Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/36.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
0:30
zenei műsorok
Máry Szabó Eszter válogat legkedvesebb verseiből és muzsikáiból. Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Hamvas Béla, Demeter István és Kosztolányi Dezső egy-egy versét Kubik Anna, Lázár Csaba és Máté Gábor mondja el. Részleteket hallanak Csajkovszkij a-moll zongorára, hegedűre és csellóra írt triójából, valamint a Románcból, és a D-dúr vonósnégyesből. A közreműködők: Jandó Jenő, Szenthelyi Miklós, Faludi Judit, Farkas Zsolt, Várnagy Andrea, Várdai István és a Pannon Filharmonikusok.
1:00
egyéb műsorok

Trezor
(ism.)

válogatás rádiónk archívumából A ma 98 esztendős Kerényi Lajos atyát, piarista szerzetest köszöntjük egy vele készült beszélgetéssel.
1:30
portré- és riportműsorok
Auguszt-Arató Augusztával, a cukrászdinasztia ötödik generációjának képviselőjével beszélgetünk Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
Hol volt, hol nem volt… - akár így is kezdhetnénk az Auguszt cukrászok és cukrászdák történelem viharait is kiállt történetét. Auguszt Elek 1870-ben egy pici tabáni, földszintes házban nyitotta meg "czukrászatát". Őt követte fia, József krisztinavárosi "pazarul berendezett, elegáns, gázvilágításos" üzletével. Az ő fiának, Elemérnek az unokája Auguszt-Arató Auguszta, aki így már az ötödik generációt képviseli. Vele beszélgetett a szerkesztő, Zsoldos Szilvia a 25 éves farkasréti Auguszt Pavilonban. Titkuk mi is lehetne más, mint a hagyomány és a minőség.
2:00
portré- és riportműsorok
közéleti elemző műsor - Beiktatták XIV. Leo pápát. - a Katolikus Karitász új elnöke Fekete Szabolcs Benedek. - Lemondott Gyurcsány Ferenc. - Kórházakban maradt újszülöttek. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
A májusban történteket foglaljuk össze: Beiktatták XIV. Leo pápát. Veres Andrással, az MKPK elnökével, győri megyéspüspökkel beszélgetünk. Május elseje óta a Katolikus Karitász új elnöke Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök, munkáját Zagyva Richárd segíti országos igazgatóként. Vele beszélgetünk, aki a héten egy határon túli rendezvényen vesz részt. Gyurcsány Ferenc lemondott a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, és a választásokon sem indul. Minderről Lesti Árpád politikai elemzővel beszélgetünk. Legyen izgalmas és változatos - ilyen munkára vágynak a magyar fiatalok. A felmérés részleteit Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója mondja el. Mi lesz a kórházakban maradt babákkal, akiket nem fogadtak örökbe? Varró Gabriella, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának munkatársa nyilatkozik. Az MCC Egyetemi programját Constantinovits Milán, szakmai igazgató ismerteti. Szakrális építmények a Kárpát-medencében címmel látható Maczkó Erzsébet és Rainer Péter kiállítása a Semmelweis Egyetem Mozgásszervi Rehabilitációs Nappali Kórházában. Rainer Péter építész-belsőépítész nyilatkozik:
3:00
portré- és riportműsorok
Történelmi tett - "Elit" maradt a magyar férfi jégkorong-válogatott Szerkesztő: Gadácsi János
A jövő évi svájci A csoportos világbajnokságon - szemben az elmúlt három alkalommal- tagságát megőrizve szerepelhet a magyar férfi jégkorong csapat. A 2008-as 'sapporói csoda" után még kétszer jutottaunk fel a legjobbak közé, de 2009-ben, 2016-ban és 2023-ban sem sikerült benn maradni az elitben. Két hete összejött ez is, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy most van a csúcson ez a sportágunk. Az elmúlt másfél-két évtized fejlődése töretlen. Ennek tevékeny részese műsorunk két vendége: Kovács Zotán, a Magyar Jégkorong Szövetség korábbi főtitkára és alelnöke, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség Hirességek Csarnokának tagja és Garát Zsombor válogatott jégkorongozó, aki szerepelt az oroszországi és a finnországi elit vb-n, így jövőre már a harmadik fellépésére készül a világ legjobbjai között.
