Műsorújság

Hallgasd vissza kedvenc műsoraidat

0:03
irodalmi és versműsorok
vers éjfél után Borbély Szilárd versét a szerző előadásában hallhatják.
0:10
vallási műsorok
Michel Quoist: Jézus Krisztus randevút adott nekem című könyvből Nagy Imre olvas fel. (26/13.)
0:30
irodalmi és versműsorok
irodalom virrasztóknak Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Addig oltsd a tüzet, míg nem késő Szőllőssy Klára fordítása. Felolvassa Trill Zsolt. Hangmérnök Horváth János, zenei szerkesztő Dévény Mária, rendezte E. Román Kata. (2/2.)
1:00
aktuális és hírműsorok
1:04
egyéb közéleti műsorok
Befejeződött az Árpád-korban épült türjei premontrei templom felújítását megelőző művészettörténeti és régészeti kutatás, melyről a szakemberek december elsején számoltak be a helyszínen. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
1:30
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

szombathelyi összeállítás Szerkesztő: Ferenczy Gyöngyi Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Márton életéről kortársa, Sulpicius Severus írt könyvet Vita Martini címmel 397-ben. Ebben mint a hitét mélyen megélő katonát, remetét és püspököt ábrázolja Mártont, új keresztény eszményképet állítva az olvasók elé. Ennek az írásnak az üzenetét elemzi Sághy Marianne Szent Márton - Krisztus katonája című könyve.
2:00
aktuális és hírműsorok
2:04
aktuális és hírműsorok
Kauser Tibor, a Ferences Világi Rend generálisa a világszerte több mint 300 ezer tagot számláló közösségről. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
2:30
irodalmi és versműsorok
"Itt az írás, forgassátok!" Lázár Csaba műsora Adventi novellák
3:00
aktuális és hírműsorok
3:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából A Katolikus Karitász "Öngondoskodó háztartások" programjáról Zagyva Richárddal, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettesével beszélget a szerkesztő, Papp Ildikó.
4:00
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

Az Országos Vérellátó Szolgálat kampányt indított annak érdekében, hogy minél többen váljanak véradóvá, és azok is jelentkezzenek önkéntes donornak, akik ezt eddig még nem tették meg. A ruhaipari szakmák képzésének nagy hagyománya van a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Oladi Szakgimnáziumában és Szakiskolájában.
4:30
irodalmi és versműsorok
Vasárnapi versműsor Szerkesztő: Varga Zoltán Kicsik éneke - Az állatok csodálatos világa. Versválogatás a kortárs magyar gyerekirodalomból. Felolvassa: Nagy-Kálózy Eszter, Pápai Erika, Szorcsik Krisztina, Kálloy Molnár Péter és Seress Zoltán.
5:00
aktuális és hírműsorok

Körkép
(ism.)

