Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Henri M.J.Nouwen: Szeretett vagy című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (68/56.)
0:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvápolók műsora Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsa Alapító szerkesztő: Deme László
A műsorban elhangzott példamondatok és azok helyes jelölése megtalálható az Anyanyelvápolók Szövetségének honlapján. Ugyanott lehetőség van a jelölés elektronikus beküldésére is.
1:00
egyéb műsorok
Fiume státusza: jogi és lelki hovatartozás magyar, horvát és olasz szempontból 1776–1918. Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
Mit jelentett Fiume a horvát, az olasz és a magyar közvélemény, történeti, nemzeti tudat számára? Az 1868. évi magyar-horvát kiegyezés 66. paragrafusa háromoldalú tárgyalást írt elő "Magyarország országgyülése, Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok országgyülése és Fiume városa közt". A tárgyalások megindultak, de I. Ferenc József nem tudta rendezni Fiume közjogi státuszát, mert a horvátok ebben nem voltak partnerek, és a magyar politika sem tudta őket erre rákényszeríteni, így Ferenc József "provizóriumot" hagyott jóvá. Zágrábban a parlament 1870-ben ugyan tudomásul vette a kialakult állapotot, de nem ismerte el Fiume Magyarországhoz tartozását. Ezen alapul a horvát történetírás álláspontja. Fiume tehát nem volt a Magyar Királyság része, de a Magyar Királyság kormányozta, fejlesztette a várost, intézte a közlekedési, a kereskedelmi és a gazdasági ügyeket az Osztrák-Magyar Monarchia idején. 1868-1914-ig Budapest csillagászati összegeket költött Fiume fejlesztésére. Fiume státuszáról, jogi és lelki hovatartozásáról beszélgetünk magyar és horvát szempontból, elsősorban az érzelmi kötelékekről, arról, hogy mit jelentett Fiume a horvát, az olasz és a magyar közvélemény, történeti-nemzeti tudat számára. Dr. Ábrahám Barna történésszel, az ELTE BTK Román Filológiai Tanszékének egyetemi docensével, az ELTE BTK Történeti Intézet Közép-Európa Tanulmányok oktatójával beszélgettünk.
1:30
egyéb műsorok
Szerkesztő: Nyíri Kata
Munkácson a II. Rákóczi Ferenc Középiskolában tartott egyeztető megbeszélést a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőivel Ferenc Viktória, Európai parlamenti képviselő. A megbeszélésen elsősorban az anyanyelvi oktatás és a kárpátaljai magyarok jogai kerületek előtérbe Újabb, amerikai orvosokból álló csapat érkezett Kárpátaljára, hogy egészségügyi tanácsadással, ingyenes kivizsgálással segítsék a helyi lakosságot. A háború kitörését követően a Kárpátaljai Baptista Jótékonysági Alapítvány nagyon az ilyen jellegű segítség szükségességét, és keresni kezdte a kapcsolatot az anyaországi, európai és tengeren túli szervezetekkel, amelyek ebben tudtak volna az itt élők és az ide érkezett menekültek segítségére lenni. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2025-ben rekordszámú, mintegy 1 000 jelentkezési kérelmet fogadtak el, ami jelentős növekedés az elmúlt évhez viszonyítva. Ünnepi, ökumenikus Istentisztelettel egybekötött központi tanévnyitót tartott a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a munkácsi római katolikus Szent Márton Székesegyházban. A magyar tannyelvű elsősök száma a tavalyihoz hasonlóan idén is eléri az ezret. Az ünnepélyes tanévnyitón a vidék valamennyi magyar oktatási intézménye képviseltette magát. A beregszászi felső- illetve szakképzésben részt vevő diákok számára több évtizede biztosít lakhatási lehetőséget a Kálvin János Református Szakkollégium. A kollégium több mint lakóhely, egy összetartó közösség, amely szakmai és lelki fejlődést kínál az itt lakó hallgatóknak.
2:00
portré- és riportműsorok

Kvaterka
(ism.)

