A Trevor Pinnock vezette Angol Koncert Kamarazenekar előadásában ma este fölcsendülő Vivaldi-szerzeményeket, bár formájukat és hangszerösszeállításukat tekintve meglehetősen vegyes képet mutatnak, a kiadások az alábbi összefoglaló címen foglalják össze: „Concerti con molti stromenti”. Versenyművek sok vagy több hangszerre. Az összefoglaló név találó, egyszersmind további magyarázatra szorul. Először is Vivaldi idejében a zenei műfajok és a hozzájuk tapadó előadói apparátus távolról sem kristályosodott még merev elvárásokká. Vivaldi és kortársai olyan hangszerekre komponáltak, amilyenek épp akadtak egy-egy udvari együttesben, vagy amilyen hangszeren az a főúr játszott, aki megrendelte a sorozatot. Másrészt a hangszerek fejlődése épp ekkoriban, a XVII. században új vívmányokat hozott divatba mind a vonós- mind a fúvóshangszerek családjában, izgalmas kihívás elé állítva a komponistákat. Ehhez társul az a további, immár műfaji szempont, miszerint a concerto szó ekkoriban még kettős jelentést hordoz. Nem csak a mai értelemben vett versenyművet nevezték így, amelyben kiemelt szerep jut egy vagy két szólóhangszernek, hanem a hangszerek közös muzsikálását, concertálását is, ami csak Corelli kezén különül el élesen a versenyműtől. Mi több, a két versenymű-típus alkalmanként egy szerzeményen belül is váltakozik. Vivaldi életművének e színpompás és vegyes csoportjából következzék elsőként egy imitált módra falusias hangulatú, „alla rustica” concerto vonósokra, a kíséretben a csembaló mellett lanttal és fagottal.
A következő, C-dúr concerto némiképp a reneszánsz fúvós consortok emlékét tartja életben vegyes hangszereivel: furulyákkal, blockflőtékkel, és az azóta kihalt chalumeau-val.
Vivaldi vegyes hangszerekre szerzett koncertjeinek sorában mára a két mandolinra szerzett G-dúr concerto az utolsó.