Az Országos Vérellátó Szolgálat kampányt indított annak érdekében, hogy minél többen váljanak véradóvá, és azok is jelentkezzenek önkéntes donornak, akik ezt eddig még nem tették meg. A ruhaipari szakmák képzésének nagy hagyománya van a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Oladi Szakgimnáziumában és Szakiskolájában.
5:30
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
5:40
vallási műsorok
6:00
egyéb műsorok
6:15
vallási műsorok
Michel Quoist: Jézus Krisztus randevút adott nekem című könyvből Nagy Imre olvas fel. (26/14.)
6:30
aktuális és hírműsorok
6:50
ismeretterjesztő műsorok
Szerkesztő: Iványi Balázs
6:52
vallási műsorok
7:00
vallási műsorok
közvetítés Budapestről, a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomból
7:30
aktuális és hírműsorok
lapszemle
7:55
aktuális és hírműsorok
8:00
aktuális és hírműsorok
8:04
aktuális és hírműsorok
hetilap- és folyóiratszemle Szerkesztő: Teleki Levente
8:30
szolgáltató és életviteli műsorok
Színes hírek, beszámolók határainkon innen és túlról Szerkesztő: Iványi Balázs Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
9:00
aktuális és hírműsorok
9:04
aktuális és hírműsorok
kulturális programajánló Szerkesztő: Csuth Judit
Berg Judit és Nyulász Péter gyerekeknek szóló új könyveiről beszélgetünk, majd a Lélekzuhany Gospel Kórus december 16-i koncertjéről ejtünk szót.
10:00
aktuális és hírműsorok
10:04
egyéb közéleti műsorok
Pillanatképek a média világából Szerkesztő: Szikora József
Kuzmányi Istvánnal, a Magyar Kurír és az Új Ember igazgató- főszerkesztőjével beszélgetünk. Átpörgetjük a múlófélben levő év lapjait, szót ejtünk arról, hogy mivel készülnek a kuríros, illetve Új Ember-es kollégák a karácsonyra.
10:30
egyéb közéleti műsorok
a lehetőségek magazinja Szerkesztő: Kozák Annamária Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa H52 Családok menni nyaralni
Még 2017-ben kaptam meghívót a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány adománygyűjtő estjére, ahol három ferencvárosi kezdeményezés mutatkozott be és gyűjtött támogatást egy olyan programra, amelyet következő évben valósítanának meg. Ilyen volt a H52 Családok menni nyaralni. Az adománygyűjtés segítségével megvalósult a terv. A program a résztvevők számára azt a lehetőséget adta meg, hogy a család közösen pihenhessen, hogy kiszakadva megszokott környezetükből, a mindennapi súlyos gondok közül, feltöltődhessenek, fejlődhessenek, és a közös élmények hozzájáruljanak a családok összetartásához. A programról a Ferencvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ alintézménye, a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér szakmai programfelelősével, Bázsa-Mosó Lászlóval beszélgetünk.
11:00
aktuális és hírműsorok
11:04
aktuális és hírműsorok
magazin bizakodóknak és kételkedőknek Szerkesztő: Lengyel Ákos
11:30
egyéb kulturális műsorok
A termőföldtől a vinotékáig - harminc percben Szerkesztő: Mészáros József
Műsorunk vendége: Dr. Lőrincz György - Egri borvidék, Szent Andrea Szőlőbirtok.
12:00
egyéb műsorok
12:01
vallási műsorok
12:04
aktuális és hírműsorok
12:08
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
12:10
vallási műsorok
12:30
portré- és riportműsorok
A szakmai személyiség fejlesztése. Beszélgetés Wiesner Erzsébettel. Szerkesztő: Varga Edit Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
13:00
aktuális és hírműsorok
13:04
szolgáltató és életviteli műsorok
egészségügyi magazin Szerkesztő: Szentirmai Ágnes Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Hőgyes Endre orvos, tudós, nemzetközileg is kiemelkedő alakja a 19. század másodi felének. Humán és állategészségügy területén is tevékenykedett. A róla elnevezett módszerrel hosszú évekre meghatározta a veszettség elleni védekezést. Emellett hallásmérő készüléket szerkesztett, behatóan vizsgálta a vese vérkeringését és a szemmozgató izmok működését.
13:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
Szóról-szóval Alapító szerkesztő: Deme László Szerkesztő: Kerekes Barnabás és Vadász Zsuzsa "Ez nagy szentség valóban" Szerkesztő: Madocsai Bea
Anyanyelvi jegyzetünket ma H. Tóth Tibortól hallhatják. Új példánk megfejtését 2018. december 26-ig várjuk a Magyar Katolikus Rádió szerkesztőségébe: 1062. Bp. Délibáb u. 15-17.
14:00
aktuális és hírműsorok
14:04
egyéb műsorok
válogatás a Szent István Rádió műsorából
15:00
aktuális és hírműsorok
15:04
zenei műsorok
újdonságok, régiségek, különlegességek, aktualitások, művészek és művek - villanófényben Csiba Lajos és Juhász Előd műsora Vendég: Hargitay András
Meghívottunkat aligha kell bemutatni: jól ismeri az ország sok millió sportkedvelője. Kevesen tudják róla, hogy kiváló állatorvos és nagy zenerajongó...
16:00
aktuális és hírműsorok
16:04
mezőgazdaság és környezetkultúra
szerkesztő: Gulyás Lóránt
