Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:05
vallási műsorok
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (60/47.)
0:15
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Győrffy Ákos: Havazás Amiens-ben
0:30
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Sinay Cecília csellóművész. Szerkesztő: Balogh Tibor
1:00
szolgáltató és életviteli műsorok
23. Betlehemi Szép Csillag pályázat Székesfehérváron – november 25-ig várják a pályaműveket Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Idén sem marad el a Betlehemi Szép csillag pályázat, hiszen a székesfehérvári advent sokéves színfoltja, egyik legfontosabb karácsonyra hangoló rendezvénye a Fehérvári Kézművesek Egyesülete és a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház közösen szervezett betlehemes kiállítása. A kizárólag természetes anyagokból készült a betlehemi jelenetet ábrázoló alkotásokat november 25-ig lehet leadni a Művelődési Házban. A pályázat célja, hogy segítsék a Jézus születésének ünnepére való, méltó felkészülést, éltessék és felmutassák a magyar szakrális népművészet gazdag hagyományait, és ösztönözzék a gyerekek, felnőttek alkotókedvét. A pályázaton ifjúsági és felnőtt kategóriában hivatásos és amatőr alkotók, alkotócsoportok vetnek részt kézműves kivitelezéssel készült betlehemekkel. A pályázathoz kapcsolódó, hagyományos tárlatot az első adventi hétvégén, november 29-én, szombaton 11.00 órakor nyitják meg a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2:00
egyéb kulturális műsorok

Akvarell
(ism.)

kulturális paletta 20 éves Kárász Eszter Padam estje Szohó mester utolsó teája - Cyril Gely kisregénye Kultúrmorzsák Szerkesztő: Csuth Judit
A képen Kárász Eszter (fotós: Szeidl Mariann).
3:00
egyéb közéleti műsorok

Erőtér
(ism.)

Vendégünk: Rák Kati színművésznő 1. rész Szerkesztő: Balázs Zsanett
Egy művésznő, aki a fényképezőgép elől a színpad fényébe lépett, és azóta is hittel, humorral, erővel dolgozik. Rák Kati pályája a magyar színház sokszínű világának lenyomata. A beszélgetést két hét múlva folytatjuk. Akkor arról is szó lesz, hogyan talált rá a sorozatok világa, és milyen szerepek formálták tovább művészi útját. Fotó: Rák Kati
3:30
zenei műsorok

Neuma
(ism.)