A mikrofonnál Rohonyi Anikó operaénekes, a Magyar Érdemrend kitüntetettje. Szerkesztő: Magyar Kornél
3:00
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Varga László
3:30
irodalmi és versműsorok
irodalmi összeállítás Bella István versei Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Mária Magdolna Torony, Remény Farm, mátrai szőlőtermés, Maksó Péter elmélkedése
A Szószólóban ma először a Mária Magdolna Toronyba látogatunk, majd a Mikófalva melletti Reményfarmra. Majd megtudhatjuk, hogy milyen termést várnak a Mátra borászai? Munkatársak: Bérczessy András, Grunda János, Túri Sarolta, Karkus István, Farkas Erzsébet
5:00
egyéb kulturális műsorok
Szerkesztő: Pál Amanda
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
Szent Kereszt felmagasztalása ** Jn 3,13-17 ** Felolvassa: Varga László
Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.'' Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Henri M.J.Nouwen: Szeretett vagy című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (68/57.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
6:52
vallási műsorok
7:00
egyéb műsorok
Az MKPK újonnan megválasztott elnökének első útja fogyatékkal élők nappali intézményébe vezetett Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Máriapócson, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kétnapos őszi rendes ülésén Székely János szombathelyi megyés püspököt választották meg a testület elnökének. Az új elnök első hivatalos útja a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász fogyatékkal élőknek otthont adó intézményébe, a Szent Kristóf Házba vezetett. A püspököt örömmel, sok szeretettel, öleléssel, kézfogásokkal, mosollyal és még több kérdéssel fogadták a Ház lakói. A rendkívüli látogatáson Székely Jánost, az MKPK elnökét és Török Eszter intézményvezetőt, Berta Kata kérdezte.
7:15
aktuális és hírműsorok
Pintér Gábor érsek, nuncius Új Kaledóniáról és az Amerikai Szamoáról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:50
vallási műsorok
elmélkedés a mai evangéliumról
8:00
aktuális és hírműsorok
8:04
egyéb közéleti műsorok
Templomok és közösségek a Kárpát-medencében és a nagyvilágban Sátoraljaújhelyen Kecskés Attila plébánossal, főesperessel beszélgetünk. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
8:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom 1.) Fecske László: Őszi vendégek Felolvassa: Schnell Ádám szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Rendező: Sárospataki Zsuzsanna 2.) Tamási Áron: A hazug sün Felolvassa: Lajos András Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Varga Andrea
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
egyéb műsorok
válogatás rádiónk archívumából Czakó Gábor Kossuth-díjas íróra emlékezünk, aki ma lenne 83 esztendős
9:30
zenei műsorok
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
vallási műsorok
közvetítés Séből, a Szent Kereszt templomból. A MKR és az MTVA közös közvetítése.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Hámori Kinga
11:30
portré- és riportműsorok
Süti, Balaton, sokszínűség és hit Szerkesztő: Nagy György András
"2008-ban kezdtem blogolni. Aztán lett egy cukrászdám. Írtam három könyvet. Felnőttek a gyerekeim, nagymama lettem. Ma már nem blogolok, helyette itt osztom meg azt, ami épp foglalkoztat." - írja közösségi média oldalán. Meglehetősen szűkszavú bemutatkozás. Akik ismerik őt mondjuk otthon, Gyenesdiáson, vagy Zalában, vagy épp az egész országban, szinte mindenki csak azt mondja, hogy Sütis Móni. Beszélgetőtársam polgári neve: Kövérné Kalmár Mónika! Kép: Lisszaboni kosárka (recept a műsorban!)
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Szent Kereszt felmagasztalása ** Jn 3,13-17 ** Felolvassa: Varga László
Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.'' Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából a szüreti szokások és egy szőlős sütemény elkészítése. Majd Somodi János kanonok mesél életéről.
Az Otthon ízei című gasztronómiai műsorunkban szüreti szokásokat és egy szőlős sütemény receptjét ismerhetik meg. A Közelképben Somodi János kanonok portréját hallgathatják meg. Összeállításunk A nap imájával zárjuk. Munkatársak: Kónya Ildikó, Papp Ildikó, Somosvári Eszter Anna, Túri Sarolta, Tompos Péter, Farkas Erzsébet
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
Webber-gála a Royal Albert Hallból. 1. rész Szerkesztő: Marton Árpád
14:30
irodalmi és versműsorok
Gárdonyi Géza: Ida regénye Felolvassa: Soleczki Janka (30/25.)
Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő-rendező: Tar Éva
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház PÁHOLY ÉS PÓDIUM. "Mindennapi katarzisunk" Szerkesztő: Máry Szabó Eszter
16:30
zenei műsorok
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
zenei műsorok
Juhász Előd műsora Vendég: Buday Lívia operaénekes Társszerkesztő: Peresztegi Attila
Ma már nyugdíjban van, de évtizedekig a világ legnagyobb operaszínpadainak ünnepeltje volt. Gazdag életútjááró mesél két műsorunkban.
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
aktuális és hírműsorok
Blankenstein Miklóssal beszélgetünk a Központi Szemináriumban töltött éveiről. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Szikora József
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom 1.) Fecske László: Őszi vendégek Felolvassa: Schnell Ádám szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Liszkai Károly Zenei szerkesztő: Bögös Henriette Rendező: Sárospataki Zsuzsanna 2.) Tamási Áron: A hazug sün Felolvassa: Lajos András Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
zenei műsorok
Szerkesztő: Boros Attila
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
Szent Kereszt felmagasztalása ** Jn 3,13-17 ** Felolvassa: Varga László
Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.'' Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Gárdonyi Géza: Ida regénye Felolvassa: Soleczki Janka (30/25.)
Zenei szerkesztő: Dévény Mária Szerkesztő-rendező: Tar Éva
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04

23:00
aktuális és hírműsorok
Blankenstein Miklóssal beszélgetünk a Központi Szemináriumban töltött éveiről. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
23:30
zenei műsorok