Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Henri M.J.Nouwen: Szeretett vagy című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (68/37.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről
0:30
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Dr. Kovács László a Moiras Records igazgatója. Bemutatjuk a Metropol Zenekar felvételeit. Szerkesztő: Balogh Tibor
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
Tiszafüred régészeti ásatások - Kiss Pál Múzeum és egységei Szerkesztő: Szentirmai Ágnes
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta Mesék bűvöletében - Harcsa Borbála kedvencei, Fantasy regény egy amnéziás lányról, Kultúrmorzsa szerkesztő: Szentimrei Kristóf
Vizsgálatok szerint, akik meséken nőttek föl gyermekkoruktól, boldogabb, harmonikusabb felnőttek lesznek, mint társaik. Harcsa Borbála gyermekkönyv-szakértő is ezt az álláspontot erősíti, aki ennek jegyében egy magyar mesekönyvet, valamint egy norvég ifjúsági regényt is a hallgatók figyelmébe ajánl. Tráser László összeállítása. Sáfrán Judit az ifjúsági fantasy irodalom jeles képviselője hazánkban, aki már tinédzserkorában megálmodta két kötetes regényének alapötletét. Az Örökölt királyság című duológia egy fiatal amnéziás lány történetét meséli el, aki barátaival együtt egy másik világba utazik, hogy felkutassa saját elfeledett múltját. "Az írisz emlékei" és "Az írisz áldozata" című kötetekről, valamint a fantasy regények iránti szeretetéről a szerzőt Szentimrei Kristóf kérdezte. Műsorunk zárásaként Kultúrmorzsa rovatunkat hallhatják, melyben kulturális fesztivált, színházi előadást, időszaki kiállítást, tematikus sétákat, valamint egy koncerttel egybekötött családi programot is a figyelmükbe ajánl a szerkesztő, Szentimrei Kristóf. Zenei szerkesztő: Varga Ramona
3:00
szolgáltató és életviteli műsorok
megfontolások a morálról erkölcsteológiai sorozat néhai Tarjányi Zoltán professzorral 3. rész Erkölcs az Újszövetségben Szerkesztő: Szikora József
3:30
zenei műsorok
Leonard Bernstein vezényel - 107. születési évfordulóján Szerkesztő: Magyar Kornél
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Mesterségem címere, Mustármag, napima
Mai összeállításunkban először Mesterségem címere című műsorunkat hallják, melyben Aggtelekre, a Sivatagok ékkövei című kiállításra és vásárra látogatunk a műsor szerkesztőjével Farkas Erzsébettel, aki a helyszínen Zabari Judittal beszélget többek között a természet szeretetéről és arról, hogy mikor érdemes elkezdeni a gyermekek természetszeretetre való nevelését. Ezután Mustármag című műsorunk következik, melyben Dr. Czapkó Mihály teológiai tanár, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának irodavezetőjének előadását hallják. Végül a Nap imája hangzik el.
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
páratlan év, évközi idő 21. hét, kedd ** Mt 23,23-26 ** Felolvassa: Varga László
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Henri M.J.Nouwen: Szeretett vagy című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (68/38.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Jánosi Dalma olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
Ajakról érkezett népviseletes zarándokokat kértünk mikrofon elé a Szent Jobb-körmenet után. Szerkesztő: Tóth J. András
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ajak települése a fővárosunktól körülbelül 300 km-re fekszik. A helyi hívők közösségéből szép számmal zarándokoltak el népviseletben a budapesti Szent István-bazilikához államalapító királyunk ünnepére, és közülük többen szolgálatot is teljesítettek az ünnepi szentmisén, illetve az új kenyeret megáldásra vitték Erdő Péter bíboros, prímás elé. Az ajaki hívek természetesen a Szent Jobb-körmeneten is részt vettek, a gyerekek szentképeket ábrázoló zászlókkal vonultak, a máriás lányok pedig a templomuk Fatimai Szűzanya szobrát vitték, s őket vették körül a Rózsafüzér Társulatuk tagjai. A zarándokcsoportból a vezetőjükkel, dr. Rozimné Takács Anitával, valamint Kovács Attilával, Hasulyó Ferencnével és az unokáival: Kovács Annával, Kovács Noémivel és Kovács Patrikkal beszélgettünk. (Képeinken.) Fotók: MKR/Tóth J. András, Magyar Kurír/ Merényi Zita
8:17
mezőgazdaság és környezetkultúra
hírek a mezőgazdaságból Szerkesztő: Gulyás Lóránt
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
Ma 90 éve volt az író-paraszt találkozó Hódmezővásárhelyen. Vendég: Vincze Gábor történész Riporter: Tráser László
A mögöttünk lévő évszázadok, így a 20. század is, egyik legtöbb csapással sújtott társadalmi osztálya kétségtelenül a magyar parasztság, amit ma agrár-vállalkozóknak neveznek. Ennek a társadalmi osztálynak a megismerése ugyanúgy időszerű lenne, mint volt akár 100 éve is. Vincze Gábor történészt a 90 éve megrendezett író-paraszt találkozóról, a nem rég megjelent tanulmányáról és kutatásairól kérdeztük.