a Szent István Rádió egyházzenei műsora
4:00
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
5:00
aktuális és hírműsorok
debreceni, orosházi és kaposvári összeállítás
5:30
aktuális és hírműsorok
5:34
vallási műsorok
páratlan év, évközi idő 32. hét, szerda ** Lk 17,11-19 ** Felolvassa: Varga László
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
5:40
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
6:00
egyéb műsorok
6:01
aktuális és hírműsorok
6:05
vallási műsorok
Szerkesztő: Katona István püspök
6:15
vallási műsorok
Mike Mason: A gyerekek misztériuma című könyvből Kékesi Enikő olvas fel (60/48.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
közlekedés, lapszemle, műsorajánló
7:50
publicisztika
Szikora József olvassa fel írását
8:00
aktuális és hírműsorok
8:08
aktuális és hírműsorok
270 éve szentelték fel a budafoki Szent Lipót templomot. Szerkesztő: Szabó Csilla
November 16-án vasárnap, a templom búcsúján ennek megünneplésére Erdő Péter bíboros szentmisét celebrál. Az eseményről és a templomtörténetről Garbóci László helytörténészt és Bódis Lajost, az egyháztanácsi képviselőtestület tagját kérdezzük.
8:17
egyéb műsorok
„Veletek vagyok mindennap” – Megnyílt a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum új állandó kiállítása Szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
Az egyház lényegét és célját, azaz missziós küldetését és a helyi részegyházat, a székesfehérvári egyházmegyét mutatja be a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Veletek vagyok mindennap című új állandó kiállítása. A tárlatot dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek nyitotta meg, az érdeklődőket Spányi Antal székesfehérvári püspök köszöntötte. Az egyház életét fotók, filmek, egyedi installációk, műtárgyak és relikviák segítségével bemutató kiállítás kurátora Smohay András a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója volt. A föld sójában dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek és Spányi Antal székesfehérvári püspök méltatja a tárlat jelentőségét. Smohay András múzeumigazgató beszél a kiállításban bemutatott keresztény kulturális és lelki örökségről, amelyet az egyház ma is élő valóságként őriz.
8:30
aktuális és hírműsorok
8:42
aktuális és hírműsorok
A Csoóri Sándor Program oklevélátadója Riporter: Nyíri Kata
Beregszászban tartották a Csoóri Sándor Programban részt vevő kárpátaljai egyesületek, civil szervezetek oklevélátadóját. A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő hirdeti meg a pályázatot a Csoóri Sándor Alapból a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására.
8:52
aktuális és hírműsorok
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
szolgáltató és életviteli műsorok
A mozgás időskorban. A mozgás és a közösség szerepe a testi-lelki egészség megőrzésében. Szerkesztő: Szabó Csilla
Vendégeink: Monszpart Zsolt, a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány elnöke és Kálmán Éva a Szeniorörömtánc-oktató
10:00
aktuális és hírműsorok
10:08
aktuális és hírműsorok
270 éve szentelték fel a budafoki Szent Lipót templomot. Szerkesztő: Szabó Csilla
November 16-án vasárnap, a templom búcsúján ennek megünneplésére Erdő Péter bíboros szentmisét celebrál. Az eseményről és a templomtörténetről Garbóci László helytörténészt és Bódis Lajost, az egyháztanácsi képviselőtestület tagját kérdezzük.
10:20
egyéb műsorok
10:30
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Sebők Zsigmond: Dörmögő Dömötör a Tátrában Felolvassa: Papp János (6/3.) Szerkesztő: Varga Andrea
Zenei szerkesztő: Dévény Mária Hangmérnök: Horváth János Dramaturg: Varga Andrea Rendező: E. Román Kata
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
zenei műsorok
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
páratlan év, évközi idő 32. hét, szerda ** Lk 17,11-19 ** Felolvassa: Varga László
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
12:10
vallási műsorok
(a tegnap esti adás ismétlése)
12:30
zenei műsorok
népzenei műsor
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából Itt élünk c. műsor
Ma a Cserehátra, a Hortobágyra és a Matyóföldre megyünk
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
zenei műsorok
a könnyűzene kiválóságai Mai vendég Galda Levente énekes, zeneszerző, szövegíró, a magyar és a szlovák etno-pop művésze. Szerkesztő: Balogh Tibor
14:30
irodalmi és versműsorok
Az áruló. Németh László drámájának rádiós változata Görgey Artúr: Lázár Csaba (7/3.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Dramaturg: E. Román Kata Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
egyéb kulturális műsorok
kulturális paletta 4. Budapesti Illusztrációs Fesztivál: tárlat Jókai Mór Füreden Bősze Ádám: Mozart bikiniben Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Jókai Mór, József Attila és Nagy László műveihez készült mai illusztrációkat mutat be a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlata, melyen azok a képek szerepelnek, amelyek a 4. Budapesti Illusztrációs Fesztivál pályázatára érkeztek. A mai kor vizuális nyelvén készített alkotásokon keresztül klasszikusaink szövegei is új értelmezést kaphatnak, így közelebb kerülhetnek a fiatal olvasókhoz is. Révész Emese művészettörténész, a Budapesti Illusztrációs Fesztivál, azaz a Billufeszt egyik alapítója Tóth Zsófiának mesél magáról a fesztiválról és a PIM-ben látható tárlatról. Szóba kerülnek a pályázaton első három díjat elnyert művészek is. Lassan lezárul a Jókai-emlékév, amit a "nagy mesemondó" születésének 200. évfordulója alkalmából hirdettek meg. De Jókai Mór és Laborfalvy Róza balatonfüredi villája továbbra is várja a látogatókat. A kora eklektikus stílusban épült nyaralóhoz az író több regénye és számos, a fővárosi lapok számára írt elbeszélése és fürdői témájú cikke is kötődik. A felújított Jókai-villa 15 éve emlékházként, az országban szinte egyedülálló íróház-enteriőr típusú kiállítással várja látogatóit, felidézve a szellemi miliőt, bepillantást engedve a család füredi mindennapjaiba úgy, mintha azoknak magunk is részesei lennénk. Hogy ki volt Jakli és hogyan jutott le Jókai annak idején Füredre, és mivel foglalatoskodott, amikor éppen nem írt? Rétfalviné Balogh Judit tárlatvezetőtől erre választ kap a helyszínen Zsoldos Szilvia. Mi történik akkor, ha az ember nem a zeneművek felől igyekszik megismerni a muzsika nagyjainak életét? Hiszen a zeneszerzők is koruk gyermekei voltak: jöttek-mentek, ettek-ittak, sőt ruhát is hordtak! Bősze Ádám ismét különleges szemszögből és fergeteges humorral vezeti be az olvasókat a klasszikus zene izgalmas világába - ezúttal a zeneszerzők öltözködési szokásai mentén kalandozhatunk évszázadról évszázadra, dallamról dallamra. A budapesti könyvbemutatón a szerzőt Fazekas Gyöngyvér kérdezi a kötet születésének ötletéről.
15:50
egyéb közéleti műsorok
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
egyéb kulturális műsorok
Fazekas István drámaíró színházművészeti magazinja az SZFE diákjainak és oktatóinak közreműködésével A színházi közvetítés
Beszélgetőtársaink: Dr. Véghelyi Balázs irodalomtörténész, költő, író, tekevíziós szerkesztő, az Üveghegy Kiadó igazgatója és Orovecz István a Vígszínház és Pesti Színház operatőre és videósa, a Halom Tv munkatársa.
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
egyéb közéleti műsorok
közéleti beszélgetések Dr. Kiss-Kozma Georginával beszélgetünk, az Ifjúságkutató Intézet Igazgatóhelyettesével. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az Ifjúságkutató Intézet felmérése szerint a fiatalok közül kevesen estek át valamilyen szépészeti beavatkozáson, de jóval többen gondolkodnak azon, hogy a jövőben igénybe vesznek ilyen szolgáltatást. Az ezt fontolgatók aránya a fiatal nők körében 30 százalékra rúg. Dr. Kiss-Kozma Georginával beszélgetünk, az Ifjúságkutató Intézet Igazgatóhelyettesével.
17:30
aktuális és hírműsorok
közéleti beszélgetések Fogyatékosságról, fogyatékkal élőkkel a történelem során Szerkesztő: Pozsgai Nóra
A közelmúltban több olyan rendezvényt is tartottak a magyar katolikus egyházban, amely a fogyatékossággal élőket helyezte a középpontba, és nem annyira róluk való gondoskodás, hanem a velük való közösség és együtt gondolkodás szellemében. A II. Vatikáni Zsinat óta, de akár csak az utóbbi 20-30 évben is fontos szemléletváltás zajlik az egyházunkban ezzel kapcsolatban. Hogyan változott a történelem során az, ahogyan a társadalmak - és az egyházunk - a fogyatékosságra tekintett? Vendégünk Dr Berzsenyi Emese nevelés és vallástörténész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki Pedagógiai Tanszékének adjunktusa. (Képek: Dr Berzsenyi Emese; Fra Angelico: Szent Lőrinc alamizsnát oszt; és Seneb törpe és családja szobra, Kr 2475 körül -- Szeneb magas rangú hivatalnok volt az ókori Egyiptomban a VI. dinasztia idején)
18:00
aktuális és hírműsorok
18:04
egyéb műsorok
Szentévi zarándoklaton jártunk a Via Sacrával Rómában, Martos Balázs püspök vezetésével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
18:30
aktuális és hírműsorok
18:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
mesés irodalom Sebők Zsigmond: Dörmögő Dömötör a Tátrában Felolvassa: Papp János (6/3.) Szerkesztő: Varga Andrea
Zenei szerkesztő: Dévény Mária Hangmérnök: Horváth János Dramaturg: Varga Andrea Rendező: E. Román Kata
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
irodalmi és versműsorok
vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Pilinszky János: Gótika és Kemény István: Együttállás című versei
20:17
publicisztika

