2026. 11. 05. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

-Opera és mobilkommunikáció

-Ház-őrzés Gyulán

-Szeretett operett-szerepek

Szerkesztő: Nagy György András
Egy előadás, ahol az egyik főszereplő nem kapcsolja ki a telefonját. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem magánének szakának hallgatói november 17-én adnak hangversenyt Budapesten, a Vakok Iskolájának Nádor termében. Mozart és Donizetti áriái mellett felhangzik egy egyfelvonásos kamaraopera is, amelynek főszerepét egy vak énekesnő, Varga Noémi alakítja. Őt hívta fel Nagy György András. (A képen "A telefon" másik főszerepében Varga Szabolcs.)

Kolléganőnk, Kövesdy Zsuzsa bevallotta, hogy beleszeretett Gyulába. Mármint a városba – és annak is főként az épületeibe. Például az Almásy-kastélyba vagy abba az egykori tanítói lakba, ahol Erkel Ferenc született. A listán ott van a Ladics-ház is, ahol a most következő felvétel készült. A „Kommunizmus gyermekei” című film budapesti bemutatóját november 6-án, pénteken, tartják a Rákoshegyi közösségi Házban, vagyis a 17. kerületben, a Kép utca 7-9. szám alatt.

Bár felesége kezét is a színpadon kérte meg Laki Péter a Budapesti Operettszínház művésze- ez természetesen nem szerep volt. De tény, hogy alakításaihoz is különös vonzalmat érez. Ungvári Judit interjúja.

Kapcsolódó képek

A fenti adás szomszédai időrendben

2026. 11. 09.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 11. 06.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt időszak legérdekesebb anyagaiból válogatunk
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

2026. 11. 05. 15:04
Épp ennek az adásnak az adatait látod fent.
2026. 11. 04.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

K Galéria: Jelenés/Dialógok
Osiris kiadó: Erdélyi fejedelemség
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 11. 03.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- 24. Országos Táncjáték Fesztivál
- 24. Olasz Filmfesztivál
- Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 11. 02.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Gyerekrajzok az '56-os forradalomról
Illyés Gyula naplójegyzetei 1956-57
Óhazából az Újvilágba kötet
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 10. 30.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 10. 29.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András

2026. 10. 28.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Hungarian Art & Business: SzínPhonia. A Pécsi Iskola
Budapesti Történeti Múzeum: Város a fronton
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 10. 27.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- Art Market: Nexus
- Fabók Mancsi Bábszínháza: A fekete kakas
- Mesemúzeum
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 10. 26.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

"Rákóczi 350" Kárpát-medencei Tárogatóverseny
Dohnányi Ernő válogatott levelei
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 10. 23.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Ünnepnapi válogatásunkban a hét kulturális témáiból szemezgetünk.
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 10. 22.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Operett sorozat, Kabdebó Tamás: Minden idők, Dr. Bacsa Dávid plébános
Szerkesztő: Fülöp Tamás