturgikus nap, újratemetésének dátuma. Boldog Apor Vilmos győri megyéspüspök 1945. április 2-án, húsvéthétfő hajnalban halt vértanú halált. A győri püspökvárban bújtatott nők, asszonyok védelmében kiálló főpásztor egész életében elkötelezett volt az elesettek, az üldözöttek, a nehéz sorsban élők felé. Vértanúsága nem egy véletlen baleset volt. Tudatosan vállalta a megpróbáltatást, a szenvedést. Hősiesen viselte a rá váró fájdalmakat, mindent egyházmegyéjéért, papjaiért és híveiért ajánlotta fel. 1945-ben a karmelita templomba helyezték örök nyugalomra, majd 1986. május 23-án, teljes titokban került sor az újratemetésre és helyezték el Apor Vilmost a győri Nagyboldogasszony Székesegyház Héderváry-kápolnájában. A vértanú püspököt II. János Pál pápa 1997. november 9-én avatta boldoggá. Boldog Apor Vilmos emléknapjára emlékezve Veres András győri megyéspüspököt kérdezzük. A győri székeskáptalan középkori számadáskönyve a magyar középkortudomány egyik legbecsesebb forrása, amelyből több mint egy évszázada történész generációk merítenek adatokat, de kiadása mindezidáig váratott magára. A forrás a győri székeskáptalan és általa a késő középkori egyházi középréteg mindennapjaiba enged bepillantást példátlan részletességgel.A kötet szerzője, Nemes Gábor, a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ vezetője, munkája során nagyban támaszkodott Házi Jenő történész-levéltárosnak a számadáskönyvről készített kiadatlan kéziratára, így e kötet az ő életműve előtt is tiszteleg. Nemes Gáborral beszélgetünk A győri székeskáptalan középkori számadáskönyvéről, mely harminc évet ölel fel, 1495-1528 között.
22:30
egyéb műsorok
Az ima eléri az elérhetetlent Szerkesztő: Kékesi Enikő
"Éltem már meg lelki sivárságot, hát hogyne. Ami igazán ki tudott hozni ebből az állapotból és vissza tudott rántani Istenhez, az a közösség és az ima megtartó ereje volt. Van olyan helyzet, amikor csak azt kell mondani, hogy most leülök vagy letérdelek, és csak úgy elkezdek imádkozni, még akkor is, ha nem élem meg imaként, mert egyszerűen visszahangol Istenre. Olyan, mint a böjt. Ha egyszer túl tettük magunkat azon, hogy a böjt teher, akkor már sokkal egyszerűbb azt jól megélni. Például mondhatjuk azt, hogy a gyomrunk minden kordulásánál a Jóistenre gondolunk." A lélek sötét éjszakáját és a kísértést már átélte Kiss-Cziráki Attila és Tóth Mihály. A két gimnazista enged bepillantás életébe, gondolkodásába.
23:00

23:30
zenei műsorok