Jegyzet
(ism.)

Szikora József olvassa fel írását
20:30
zenei műsorok
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
vallási műsorok
páratlan év, évközi idő 32. hét, szerda ** Lk 17,11-19 ** Felolvassa: Varga László
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!'' Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!'' [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?'' Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.'' Olvasmányok, ünnepek a liturgikus naptárban.
21:08
21:30
irodalmi és versműsorok
Az áruló. Németh László drámájának rádiós változata Görgey Artúr: Lázár Csaba (7/3.) Szerkesztő: Varga Andrea
Hangmérnök: Horváth János Dramaturg: E. Román Kata Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Sárospataki Zsuzsanna
22:00
aktuális és hírműsorok
22:04
egyéb közéleti műsorok

Kerengő
(ism.)

közéleti beszélgetések Dr. Kiss-Kozma Georginával beszélgetünk, az Ifjúságkutató Intézet Igazgatóhelyettesével. Szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az Ifjúságkutató Intézet felmérése szerint a fiatalok közül kevesen estek át valamilyen szépészeti beavatkozáson, de jóval többen gondolkodnak azon, hogy a jövőben igénybe vesznek ilyen szolgáltatást. Az ezt fontolgatók aránya a fiatal nők körében 30 százalékra rúg. Dr. Kiss-Kozma Georginával beszélgetünk, az Ifjúságkutató Intézet Igazgatóhelyettesével.
22:30

23:00
egyéb műsorok
Szentévi zarándoklaton jártunk a Via Sacrával Rómában, Martos Balázs püspök vezetésével. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
23:30
zenei műsorok