Mai műsorunkban motoros télapókról és egy mikulás tusáról is tudósítunk Önöknek. A Magyar Országos Horgász Szövetség egyik alelnökével is váltunk pár szót, adásunkat pedig egy kukorica-, illetve búza körképpel kezdjük.
16:30
zenei műsorok
Az Országos Magyar Cecília Egyesület műsora Szerkesztő: Cs. Nagy Tamás Girolamo Frescobaldi élete és néhány kompozíciója
Girolamo Frescobaldi élete és néhány kompozíciója Karasszon Dezső előadásában
17:00
aktuális és hírműsorok
17:04
egyéb kulturális műsorok
irodalom, zene, színház Szabó Magda ifjúsági regényeiről beszélgetünk Dian Viktória szerkesztővel. Az írónő Születésnap című regényéből, Császár Réka és Egri Bálint tolmácsolásában hallhatnak részleteket, majd Jókai Mór karácsonyi novellája, A koldusgyermek hangzik el Anga K. István előadásában.
18:30
aktuális és hírműsorok
19:00
egyéb műsorok
19:01
vallási műsorok
19:32
aktuális és hírműsorok
19:35
gyermek- és ifjúsági műsorok
Fésűs Éva: Pöttömke hóember lesz Felolvassa: Tóth Auguszta Hangmérnök: Horváth János Zenei szerkesztő: Dévény Mária Rendező: Varga Andrea
20:00
aktuális és hírműsorok
20:04
portré- és riportműsorok
közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat adventi kampányában imádságok gyűjtésébe kezdett a Közel-Keleten élő keresztény emberekért, a háború kárvallottjaiért. Az imagyűjtéshez kapcsolódóan fotókiállítást rendez a szervezet a Szent István Bazilika Lovagtermében, amely 2019. februárjáig lesz látogatható. Kozma Imrével, a szervezet elnökével beszélgetünk. Az Önkéntesség Nemzetközi Napján, a jubileumi 10. alkalommal kerültek átadásra az Önkéntesözpont Alapítvány által alapított Önkéntességért Díjak. Budapesten, a Hatszín Teátrumban különböző kategóriákban az ország legkiemelkedőbb önkéntes programjait és önkénteseit díjazták. F. Tóth András ügyvezető igazgatóval beszélgetünk. "Miért fizetünk milliárdokat szerződés" nélkül címmel a magyar egészségügyre vonatkozó közleményt adott ki a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége. Balaton Péter főtitkárral beszélgetünk. Az ELTE az "Egyetem Innovatív kutatója" díjat az idén Málnási Csizmadia András, a TTK Biokémiai Tanszék kutatóprofesszorá nak és feltalálótársainak ítélte oda, akik a stroke utáni felépülést elősegítő gyógyszer kifejlesztésével foglalkoznak. Málnási Csizmadia Andrással beszélgetünk. A túlóratörvényt megszavazta az országgyűlés. Ezt megelőzőn, a keddi Délutáni Találkozásban erről a javaslatról beszélgetünk Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel. A műsorból hallanak egy részletet. Óbudán rajzpályázatot hirdettek a békásmegyeri általános iskolák tanulói részére "Rejtsd el a békát a piacon!" címmel. A pályázatra szebbnél szebb és ötletes rajzok érkeztek, és ezeket a békásmegyeri piac területét körbevevő kerítésekre feszítették ki. A részleteket Bús Balázs polgármester ismerteti: Sok tanulsággal zárult a Magyar Energiahatékonysági Intézet országos rendezvénysorozata, amely többek között rávilágított az energetikai korszerűsítések építőipart támogató és vidékmegtartó képességére is. Szalai Gabriella ügyvezető igazgatóval beszélgetünk. Gazdaságtörténettel foglalkozik Kövér György legújabb kötete. Az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék tanárával beszélgetünk könyvéről. 25 éve, 1993 december 12-én hunyt el Antall József. A kormányfőnek nagy szerepe volt a többek között a Varsói szerződés, a KGST felszámolásában illetve az orosz csapatok kivonásában. Az akkori napokra tekintünk vissza Marinovics Endrével, a néhai miniszterelnök kabinetfőnökével.
21:00
aktuális és hírműsorok
21:04
portré- és riportműsorok
Szerkesztő: Pozsgai Nóra; zenei szerkesztő: Csiba Lajos SZALONCUKOR Házi szaloncukor, ahogyan nagyanyáink készítették: fondan és vajkaramella; és egy különleges szőlőben főtt birslekvár -- Pilisvörösvári sváb hagyományok
Mintha a múltba lépnénk be, amikor benyitunk a Sváb sarok nevű, kicsiny pilisvörösvári házba. A múltidéző kincseket egy lelkes fiatalember mentette meg és restaurálta. Zsámboki Szabolcsnak hívják (képünkön). Nemcsak egyszerű gyűjteménykezelő, hanem az aktív sváb hagyományőrzés egyik fő programszervezője is. Felkeressük őt mesebeli kis sváb gyűjteményében, ahol megtanuljuk tőle a házi szaloncukor főzésének fortélyait. (Fotók: a szerk.)
21:30
néprajzi és anyanyelvi műsorok
anyanyelvi műsor Szerkesztő: Gerbei Anita
Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke beszél a magyar nyelv napja gáláról. H. Tóth Tibor jegyzete nyelvi játék
22:00
22:20
vallási műsorok
Felolvassa: Varga László
22:30
aktuális és hírműsorok
22:34
zenei műsorok
Salome - Részletek R.Strauss operájából bemutatója évfordulóján Szerkesztő: Magyar Kornél
23:30
zenei műsorok
Szerkesztő: Szakács Emese
A műsorban Dohnányi Ernő fisz-moll zongoranégyesét és a Hedwigiana-ciklus záró tételét idézzük fel Kassai István, az Auer vonósnégyes és Prunyi Ilona játékában.