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
Évezredek asztalánál című gasztronómiai műsor témái: - A tavasz ízeiről beszélgetünk Baranczó Attila séffel; - Tésztás ételekről kérdezzük Vantal Gábor Schnitta Sámuel díjas éttermi mestert. Közelkép című portréműsorunkban Dr. Hidán Csaba László régésztörténész és harcművészet oktatóval ismerkedhetnek meg. Összeállításunkat a Nap imájával zárjuk. Munkatársak: Farkas Erzsébet, Hajdú Mária, Bartók Beáta, Berecz Renáta
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
húsvéti idő 7. hét, hétfő ** Jn 16,29-33 ** Tanítványai erre azt mondták: ,,Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.'' Jézus azt felelte nekik: ,,Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.''
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Ferenc pápa: Jézus ma is imádkozik értünk című könyvből Kékesi Enikő olvas fel. (38/37.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Horváth Pál olvassa fel írását Kecskés Pál
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
A nyári szünet közeledtével sok diák keres munkalehetőséget, hogy tapasztalatot szerezzen és pénzt keressen. Majzik Nándort, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetőjét kérdezzük, hogy mire számíthatnak 2025-ben a fiatalok? Milyen munkák a legkeresettebbek, és hogyan alakulnak az idei bérek? Szerkesztő: Balázs Zsanett
8:17
aktuális és hírműsorok
Szerkesztő: Kövér Tamás
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
zenei műsorok
Tünde névnapra - Weiner Leó kísérőzenéje Vörösmarty Csongor és Tündéjéhez Szerkesztő: Magyar Kornél
8:52
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Szent Antal kultusz és emlékhelyek Gyomaendrődön Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
Milyen helyszínek, tevékenységek, kulturális értékek voltak és találhatók ma is az endrődi városrészen, melyek erősítik az itt élő katolikus családok hitét? Milyen finomságok készülnek a Szent Antal Sütőházban, hová járnak búcsúba, milyen népi vallásossághoz kötődő tárgyakat őriznek, és hol fogadják a városban megpihenni vágyó zarándokokat? Gyomaendrőd Endrőd városrészének történetéről, elmélyülést segítő pontjairól, szakrális emlékeiről beszélgetünk dr Szonda István néprajzkutató történésszel, a Kállai Ferenc Integrált Kulturális Intézmény és Művelődési Ház intézményvezetőjével.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
aktuális és hírműsorok
A nyári szünet közeledtével sok diák keres munkalehetőséget, hogy tapasztalatot szerezzen és pénzt keressen. Majzik Nándort, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetőjét kérdezzük, hogy mire számíthatnak 2025-ben a fiatalok? Milyen munkák a legkeresettebbek, és hogyan alakulnak az idei bérek? Szerkesztő: Balázs Zsanett
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Mikes Lajos: Sanyi manó könyve Felolvassa: Oberfrank Pál Szerkesztő: Varga Andrea (6/1.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
vallási műsorok
a Szociális Testvérek podcast-sorozata Az út, ami a mennyországba vezet Maksó Péter tarnaleleszi plébániai kormányzóval beszélget Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia.
Szüntelenül imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek - erre hív Jézus, ami nem csak egy kegyes óhaj, amit képletesen kér, mert lehetetlen teljesíteni, hanem szó szerint érti. A sátán ugyanis "térdelőrajtban" várja, hogy abbahagyjuk az imádságot, és abban a pillanatban támad. A rózsafüzér az egyik legjobb eszköz arra, hogy az ember önmagát, "szent erőszakkal" Isten jelenlétébe helyezve, kivonja a gonosz befolyása alól. A mennyországban folyamatos szeretet dialógus van Istennel, ezt lehet begyakorolni a rózsafüzérrel. De vajon mennyit ér az imádság, ha elkalandozik az ember figyelme? És minden imádság ugyanúgy működik? Létezik jobb vagy kevésbé jó "minőségű" imádság? Nem lehet, hogy minden meditációs módszer inkább gátja, semmint elősegítője az imának, mert Isten kegyelme helyett a módszer, és végső soron én kerülök a középpontba? A modern ember elsorvasztotta az érzékét és a vágyát a mennyország iránt, de aki akarja, újraélesztheti.
12:00
egyéb műsorok
12:01
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Mesterségem címere, Mustármag és a Nap imája című műsoraink
Mai összeállításunkban először Mesterségem címere című műsorunkat hallják, melyben Oszvald Nándor ékszerész, ötvös mesterrel beszélget szakmája szeretetéről az adás szerkesztője Farkas Erzsébet. Ezután Mustármag című műsorunk következik, melyben Csiszér Lászlóval, a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársával, az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség zenei vezetőjével beszélgetünk. Szerkesztő: Sinkovics Andrea Végül a Nap imája hangzik el. Műsorvezető: Farkas Erzsébet Zenei szerkesztő: Vasvári Bernadett
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Dr. Kovács László, a Moiras Records igazgatója. A P. BOX zenekar lemeze forog. Szerkesztő: Balogh Tibor
14:30
irodalmi és versműsorok
Móra Ferenc: Aranykoporsó (39/21.)
