Brahms szimfonikus életművének bemutatása során ma az 1880-ból való, 81-es opusszámú Tragikus nyitánnyal indítjuk összeállításunkat. A Wolfgang Sawallisch vezényelte Londoni Filharmonikusok operai láttató erővel szólaltatják meg a nyitányt, amely – bár címe erre vall – nem köthető semmiféle tragikus eseményhez, csupán komor és drámai hangvétele volt a címadás alapja. És hogy ne torpanjunk meg az opera mint műfaji rokonság megemlítésekor: a szerzemény hallatán lehetetlen nem gondolnunk Liszt szimfonikus költeményeire. Már csak amiatt is, mivel egyes feltételezések szerint Liszt egyik alaptémája, Goethe Faustja szolgált Brahms ihlető forrása gyanánt.
A Tragikus nyitányt és a Londoni Filharmonikusokat követően a Holland Rádió Filharmonikusai következnek, akik Brahms 3., F-dúr szimfóniáját szólaltatják meg Jaap van Zweden vezényletével. Ahogyan első két szimfóniájában, Brahms ezúttal is a természet élményének hatása alatt komponál, ám továbbhalad a stilizálás, a természet átszellemítése, látomásossá tétele útján. Clara Schumann-nak ugyan erdei kápolnáról, hegyi patakról, erdősusogásról, röpdöső rovarokról ír, ám afféle zenés képeslap helyett inkább a romantika egyik nagy alapélményét: ember és világ szembenállását, a romlatlan egység iránti nosztalgiát érezhetjük ki a szimfóniából.
