1-4. Köszöntjük a Zenei Kincsestár kedves hallgatóit! Jörg Demus Schumann-összkiadásának bemutatását ma a 22-es opusszámú, 2., g-moll szonátával folytatjuk. Noha a mű keletkezési éveként az 1839-es esztendő szerepel, az alkotás valójában már 1830 óta érlelődött Schumann képzeletében. Már a műfajválasztás is nagyszabású, egyetemes kompozíciós törekvésre vall, és csakugyan: Schumann, akinek majd minden szerzeményét a variációs, kísérletező megközelítés jellemzi, ezúttal sodró lendületű, nagy lélegzetű, drámai formát ad művének. Habár az igen részletes előadói utasítások ezúttal sem hiányoznak a tételek megnevezéséből, ám sehol a szerzőnél megszokott irodalmi és filozófiai utalások. A szerzemény a második tétel, az Andantino kialakulásával indul meg útjára, és Schumann szakértői is úgy értékelik, az életműben egyedülálló következetességgel alakult egésszé. Egyik első csodálójára Brahms személyében akadt, aki a záró rondó finom melléktémáját vissza is idézi c-moll hegedű-zongoraszonátájában.
5-6. Schumann 22-es opusszámú, g-moll szonátája után most az opus 71-es Négy fúga 3. és 4. darabja hangzik föl f-mollban illetve F-dúrban.