Felolvassa: Cseke Péter Hangmérnök: Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Szent Rita Katolikus Ifjúsági Tábor, Valós és mesterséges identitások című kiállítás, Kultúrmorzsa szerkesztő: Szentimrei Kristóf
A Szent Rita Katolikus Ifjúsági Tábor 1994 óta kerül megrendezésre az újudvari TV-torony tövében. A résztvevők alsós és felsős turnusok közül választhatnak, a szervezők célja pedig, hogy vadregényes környezetben egyházi, ismeretterjesztő, sport- és játékprogramokkal a lehető legtöbb gyermek számára biztosítsanak izgalmakkal teli, értékes nyári kikapcsolódást. Tölgyesi Dávid somogysámsoni plébánossal, a tábor vezetőjével Fülöp Tamás készített interjút. Budapest III. kerületében, a Kiscelli Múzeumban még június 23-áig látható az a kiállítás, amely a fotográfia és a mesterséges intelligencia kapcsolatát járja körül. Somosi Ritát, a tárlat egyik kurátorát Szentimrei Kristóf kérte mikrofon elé. Műsorunkat Kultúrmorzsa rovatunkkal zárjuk, amelyben irodalmi, komolyzenei és hagyományőrző programokat is a figyelmükbe ajánl a szerkesztő, Szentimrei Kristóf. zenei szerkesztő: Bögös Henrietta kép forrása: Kiscelli Múzeum/Gál Boglárka
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
ismeretterjesztő műsorok
Dr. Juhász Árpád sorozata Nápoly, a Vezúv és Pompej, Eoli-szigetek, Vulkánusz műhelye és a megtalált Odüsszeusz
16:30
zenei műsorok
Weiner Leó: Csongor és Tünde - részletek a kísérőzenéből (MÁV Szimf. Zkr, vez. Csányi Valéria) Szerkesztő: Magyar Kornél
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
vallási műsorok
hitéletünk krónikája papszentelés Győrben Szerkesztő: Kékesi Enikő
Papszentelést ünnepel a Győri Egyházmegye június 14-én, szombaton 10 órakor a Nagyboldogasszony Székesegyházban. Veres András megyéspüspök áldozópappá szenteli Bősze Gábor, Kovács Gábor és Grafl Ákos diakónusokat. A szentelendők jelmondatot választanak, mely végigkíséri papi életüket.
17:30
egyéb műsorok
Sztankó Attila műsora Urunk mennybemenetelének ünnepén Szerkesztő: Kékesi Enikő
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
egyéb műsorok
Vendégünk Fogarasiné Pusztai Virág mentálhigiénés segítő. Téma: a párkapcsolat életciklusai - 2. rész Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
A megismerkedéstől az idős korig vesszük sorra a párkapcsolatot érő kihívásokat és a velük való sikeres megküzdési lehetőségeket az élet különböző szakaszaiban.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Mikes Lajos: Sanyi manó könyve Felolvassa: Oberfrank Pál Szerkesztő: Varga Andrea (6/1.)
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: E. Román Kata
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Horváth Pál olvassa fel írását Kecskés Pál
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Móra Ferenc: Aranykoporsó (39/21.)
Felolvassa: Cseke Péter Hangmérnök: Varga Károly Zenei szerkesztő: Dévény Mária Dramaturg: E. Román Kata Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
vallási műsorok
hitéletünk krónikája papszentelés Győrben Szerkesztő: Kékesi Enikő
Papszentelést ünnepel a Győri Egyházmegye június 14-én, szombaton 10 órakor a Nagyboldogasszony Székesegyházban. Veres András megyéspüspök áldozópappá szenteli Bősze Gábor, Kovács Gábor és Grafl Ákos diakónusokat. A szentelendők jelmondatot választanak, mely végigkíséri papi életüket.
22:30
egyéb műsorok
Sztankó Attila műsora Urunk mennybemenetelének ünnepén Szerkesztő: Kékesi Enikő
23:00
egyéb műsorok
Vendégünk Fogarasiné Pusztai Virág mentálhigiénés segítő. Téma: a párkapcsolat életciklusai - 2. rész Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
A megismerkedéstől az idős korig vesszük sorra a párkapcsolatot érő kihívásokat és a velük való sikeres megküzdési lehetőségeket az élet különböző szakaszaiban.
23:30
zenei műsorok