8:52
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
Szívükön viselik a Károlyi kastély sorsát – Beszélgetés Gróf Károlyi Györggyel és Angelicával Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Folytatjuk beszélgetésünket gróf Károlyi Györggyel és feleségével Angelicával, akik valóban a szívükön viselik a Fehérvárcsurgói Károlyi kastély épületének sorsát. Magyarországon különleges esetnek számít, hogy egy gróf a saját családi házát működtesse. De Károlyi György szerint egyáltalán nem baj, hogy az állam maradt a tulajdonos, mert ez kedvező az éplület jövője számára. A házaspárt az első lépésekről, a kastélyfelújítás kezdeteiről, az elért ereményekről kérdeztük.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
aktuális és hírműsorok
Ajakról érkezett népviseletes zarándokokat kértünk mikrofon elé a Szent Jobb-körmenet után. Szerkesztő: Tóth J. András
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ajak települése a fővárosunktól körülbelül 300 km-re fekszik. A helyi hívők közösségéből szép számmal zarándokoltak el népviseletben a budapesti Szent István-bazilikához államalapító királyunk ünnepére, és közülük többen szolgálatot is teljesítettek az ünnepi szentmisén, illetve az új kenyeret megáldásra vitték Erdő Péter bíboros, prímás elé. Az ajaki hívek természetesen a Szent Jobb-körmeneten is részt vettek, a gyerekek szentképeket ábrázoló zászlókkal vonultak, a máriás lányok pedig a templomuk Fatimai Szűzanya szobrát vitték, s őket vették körül a Rózsafüzér Társulatuk tagjai. A zarándokcsoportból a vezetőjükkel, dr. Rozimné Takács Anitával, valamint Kovács Attilával, Hasulyó Ferencnével és az unokáival: Kovács Annával, Kovács Noémivel és Kovács Patrikkal beszélgettünk. (Képeinken.) Fotók: MKR/Tóth J. András, Magyar Kurír/ Merényi Zita
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Fésűs Éva: Csaló az üveghegyen Felolvassa: Kristán Attila (5/2.) szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Rendező: Varga Andrea
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
páratlan év, évközi idő 21. hét, kedd ** Mt 23,23-26 ** Felolvassa: Varga László
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Szobrász-restaurátor szimpózium a Nagyharsányi Szoborparkban; A Villányi Szoborpark megújulása
Kávéház Megújultak a Villányi Nemzetközi Szobrász Szimpózium szabadtéren elhelyezett alkotásai. A szoborpark gyűjteménye három vadonatúj kőszoborral gyarapodott: elkészült Miklya Gábor "SHIFT - Elmozdulás", Sárkány Balázs "Hosszúhajú állat IV: A jólfésült", valamint Hegedűs Éva "Nyugvópont" című műve. Mindemellett, a PTE MK és az MKE kőrestaurátor tanárai és hallgatói közös munkájának eredményeként megújult a Szoborpark 1969 és 1981 között készült három ikonikus műve, Rétfalvi Sándor "Kővirág" és "Gyökerek", valamint Irena Molin-Sowa "Villányi táj" című munkája. Vendégünk: Péter Ágnes szobrászművész, a Symposion Alapítvány a Magyar Művésztelepekért alapító elnöke, és Komor István, a Baranyai Alkotótelepek egykori igazgatója, a Villányi Szoborpark megújulásáért felelős projektmenedzsere. Munkatársak: Farkas Éva, Bartók Beáta, Molnár András
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Borbély Mihály szaxofonművész. Bemutatjuk jazzfelvételeit és feldolgozásait. Szerkesztő: Balogh Tibor
14:30
irodalmi és versműsorok
Gárdonyi Géza: Ida regénye Felolvassa: Soleczki Janka (30/6.)
Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő-rendező: Tar Éva
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta Kápolnásnyék: Vörösmarty Emlékház Budai Vár: Szent Miklós-torony Kolibri Színház: A Hétfejű Tündér Szerkesztő: Tóth J. András
Műsorunkban ellátogatunk Kápolnásnyékre, az Emlékházba, annak apropóján, hogy Vörösmarty Mihály nemzeti eposza, a Zalán futása kétszáz éve született. (Szerdahelyi Csongor riportja.) Budavári séták sorozatunkban pedig ezúttal a domonkosok Szent Miklós-tornyáról kérdezzük Schmidt Péter történészt, művészettörténészt, a Budapest Galéria Köztéri Művészeti Alkotások Osztályának munkatársát. Továbbá a nyári vakáció vége felé a gyerekeknek ajánlunk egy kora őszi programot, Lázár Ervin jól ismert mesevilágával. A Fellegjárók Társulat 2024 tavaszán bemutatott A Hétfejű Tündér című zenés mesejátéka ugyanis a hamarosan kezdődő új színházi évadban a Kolibri Színház repertoárját színesíti majd. (Csuth Judit riportja.) Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
egyéb műsorok
Tested ideje In memoriam Vasadi Péter költő Stúdióvendég: Végh Attila költő, filozófus Szerkesztő: Liptay Katalin
Vasadi Péter 2017-ben elhunyt, kortárs Kossuth- és Stephanus-díjas költő, műfordító, esszéista, a Nemzet Művésze volt. Magas kort megérve is fiatalos kíváncsiság, nyitottság, érdeklődés jellemezte. Az Új Ember munkatársaként írásaival sok olvasónak szerzett örömet, adott erőt, eligazító tudást. Igazi evangéliumi ember volt, aki élte, gyakorolta a szeretetet. Embertársaival és a világ dolgaival kapcsolatban a figyelmes megérteni vágyás vezérelte, az élet minden pillanatát élményként élte meg és teljességében élte át. Fiatalabb pályatársa mesél róla és néhány jellemző történetet is felelevenít barátságukról. Az emlékező műsorban mindkettejüktől elhangzik egy-egy vers is.
16:30
zenei műsorok
a Szent István Rádió egyházzenei műsora
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
néprajzi és anyanyelvi műsorok
Tudásátadás - Mesterségek, mesterek, mesteredzők Szerkesztő: Sallai Éva
Műsorunk tartalmából: - A Mesterségek Ünnepét, hazánk legnagyobb népművészeti fesztiválját idén már 39. alkalommal rendezte meg a Népművészeti Egyesületek Szövetsége augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részének hangulatos utcáiban és terein. Igyártó Gabriellával, a NESZ igazgatójával, a néphagyomány őrzésének és továbbadásának a jelentőségéről beszélgettünk. - Fábián Éva Martin György- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, mesemondó, előadóművész, az Óbudai Népzenei Iskola tanára, a Meseszó Egyesület mesemondója, az élőszavas mesemondás fejlesztő hatására hívja fel a figyelmet. - Gyimesi Jánost, a Százak Tanácsának tagját, nyugdíjas tanárt, kosárlabda mesteredzőt, A kosárlabda varázsa és a Kosár?...Jó című könyvek szerzőjét, a csapatközösségben szerzett élmények nevelőhatásáról kérdeztük. - Ma is meghallgathatják Korzenszky Richárd jegyzetét.
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Fésűs Éva: Csaló az üveghegyen Felolvassa: Kristán Attila (5/2.) szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa Rendező: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Kosztolányi Dezső: Hét kövér esztendő (novella)
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Jánosi Dalma olvassa fel írását
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
páratlan év, évközi idő 21. hét, kedd ** Mt 23,23-26 ** Felolvassa: Varga László
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Gárdonyi Géza: Ida regénye Felolvassa: Soleczki Janka (30/6.)
Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő-rendező: Tar Éva
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
egyéb közéleti műsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
22:30
aktuális és hírműsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András
23:00

23:30
zenei műsorok